ANYA MÁRPEDIG NYARAL – EZT A 8 DOLGOT NEM CSINÁLOM, HOGY ÉN IS KI TUDJAK KAPCSOLÓDNI
„Egy anya nem megy nyaralni, csak máshol vigyáz a gyerekére” – azt hiszem, ez az a mondás, ami miatt minden ismerősünk minden alkalommal megkérdezi, hogy gyerekkel utazunk-e. De mi mindig gyerekekkel utazunk, és van képünk még jól is érezni magunkat, sőt akár pihenni is. Mielőtt valaki egy áldozatkész, az unokái miatt a bőröndben is meglapuló nagymamára gyanakodna, elmondom, hogyan csináljuk. Már csak azért is, mert eddig minden nyaralás első két napja csak olyan félig-meddig sikerült, mivel olykor mi is elfelejtjük a saját alapszabályainkat. Tóth Flóra írása.
Ezeket nem csinálom, hogy tényleg ki tudjak kapcsolódni (némelyiket egyedül-, némelyiket a férjemmel együtt nem csinálom):
1. Nem vagyok rugalmatlan
Hagyom, hogy a hely, az idő és a kedvünk határozza meg a programot, hiszen nincs semmi „kötelező”, nincs „fontos időpont”, nincs rohanás (kivéve, ha épp lekésni készülünk a hajót, a naplementét, a reggelit, vagyis naponta háromszor). Ezzel párhuzamosan: nem baszom fel az agyam hülyeségeken, hanem csak röhögök és leszarom. Hülyeségnek számít: idióták az utakon, egész nap gyümölcsöt fogyasztó gyerekek, akik este 11-kor még barackért nyávognak alvás helyett, késő repülő, sziesztát tartó étterem...
2. Nem takarítok
Kicsit sem. Max. gyereket, de tényleg csak akkor, ha tokától bokáig ragad a dinnyelétől. Vagy beküldöm a medencébe, mintha észre sem vettem volna. Upsz.
3. Nem faksznizom a csomagolással
Egy nap csak egyszer pakolok, reggel, a táskába. Lehetőleg nagyjából mindent, hogy többször ne kelljen. Jó, vészhelyzet esetén bedobok még két fürdőruhát. Ennyi.
4. Nem főzök
Csak ha ellenállhatatlan vágyat ébresztenek a helyi alapanyagok, és akad konyha is. Ez nyaralásonként átlag fél alkalommal szokott előfordulni (főleg azért, mert a főzés azért takarítással is jár, és az előző pontot elég komolyan veszem). Persze ettől még nem eszünk mindig Michelin-csillagos éttermekben (sajnos), csomószor csak veszünk finom helyi dolgokat a boltban, piacon... jártunkban-keltünkben magukba tömjük, és harapjuk a paprikát.
5. Nem figyelek arra, hogy ki mit eszik
Nyilván nem az van, hogy végigesszük a helyi mekik teljes kínálatát, de itthon van kábé öt szempont, amit már rutinból figyelembe veszek a gyerekek etetésénél. Itt ez az öt konkrétan egyre redukálódik: kapjanak valamilyen élelmet, nagyjából a megfelelő időpontban. Ha nutellás óriáspalacsintát, akkor azt. Ha snack-kolbászt zacskóból, akkor azt. Sőt, eddig a napi két fagyizás sem viselte meg a szervezetüket. És én sem híztam tíz kilót egyetlen nyaralás alatt sem. Csak kettőt, de akkor elég terhes voltam, szóval az nem számít.
6. Félpanziózunk
Ha lehet, olyan helyet választok, ahol adnak reggelit. Mert akkor mindenki alhat fél tízig, én pedig jófejre kávézom magam, amíg a dedek szétkenik a joghurtot a széken (amúgy ez szinte soha nem esik meg).
7. Leszarom a napirendet
Ha az éjjel egyes fekvés után a kiadós reggeli délelőttivé változtatja a délutáni alvást... akkor délelőtt örülünk az úgynevezett felnőtt énidőnek.
8. Nem mondok nemet a felnőtt programokra
(Mondjuk, ezt itthon is űzöm). Két kisgyereket nem érdekel egy Gaudí által tervezett épület? Vagy nem mennek be a tengerbe, mert nem tetszenek nekik a hullámok? Hát, erre azért nem kevés sanszunk van, engem viszont harminckét évesen kevéssé hoz lázba egy miniatűr csúszdával felpimpelt medence, mégis órákat állok benne. Vagy egy iszonyú gagyi vásári vurstli, mégis két értékes estét szántunk rá a hétből. Nyaraláskor is megkaphatja mindenki azt, amit akar. Ezt a nagyobbik lányom szerint úgy hívják: krompromisszum. És az okostelós 360 fokos fotós audioguide eléggé bejött a huncut kis Alfa generációsoknak... és a világszép tengeripanorámás homokozóban is elépítgettek nagy duzzogva. Aztán itthon meg vagánykodtak, hogy bementek a tengerbe. Persze, bokáig.
A cikk forrása: wmn.hu
