Attól még, hogy régen természetes volt a bántalmazás, nem kell, hogy ma is így legyen - ezt tehetitek a kiközösítés ellen
Gyerekkorban szinte természetes a különböző, kiközösítésekre alapozó klikkek létrejötte. Ennek azonban egyáltalán nem kellene így lennie, a szülők és a tanárok pedig közösen fel tudnak lépni a jelenség ellen.
A valahová tartozás igénye a legősibb ösztöne az embernek, a Homo sapiens ugyanis nem sok jóra számíthatott egymagában a szavannán, ha a csoportja magára hagyta. Hiába változtak azóta a körülmények, a kitaszítottság érzése egy felnőttnek is nagyon nehéz - hát még egy gyereknek, aki nem rendelkezik a megfelelő élettapasztalattal és megküzdési stratégiákkal.
A gyerekek körében pedig az egész még sokkal nyíltabban megy. A “te nem ülhetsz ide”, “nem férsz be a focicsapatba”, “menj már innen” és hasonló megjegyzések mindennaposak az iskolaudvarokon. Tudni kell azonban, hogy ez is bántalmazás.
A klikkesedés nem a gyerekkor természetes része!
A klikk nem azonos a baráti körrel. Teljesen normális dolog, ha egy gyerek bizonyos társaival szívesebben tölt időt, mint másokkal. A klikkeket az különbözteti meg az egészséges baráti köröktől, hogy átjárhatatlanok, van egy informális vezetőjük, aki a szabályokat diktálja, és lételemük a bántalmazás, megalázás, nem csak a kívülállók, hanem gyakran a belső kör felé is. Gyakran maguk a klikktagok is egy idő után rosszul érzik magukat a társaságban, csak nem mernek kiszállni, mert attól félnek, onnantól ők válnak a korábbi barátaik prédájává.
Fontos, hogy a szülők komolyan vegyék a problémát, és nem intézzék el annyival, hogy ez a gyerekkor természetes velejárója. A kiközösítés és a csúfolódás igenis bántalmazás, és pont. Nem beavatási szertartás, és senki sem lesz tőle erősebb. Attól még, hogy valamikor régen az erőszaknak ez a formája elfogadott volt, és vannak, akik most is csinálják, még nem lesz normális dolog. Az áldozatok gyakran még évtizedek múlva is cipelik az érzelmi bántalmazás terhét, és sokak fizetnek az egészségükkel érte.
Amit szülőként tehetsz
Szülőként feladatod megvédeni a gyerekedet a kiközösítéstől, de ennek előfeltétele, hogy tudj róla. Iskolás korban már sok gyerek nem szívesen osztja meg magától, ha ilyen gondja van. Mindig érdeklődj, milyen napja volt az iskolában! Ne általánosságokat kérdezz, hanem konkrét dolgokat: ki mellett ült az étkezőben, kivel töltötte a szüneteket. Ha a gyerek a kérdésre elszomorodik vagy ideges lesz, gyanakodhatsz, hogy valami bántja.
Szerencsés esetben az osztályfőnök együttműködő, úgyhogy tőle tudsz segítséget, tanácsot kérni. Ő van egész nap a gyerekekkel, ő látja át az osztály kapcsolati hálóját, és ha jó szakember, lesznek ötletei a megoldásra. Sok esetben használ, ha a klikket egyszerűen felrobbantja úgy, hogy amilyen gyakran csak lehet, csoportmunkák, páros feladatok esetén szétszedi őket. Ha nagyon súlyossá válik a probléma, pszichológust is be lehet vonni, aki csoportterápia keretében próbálja meg a negatív folyamatokat jó irányba fordítani.
Te addig is biztasd a gyereket arra, hogy nyisson mások felé! Teljesen érthető és normális reakció, hogy minél inkább kitaszítja őt egy csoport, ő annál erősebben teper, hogy mégis befogadják, ez felnőtteknél is így működik. Ha azonban ennek tudatosan megálljt tud parancsolni, az fél siker. Alsó tagozatban még te is a kezedbe tudod venni az irányítást, összebeszélhetsz a többi szülővel, és áthívhatsz más gyerekeket játszani. Közben pedig azt is megbeszélheted a többi szülővel, hogy az ő gyerekük is küszködik-e hasonló problémákkal.
Azonban könnyen találhatod magad az ellenkező oldalon is: kaphatod magad azon, hogy a te gyereked a tagja egy káros, bántalmazó klikknek. Ilyenkor sem egyszerű a dolgod. Eltiltani teljesen felesleges lenne ezektől a társakkal, de sok beszélgetéssel előbb-utóbb rá fogod tudni vezetni arra, hogy maga ismerje fel a különbséget az őszinte barátság, és a kiközösítő, bántalmazó csoportok között, ahol nagy valószínűséggel ő sem érzi különösebben jól magát.
Forrás: Verywellfamily.com
