Bezzeg a lányos anyukák…
Világéletemben arra készültem, hogy lányaim lesznek. Lányunokatestvéreim voltak, lánybarátnőim, lánytestvérem. Nagypapám és apukám is korán meghalt, így az engem körülvevő felnőtt világ is csak nőkből állt. Talán ezért szűrtem le a következtetést: a fiúk unalmasak, szögletesek, vadak, és nincs lelkük. Aztán megkaptam a nagy feladatot: anyuka lettem, és négy fiút szültem…
Nagy a boldogság persze nálunk is, mert mind a négy fiam csodás teremtés, tényleg! De ha lehetek őszinte, akkor most országnak és világnak előadom azt a verziót, amit kínlódásaim, dohogásaim és legmélyebb fáradtságaim közepette érzek – egy egészen ritka témájú anyajegyzet következik. Mert néha bizony előtör belőlem a nóta: de jó is lehet lányos anyukának lenni…
• mert egy lányos házban van néha csend és nyugalom is. A lányok olvasnak, színeznek, nyomdáznak, naplót írnak, gyűjteményt rendeznek, kincseket pakolásznak, kiskönyvet és képeslapot készítenek, és beszélgetnek. Nálunk a nyugalmat röhögés, ordítás, pattogás és futkározás tarkítja, a csönd csak késő éjszaka költözik a házba.
• mert a lányok szeretnek alkotni, színes papírokkal dolgozni, vágni és ragasztani. Kötni, horgolni, varrni, üveget festeni, szalvétatechnikázni, nyomdázni, lakásdekort készíteni. Én legtöbbször egyedül ügyeskedem.
• mert a rend és a tisztaság sokkal inkább fellelhető egy lányos házban, mint egy fiúsban. Ha lesikálom a csapot, tíz perc múlva földes mancsok teszik tönkre a csillogást. Ha fölmosom a padlót, titokzatos lábnyomok settenkednek át rajta. Morzsák és papírfecnik, sárdarabok és homok mindenütt. A múltkor a gyerekszobában egy elrejtett botot találtam, ami félig szú-porlasztott állapotban várta, hogy kisgazdája ismét foglalkozzon vele. Sosem láttam közelről szú-munkaterületet, így bizonyos szempontból élmény volt a kisállatokkal való találkozás, ha nem számítom azt, hogy kissé elkezdtem aggódni a közeli fabútorokért…
• mert a lányok finomabbak és lelkibbek, mint a fiúk. Megérinti és érdekli őket mindaz, ami lánykoromban engem is foglalkoztatott. Ha lányaim lennének, megmutatnám nekik a legtitkosabb régi lánynapló-bejegyzéseimet, együtt elemeznénk az akkori gondolataimat, és romantikus hangulatban olvasgatnánk a megsárgult szerelmesleveleket.
• mert egy lányos anya megnézheti a kedvenc romantikus filmjeit a lányaival úgy, hogy közben a fiúk nem röhögik végig a történet legszebb részeit.
• mert egy lányos anya tud babakonyhában játszani, babaruhát varrni, gyufásdobozból bababútort készíteni, családtörténeteket babákkal eljátszani.
• mert gyönyörű ruhák lógnak a vállfákon, és színes mintás harisnyák sorakoznak a fiókokban. Cuki kis dobozkákban hajcsatok és hajgumik gyűjteménye, a cipősszekrényben pántos, sarkos, lakkos cipők sokasága.
• mert én utálom a szürke, barna, sötétkék, fekete színeket, nem szeretem a feliratos ruhadarabokat és a sportos viseletet. Annál szebbnek találom a piros, a narancs, a rózsaszín és sárga színeket, a virágmintákat, a szoknyát, a fodrot és a csipkét.
• mert egy lányos házban illat van, és nem szag! Igenis büdösebb a fiúk szennyese, mint a lányoké, és hű, mennyivel szagosabbak a nem kímélt sportcipők, mint a finom topánkák!
• mert a lányok vigyáznak a ruhájukra, a fiúknál ez sosem szempont. Mosásonként legalább egy lyukas és szakadt nadrágot, pulóvert és pólót szedek le a szárítóról, két fiókban gyűlik a javítanivaló.
• mert nálunk valamiért minden a földön landol. A tiszta és a szennyes ruhák, a tankönyvek, a játékok, az újságok, de még a tányérok és a poharak is, ha a gyerekszobába kerülnek.
• mert a lányos családokban nem csinálnak mindenből versenyt! Ki evett többet? Ki tud nagyobbat rúgni a labdával? Kinek a zoknija találja el először a szemeteskosarat? Verseny a családi biciklizés, a krumplihámozás, a lélegzetvisszatartás, a társasjáték és a vízivás is. És mint minden versenyben, itt is mindig van nyertes és vesztes, és a nyertes nem alázatos és szerény, hanem fölényes és lenéző. A vesztes pedig ordít, csapkod vagy verekszik. Naponta többször.
• mert a fiaimmal egyelőre hiába vágyom arra, hogy beszélgessünk, és ne csak beszéljünk. A leggyakoribb szófordulatok egy-egy nap után az „igen”, a „nem”, a „jó volt” és a „persze, már mondtam”. Igazi kihívás beszélgetést indítani! Furfangos keresztkérdésekkel és apró kapcsolódó történetekkel próbálkozom, hátha egy névvel, egy jelzővel, vagy egy történéssel többet megtudok.
• mert nem kell folyamatosan meccset nézni! Igaz, álmomból ébredve is föl tudnék sorolni harminc külföldi focistanevet… Ráadásul mit nem adtam volna régen az élményért, hogy egyedüli nőként tíz-tizenkét férfivel együtt pattogatott kukoricázhatok a saját nappalimban!
A cikk teljes egészében a csalad.hu oldalán olvasható.
