Az elég jó örökbefogadó szülő
Amikor valaki szülővé válik, számtalan kapaszkodót kap, hogyan is lehet belőle elég jó szülő. Elég jó, hisz Bettelheim írásai óta tudjuk, hogy nem kell a tökéletességre törekednünk.
Inkább az fontos, hogy mi magunk találjuk meg a saját megoldásainkat – így válunk majd elég jó szülőjévé gyermekeinknek. Bár a legtöbb tanácsadói forrás a szülők saját, belső ösztönös megoldásmódjait helyezi előtérbe, egy gyermekét váró pár nemcsak a rengeteg szakkönyvből, hanem az őket körülvevő, jó gyakorlattal rendelkező családtagoktól, barátoktól is sok hasznos tanácsot gyűjthet be arra vonatkozóan, hogyan is kell, hogyan lehet a szülőséget „jól csinálni”.
De vajon egy örökbefogadó szülő kap-e iránymutatást, kapaszkodókat? Egyáltalán, más-e örökbefogadóként szülővé válni – és milyen tényezők határozzák meg, hogy valakiből elég jó örökbefogadó szülő lesz-e? Nekik jóval kevesebb szerepmodelljük van, mint a vér szerinti gyermeküket váró pároknak. A környezetükben élők csak arról tudnak mintát adni, milyen egy „saját” gyermek elég jó szülőjének lenni. Az örökbefogadás által hozott esetleges nehézségekről és speciális élethelyzetekről senki nem tud mintát nyújtani. Sokszor már az is összezavarja a gyermekre várakozókat, hogy vajon másképp – és másmilyen – szülővé kell-e válniuk örökbefogadóként.
A szakirodalom a következőképpen határozza meg az elég jó szülő kritériumait: Az elég jó anya ösztönösen érzékeli a gyermek igényeit, ráhangolódik, alkalmazkodik ezekre, és éppen annyit ad, amennyire a gyermeknek szüksége van. Mindemellett engedi megtapasztalni a gyereknek a határait, hogy mi az, amire saját erőfeszítéséből képes.
A cikk folytatása: a Mindennapi pszichológia oldalán olvasható.
Nyitókép: GettyImages.com
