Csernus doki, most nincs igazad
Az iskolabezárás harmadik hetében kijelenthetem, hogy amit én művelek, az sok mindennek mondható, csak tudatos otthonoktatásnak nem.
Mondjuk nem is csodálkozom magamon. Viszont van sok összebújás, későn kelés, finom ebédek, sok levegőzés a kertben, szeretet és nevetés. A tanulás nyomokban ugyan fellelhető: ezt következetesebben kellene irányítanom. Estére azért jól elfáradok. Mit csinálnak azok, akiknek most nincs ennyi feladatuk? Akik most család, barátok, programok, munka nélkül nagy hirtelen egyedül találják magukat?
A családdal való összezártság, a 0-24-ben háziasszony-anya-feleség-és most már házitanító státusz rejt lehetőséget a stresszre. Ha hagyjuk. (Természetesen most csak arról beszélek, ha nincs egyéb ok a szorongásra, aggódásra.)
Sokan most egy olyan élethelyzetben találják magukat, amilyenben még nem voltak. Kitakarították már az egész házat pincétől a padlásig, megmetszettek mindent a kertben, amit lehetett. Rend van és csend.
Mit kezdünk ezzel a csenddel?
Ma azért vagyok hálás, mert alig fél méterről megcsodálhattam egy kis vörösbegyet. Életemben először.
Hány és hány ember ücsörög otthon úgy, hogy rémesen unja már a tv-t, megfejtette az összes keresztrejtvényt, téblábol, kinéz az ablakon az üres utcára. Az idő ólomlábon jár.
A cikk teljes terjedelmében az irastollelekig.cafeblog.hu oldalán olvasható.
