Amikor csak a túlélésről szólnak a mindennapok! - Mit javasol a szakember?

Virginia Satir családterapeuta és munkatársai kutatásai alapján minden kommunikációs elakadás mögött az alacsony önértékelés áll valójában. Ha vádoljuk a másikat, ha kiszolgáljuk, alárendeljük magunkat, ha okoskodunk vagy akár zavartan viselkedünk... Dayfly Krisztina család-lelkesítő írását olvashatjátok.

Hoztam Nektek egy történetet és mivel minden pár egyedi, így a megoldások is azok, azonban inspirálódni, erőt, ötleteket gyűjteni ér egymástól. Sőt hagyjuk, hogy befolyásolja a szívünket mások története.

A pár hosszú évek együttjárás után döntött úgy, hogy összeházasodnak és született két gyermekük, akik még csak most óvódások. Elmondásuk alapján erős alapokra és bizalomra épül a házasságuk. Ugyan mindketten diplomások és sikeresek a szakmájukban, a nő mégsem találja a helyét a munkaerőpiacon. Bámulatos, ahogy őszintén, érzésekről, igényekről beszélnek, mégis van sok minden, amit nem értenek egymás működésében.

Az első beszélgetés alkalmával sok mondat felkeltette a figyelmemet az egyik fél részéről:

    • sok a stressz, nyomás
    • nem tudok elég lenni, azt érzem szétszakadok
    • kibírhatatlanok a családi konfliktusok, leginkább az egyik gyerekkel, de tágabb családban is
    • fárasztó az anyaság
    • túlélések a mindennapok
    • állandó lelkiismeret-furdalással küzdök
    • több figyelemre, megértésre van szükségem
    • sokat agyalok
    • gyakran kiabálok

A kiégés első lépcsője önmagunk túlvállalása

Felmerül-e a párokban ilyenkor az, hogy egyszerűen túlvállalták magukat? A kiégésről manapság sokat beszélünk, de arról keveset hallani, hogy pont ez az első lépcsője. Általában nagyon lelkiismeretes, perfekcionista, alacsonyabb önértékelésű emberekkel történik ez, akik nem veszik komolyan a határaikat. Tudjuk-e azt, hogy ezek a határok elég különbözőek lehetnek nemtől függetlenül? Leginkább, akkor feltűnő ez a különbség, ha valaki szuperérzékeny. Eleine N. Aron könyvei foglalkoznak a témával és ezekből nem csak azt tudhatjuk meg, hogy az emberek (sőt az állatok) 20%-a szuperérzékeny, de azt is, hogy nagyobb igényük van a nyugalomra, optimális ingerszintre, harmonikus kapcsolatokra, elfogadó, támogató légkörre, mint a másik 80%-nak, sőt 6 óra munka sokkal ideálisabb a számukra, mint a 8 vagy annál több. Ők azok, akik észreveszik a bajt és jelzik a társaiknak, ezért közülük sokan lesznek lelki segítők, tanárok, orvosok vagy pedig művészek, szerelők. Az erőszak legkisebb formája (kiabálnak egy gyerekkel a boltban) is felzaklatja őket.

Önmagunkról gondoskodni saját felelősségünk

A tesztet kitöltve az egyikőjük magára ismert és a másik is ezt megerősítette, mintha a párjáról szólna mindaz, amit elmondok erről a személyiségtípusról. Mert ugyanis ez nem trauma következménye, nem kell és lehet meggyógyítani, sokan így születnek.  
Ha valaki magára ismer és a könyv vagy az interneten található egyik teszt segítségével szuperérzékenynek véli magát, akkor fontos, hogy ezzel ne tegye magát egy dobozba. Ne legyen ez kifogás az életében, hogy mért nem tesz meg dolgokat, amikre vágyik. Minden ember képes kilépni a komfortzónájából. Emellett sok elfogadást ad, ha tudjuk, hogy munka után vagy ebédidőben egy nyugodt séta való nekünk, a gyerekkel is inkább egy baráttal találkozunk egyszerre, és tudunk elvonulni egy családi összejövetelen. Képesek vagyunk elsajátítani önnyugtató technikákat: légzés, mindfulness, relaxáció, pillangó ölelés, rendszeres testmozgás, aktív meghallgatás (amikor csak minket hallgatnak, ránk figyelnek), természetben lenni, állatot simogatni, aromaterápia, alkotás – művészeti tevékenység. Önmagunkról gondoskodni a saját felelősségünk.

Elengedni a külső elvárásokat, a "muszáj érzést"

A pár számára hangos lett a beszélgetések során, hogy nem hisztiznek, vannak jogos érzéseik és igényeik. Mivel egyikőjük szuperérzékeny, ezért könnyen előtérbe helyez másokat, átérzi az ő helyzetüket és megfeledkezik magáról. Anyaként nem nehéz bárkinek ebbe a csapdába beleesnie. Ezután empatikusabban, megértőbben tudtak a nagyobbik gyerekükhöz is fordulni, akire eddig is fantasztikusan figyeltek, csak a félelmeik, szégyenérzetük őrlődővé, bizonytalanná tette őket. Elkezdték a nagyszülők, pedagógusok felé magabiztosan tolmácsolni a gyerek igényeit, határait és például a zajos mozgásfoglalkozásokon kapott mindig lehetőség elvonulni. Nem hibáztatták egymást egy-egy nehezebb helyzetért, hanem tudatosan lelassítottak, elengedték a külső elvárásokat, muszáj „érzést” és adtak időt egymásnak feltöltődni.

Vegyük észre, ha valaki szuperérzékeny

Visszatérve az önértékre, amikor szuperérzékenyek jelzik, hogy valamivel érdemes foglalkozni, akkor ajánlott azt komolyan venni. Érdemes a túlérzékeny, félénk, mimóza jelzők helyett komolyan venni a gyerek igényeit is, hogy magabiztos, a határait ismerő felnőtté váljon. Nagy növekedések lehetnek abból, hogy például észrevesszük és komolyan vesszük, ha valaki szuperérzékenyként jelez egy közösségi konfliktust.
 
Az is igaz, hogy nem mindig kell növekednünk, még ha ez egy természetes igénye is az embernek, van, hogy elég és nagy ajándék, ha önmagunk lehetünk. S békében élni, mindenkinek igénye.

Szerző:  Dayfly Krisztina család-lelkesítő
Fotó: Freepik