Amikor elérkezik, minden kor a legeslegnehezebbnek ígérkezik…
avagy milyen nehézségei és szépségei vannak gyermekkor egyes szakaszainak
Bizonyára nem ismeretlenek a következő kifejezések, mint „a kétéves kor a legnehezebb”, „a négy az valami borzasztó”, „a hatévesekkel annyira nehéz”. Mindenki szereti azt hangoztatni, hogy az adott kor, amelyikbe gyermeke épp beletartozik, bizony, pokolian problémás. És akkor érkezik a figyelmeztetés, hogy „várd ki a végét, amíg a gyerekeid a tinédzser korba nem lépnek, akkor visszasírod majd, mennyire kedvesek és helyesek voltak”. Általában bármilyen korú a gyermeked, az biztos, hogy a legrosszabb valamilyen szempontból. Senki sem azt mondja, hogy „ó, ötéves korban a legédesebbek a gyerekek”, amíg csemetéje be nem tölti a hatot. És azt sem, hogy a négyévesek cukik, amíg hétévesek nem lesznek a srácai.
Nézzünk szembe a ténnyel, hogy mindig azt a korszakot gondoljuk a legnehezebbnek, legidegesítőbbnek és legproblémásabbnak, amelyikben gyermekeink éppen vannak. Kineveted azokat a szülőket, akiknek csemetéi kisebbek a tieidnél. „Csak várj, amíg annyi idősek nem lesznek, mint az enyémek. Majd meg fogsz őrülni tőlük.” – mondogatjuk nekik. Nosztalgikusan tekintünk vissza arra, amikor újszülött babánk volt. Pedig emlékszel, hogy akkor egy romhalmaz voltál? Emlékszel arra, hogy napok múltak el zuhanyozás nélkül? Gondolj vissza a kisebesedett mellbimbóidra, az éjszakákra, amikor ezerszer keltél fel, a minden ok nélküli visításokra.
De arra is emlékszel, ahogy azt a kicsi, drága angyalt magadhoz ölelted, aki képtelen bármi rosszat tenni ezen a világon?
Az a borzalmas kétéves kor, az a legrosszabb
Bárki, akinek volt tipegő babája, pontosan tudja, milyen nehéz korszak ez. „A kétéves kor, az valami borzalmas” - mondják a szülők. Mert a kicsik könnyen frusztrálódnak, kiabálnak, lejáratnak a nyilvánosság előtt, vállalhatatlanul viselkednek, nem képesek a vécécsészére csücsülni, bár neked úgy tűnik, hogy minden más kétéves rajta kívül ezt tökéletesen megoldja. Egy ágyban akarnak aludni veled és agyon rugdosnak az éjszaka közepén.
De pontosan tudjuk, hogy a kicsik mindig okkal sírnak, ezért ilyenkor vedd a karodba és ringasd gyermekedet, amíg megnyugszik. Nem meglepő az sem, hogy pelenkába, bilibe pisilnek ekkortájt a gyermekek, akár hároméves korukig is. De a kétéves kor ezektől függetlenül csudaklassz. Mert az apróságok felfedezik a világot maguk körül, tudnak irka-firkát produkálni, valamiféle babanyelven már majdnem beszélgetni, és azt is ki tudják fejezni, mire van éppen szükségük. Ez a kor lehet, hogy borzalmasan nehéz, de közel sem a legrosszabb. Mert ez az időszak igenis lehet csupa móka és kacagás is.
Az az „elcseszett” négyéves kor, na, az a legszörnyebb
Állandó a nyafogás és a sírás. Mert a gyerekek ilyenkor mindent maguk akarnak csinálni, de rájönnek, hogy nem mindenre képesek egyedül, segítség nélkül. Mégis mindennek nekiveselkednek, ami sokszor balul sül el és el is keseríti őket. A szobatisztaság már teljesítve, de néha azért még előfordul egy-egy baleset. Mindenki állítja, hogy ez a korszak szörnyen nehéz.
De nem igaz, mert ebben a korban a kicsik már tudnak rajzolni, beszélgetni, kifejezni vágyaikat beleértve a zenét és a művészeti területeket is. A rádióban hallott dalokat éneklik, alkotnak, hangszerekkel zenélnek és már nem csak úgy össze-vissza, hanem akár valódi foglalkozásokon is képesek részt venni, figyelni.
Szerencsés esetben ebben az időszakban a gyerekek már fogékonyak az olvasásra, de legalábbis a betűk felismerése foglalkoztatja, örömmel tölti el őket. Megszállottan szerethetik valamelyik rajzfilm figurát vagy ennél még rosszabb is lehet... Emlékszel, hogy te is hogy rajongtál?
A „szomorú hatos”
Na igen, a hatéves kor a legrosszabb. Állandóan mondogatom a férjemnek, hogy aggódom a hatévesünk miatt, mert állandóan sír. Ő csak mereszti a szemeit és mondja: „Nem emlékszel, hogy a nagyobb srácaink mennyit sírtak ugyanennyi idősen? Jó ég, mint Hamlet…” Mindent olyan nagy tragédiaként éltünk meg. Azt éreztük például, hogy ebben a korban már jobban kéne olvasniuk, mint ahogyan olvastak. Mert ekkor tulajdonképpen már nem olyan kicsik többé, és egyszerűen hiányoljuk „babaságukat”.
Pedig nem így van, mert még mindig vágynak ölelő karjainkra. És egy hatéves már meg tudja ragadni és lerajzolni a való világot, alkotni az alkotás öröméért. Már túl vannak azon, hogy csak úgy egy labdát kergessenek és készek, hogy valami igazi sport elsajátításába kezdjenek. Imádnak hintázni és nem kell már lökni sem őket. Játékaikban egyre nagyobb szerepet kap a képzelőerő, a fantázia. A hatéveskor igenis nagyok klassz és izgalmas időszak.
Ezt már olvastad: Diszlexiás vagy „csupán” kever néhány betűt?
Ó, nem, a nyolcéves kor pokolian nehéz
Miért gondolja mindenki, hogy minden második év annyira borzalmas? A nyolcévesek meglehetősen szeszélyesek. Keresik a veszélyes és extrém helyzeteket. Már majdnem kiskamaszok, már nem igazán kisgyerekek és tisztában is vannak ezzel. Kezdődik a szemhúzogatás, de még mindig képesek a hisztire is. Szükségük van szüleik figyelemére, akár a kisebbeknek, de egyúttal már vágynak a függetlenségre is, mint a nagyobbak.
De nem is olyan borzasztó ez a kor, mert velük már komolyan el lehet beszélgetni mélyebb tartalmakról, mint például a határtalan univerzum. Már nem sírnak mindenért – ami azért néha náluk is előfordul –, szívesen olvasnak általuk érdekesnek tartott témákban könyveket, életrajzokat. Már elég nagyok ahhoz, hogy maguk megcsináljanak bizonyos dolgokat, mint például egy szendvics elkészítése, vagy a kutyasétáltatás, képesek összepakolni maguk után. Nem feltétlen csinálják meg ezeket a dolgokat, de képesek rá.
A tinédzser kor az abszolút mélypont
Utálják a szabályokat, amiket felállítasz. Szexelni akarnak. Hirtelen szembe találod magadat az állandó szemhúzogatással és azzal, hogy mindenből drámát csinálnak. Aggódsz az internetes pornó miatt, mert bármikor hozzáférhetnek, az iskolai felvételik miatt, és kiborít, hogy valaha fognak-e valamilyen házimunkát elvégezni anélkül, hogy erre legalább hatszor ne figyelmeztetnéd őket.
De a tinédzserekkel lehet beszélgetni, társasozni, meglep, ahogy az életről, a világegyetemről gondolkodnak és a belső világuk, ha bepillantást engednek. S bár te utálod a zenét, amit hallgatnak, ők ugyanúgy vélekednek arról, amit te hallgatsz. Törekvéseik tulajdonképpen meglepnek, és bár ijesztő, hogy tudnak már autót vezetni, nem kell többé fuvarozni őket sehova. Dolgoznak és pénzt keresnek.
Ezt már olvastad? 6 dolog, amit a gyerekeknek meg kell tanulniuk 13 éves korukig!
Minden korszak valahol a legrosszabb és mindegyik ugyanakkor a legjobb is.
Mert látod a gyermeked legrosszabb és legjobb arcait. Természetes az is, hogy nevetünk, amikor látjuk más szülők küzdelmeit újszülött gyermekükkel, pelenkázó táskájukkal és azt gondoljuk, majd meglátjátok… De emlékezz: épp olyan nehéz nekik most, mint neked. Mert szülőnek lenni nem verseny. Mert minden korszaknak megvannak a maga nehézségei és szépségei. Vesd össze a jókat a rosszakkal, a kihívásokat a klassz dolgokkal, az örömet a bánattal.
Hogy melyik a legnehezebb korszak? Az új, amikor új kihívásokkal szembesülsz, ahogy gyermeked cseperedik és visszanézel a korábbi időkre, mert a tudás birtokában az már mindig sokkal egyszerűbbnek tűnik. Pedig az sem volt egyszerű, sőt. Akkor a legnehezebbnek tűnk, ahogy a mostani is annak tűnik.
Mert végül is szülőnek lenni nem könnyű feladat. Akkor minden korszak a legrosszabb és a legjobb is egyúttal? Igen, mert ők a te gyermekeid és mindennél jobban szereted őket.
A cikk a https://www.scarymommy.com/ írása alapján készült.
A nyitókép: Gettyimages.com
