CSAK OTTHON HISZTIS ÉS SZÓFOGADATLAN A GYEREK? LEHET, HOGY PONT EZ A JÓ!
Sokszor úgy tűnhet, hogy a gyerekeink csak nekünk mutatják meg az „igazi” arcukat. Máshol nyugodtak, szófogadók, együttműködők, míg velünk engedetlenek, hisztisek és érthetetlenül nyűgösek. Habár könnyen hihetjük, hogy ez a magatartás a mi személyünk ellen szól, valójában lehet, hogy éppen a belénk vetett bizalomról árulkodik.
Tapasztaltad már, hogy a gyereked igazán otthon ereszti szabadjára a benne rejlő kisördögöt? Amikor a rokonok, barátok, sőt a pedagógusok odáig meg vissza vannak attól, hogy milyen tündér gyerekkel áldott meg minket a sors, és mi úgy gondoljuk, hogy persze, hiszen ezek az emberek nem ismerik a gyerekünket. Nem ismerik azt az oldalát, amikor torkaszakadtából üvölt otthon azért, mert nem a megfelelő színű poharat vettük elő, vagy amikor démoni fejet vágva kijátszik minket ahol lehet, arról már nem is beszélve, amikor hangosan kacagva okoz nekünk fájdalmat, vagy legalábbis bosszúságot az együttérző próbálkozásaink ellenére.
Talán tisztában vagyunk azzal, hogy a kisgyermekkor tele van döcögős és nehezen kezelhető fejlődési fázisokkal, az emberben mégiscsak felmerül a kérdés: Jól van ez így, vagy én rontok el valamit? A kommunikációs formák korlátozottsága miatt bizony kemény fejtörést tud okozni, és állandó önvizsgálatot kíván annak tisztázása, hogy a gyerek viselkedése most tőlünk független, s csupán együttérzést kell tanúsítanunk, vagy éppen üzenettel szolgál a hozzáállásunk helytállóságát illetően. Itt legyen okos az ember, vagyis a szülő!
A szakértők általános véleménye szerint azonban – bár érthetőek az aggályaink – nagyobb probléma lenne ennek a jelenségnek a fordítottja, vagyis amikor is a gyerek idegen (nem otthoni) helyen tanúsít aggasztó viselkedést, miközben otthon ennek jelét se mutatja. A legtöbben ugyanis ott borulunk ki legelőször, ahol biztonságban érezzük magunkat. A gyerekek is. S ha ez az otthonunk, az talán nem is olyan rossz jel.
A cikk teljes egészében a divany.hu oldalán olvasható.
