„A KAMASZ LÉLEKBEN VAN NÉMI ROKONSÁG A RÉSZEGEKÉVEL” – TÚLÉLŐKALAUZ VIHAR ÉS TINÉDZSEREK IDEJÉRE
Amikor végre egyenesbe kerülnél a gyerekeddel, amikor már látszana az a tengernyi idő és energia, amit belefeccöltél a nevelésébe egy évtizeden keresztül, akkor hirtelen, látszatra lenullázódik minden. Beköszönt ugyanis a rettegett kamaszkor. Hiánypótló túlélőkalauz kamaszok szüleinek. Kökéndy Ákos írása.
Ahogy a férfiak is végigmennek a törzsfejlődés megfelelő fokozatain, gerincesből gyűrűsféreggé, majd papucsállatkává válva, úgy gyermekünk sem marad örökké cuki. Persze megfelelő távolságból ő is cukinak tűnik, de ehhez legalább nagyszülőnek kell lenni, aki megválaszthatja azokat az időszakokat, amikor érintkezik az unokájával.
A szülőnek erre szerencsére nincs lehetősége, ha lenne, akkor nem válna majd belőle később ügyes nagyi. Aki tehát cuki gyereket akar megint a karjában fogni, annak túl kell élnie a kamasz gyermekét, méghozzá a lehető legnagyobb lelki nyugalommal.
Rém egyszerű azt szajkózni, hogy „ne aggódjon a kedves szülő, mert amit most tapasztal, az majd elmúlik”. Nem marad tapló a gyermek, bármennyire is örökkévalóságnak tűnik vele, mondjuk, a cipővásárlás. De ha pár képet hívunk segítségül, akkor könnyebb lesz elviselni a legnehezebben elképzelhető helyzeteket is.
Ha például tudjuk, hogy vezetni fogunk, akkor józannak kell maradnunk a legnagyobb buli idején is. Ha például tudjuk, hogy kamaszodik a gyermekünk, akkor józannak kell maradnunk a legnagyobb buliban is. Aki már gyakorolta, hogy miként lehet ittas emberekkel kommunikálni, az némi rutint szerzett a tinédzserekkel való együttélésben is. A kamasz lélekben ugyanis van némi rokonság a részegekével.
A részeg nehezen találja az egyensúlyt.
A részeg sokszor értelmetlen dolgokkal tölti az idejét.
A részeg nagyon jól érzi magát részegen.
A részeg nehezen fókuszál.
A részeg beszédében alig kivehetők a mássalhangzók.
A részeg sokszor elviselhetetlenül hangos.
A részeg ritkán gondol a következményekre.
A részeg hajlamos a dühkitörésekre.
A részeg ítéleteit nem szabad komolyan venni.
A részeg váratlan hangulatváltozásokon esik át.
Ha gyermekünkön tapasztaljuk ezen tulajdonságok megjelenését, akkor nyugodtak lehetünk, mert elkezdődött a rémálom. Az emberek szeretnek rettegni, ezért néznek horrort és nevelnek gyereket.
A kamaszkor egy újabb születésnek fogható fel, tartogat veszélyeket, járhat hatalmas fájdalommal, sérülhet benne a gyerek és a szülő is. Az ítéletalkotás csecsemőit látjuk magunk előtt ismerkedni az új világgal. És ahogyan a gyerek is nagyokat esik, míg stabil lesz a járása, úgy a világról alkotott vélemény sem megy elsőre gördülékenyen. Belülről nem olyan borzasztó ez, mert ha az lenne, biztos nem gyakorolná annyit. Az önálló vélemény a kamasz számára olyan vonzó, mint a totyogó számára a járás. És nagyjából ennyi gyakorlata is van benne. Ahogy az újszülött végtagjaiban születésétől kezdve jelen vannak azok az izmok, amikkel járnia kell, csak még nem elég erősek és nem elég koordinált a mozgásuk, a kamasz is olyan erőket mozgósít ilyenkor, amik már korábban megvoltak, csak nem így használta őket.
A kicsikkel szemben sokkal nagyobb türelemmel tudunk lenni, azt valahogyan már felfogtuk, hogy nem megy másképp. Az 50-90 kilós kamaszokat azonban hajlamosak vagyunk felnőttként kezelni, és elvárni tőlük, hogy olyan cizellált legyen a mondandójuk, mint a felnőtteké. És képesek vagyunk véresen komolyan venni mindent, amit mondanak. Megsértődünk, mikor bántóan beszélnek velünk. Pillanatok alatt hepciás tiniként húzzuk fel magunkat a viselkedésükön. Elveszítjük a humorunkat.
Pedig ha valamikor, hát, pont most nem ártana nekünk is felnőni a feladathoz.
A kamasz ugyanis pont olyan támogatást és szeretetet igényel ebben az időben is, mint korábban. Akkor is, mikor épp pofátlankodik, gyalázkodik vagy fékezhetetlen jókedvében felelőtlen dolgokat csinál.
A támogatás és szeretet korábbi formái azonban most nem kellenek neki, mert arra a gyerekkorra emlékeztetik, amit éppen szeretne teljes erejéből maga mögött tudni. És ha igazán jót akarunk neki, akkor most hátrébb kell húzódnunk a korábbi szerepeinkből, és új formákat találnunk. Ennek fájdalmát ne tegyük a gyerekre, elég nehéz neki átmenni ezen a lelki szülőcsatornán, nem kell, hogy a szülő még külön szóvá is tegye mindezt.
Van egy kedves képem arról, hogy mit tehetünk.
A kikötőben áll egy hajó, mely útra készül. Látjuk a vizet, a horizontot, olvastuk az időjárási előrejelzést. Nem tudjuk, hogy mi fog történni a nyílt vízen, de nincs maradásunk, indulni kell. Nagyon fontos most, hogy megnézzük, milyen állapotban van a hajótest, a kötélzet, a vitorla, minden, ami komoly terhelésnek lesz kitéve út közben. Igyekezzünk úgy előkészülni, hogy bármikor váratlan vihar törhet ránk, és akkor nagyon kemény helyzeteket kell majd kibírnunk. Aztán vegyünk egy mély levegőt, és keljünk útra, hadd dagadjanak a vitorlák!
A szél változó irányban fog fújni, kiszámíthatatlanul, és néha tényleg viharos lesz. De szélcsendben nem jutunk sehova.
A cikk forrása: wmn.hu
