A jó szülő szárnyakat ad, de nem nyom agyon - Gyarmathy Évával beszélgettünk a tehetséges gyerekek neveléséről

Mint Gyarmathy Éva elmondta: a tehetség - főleg gyermekkorban - még nem feltétlenül teljesítményt jelent, inkább lehetőséget. Egyfajta belső hajtóerőt, amely már nagyon fiatal korban arra készteti a gyereket, hogy önállóan a saját útját járja, a szülő dolga pedig az, hogy mindebben segítse őt.

A tehetség voltaképpen deviancia, de nem rossz értelemben. A tehetséges gyerek nem úgy működik, mint a többiek, ennek ellenére szüksége van a biztonságot jelentő keretekre. A társadalomba való beilleszkedés néha nehéz a számára, de mégis meg kell tennie, különben nagy a veszélye, hogy a kívülállása negatív devianciába fordul.

Engedd a gyereket önállóan dönteni!

A tehetséges, átlagosnál sokkal jobb képességű gyerekek hamar igénylik az önállóságot, a szülők pedig akkor teszik a legjobbat, ha ezt igyekeznek támogatni, mégpedig úgy, hogy ezeknek az önálló döntéseknek a következményeit is viseljék a gyerekek. Például ha nem tudjuk eldönteni, két szimpatikus óvoda közül melyikbe írassuk a gyereket, miért ne dönthetné el ő, melyikbe szeretne járni? Vagy a családi étkezésekkor, ha nem éhes, miért kéne erőltetni? Ettől még persze le kell ülnie az asztalhoz - ezzel biztosítjuk számára a kereteket -, de hogy a feltálalt ételből mit fogad el, legyen az ő döntése.

Iskola és szociális képességek

Bár néha már az óvodában is feltűnik, hogy a kiemelkedő képességű gyerekek kicsit furcsák, az igazi nehézségek az iskolában kezdődnek. Az oktatási intézmények ugyanis csak a gyerekek egy nagyon szűk rétegéhez igazodnak: akár lassabban, akár gyorsabban fejlődik valaki az átlagnál, ki fog onnan lógni. Míg az átlagosnál kicsit lassabban fejlődő gyerekeknek az okoz gondot, hogy nincs lehetőségük a maguk tempójában befogadni az anyagot, a tehetségeseknek épp ellenkezőleg: rengeteg üresjárattal találkoznak, a hallottak nem elégítik ki őket, és gyakran nem tudnak mit kezdeni az egésszel. Személyiségfüggő, hogy mindezt ki hogy kezeli, vannak olyanok, akik ettől függetlenül egész jól elvannak az iskolában.

A távoktatás sok kiemelkedő képességű gyereknek hatalmas felszabadulást jelentett: haladhattak a maguk gyakran szédítő tempójában, nem kellett végigvárni az osztálytársakat. “Ismerek egy  kiemelkedő képességű másodikos kisfiút, aki a Covid olyan átütő fejlődést ért el, hogy egyetemi kémiaoktatót kellett hozzá fogadni. Egyszerűen volt ideje arra, hogy a saját tempójában haladjon.” - osztotta meg Gyarmathy Éva.

A tehetséges gyerekek gyakran azért nem találják a helyüket a társak között, mert “nem egy nyelvet beszélnek.” A többieket általában hidegen hagyják azok a témák, amelyek őket érdeklik. Ettől még nem kell őket izolálni, hiszen hosszú távon profitálnak abból, ha vegyes összetételű osztályba járnak, de néha érdemes tehetséggondozó műhelyekbe, közösségekbe ellátogatni velük, ahol beszélgethetnek olyan gyerekekkel, akik hozzájuk hasonlók, hiszen a szociális képességeik is ilyen környezetben fejlődhetnek csak igazán.

“Ilyen környezetben a gyerek tud beszélni, itt értik. Gondoljuk meg: ha egy nagyon okos óvodás például a hatványozásról beszél felnőttes stílusban, akkor a társai nem értik, és egy felnőtt sem állja meg mosoly nélkül. A gyerek ilyenkor azt látja, hogy kinevetik mindenhol, és egy idő után inkább meg se szólal.”

A hétköznapi tehetségek is fontosak

Gyakran mondják, hogy mindenki tehetséges, ez azonban Gyarmathy Éva szerint nem igaz, hiszen a tehetség egyik lényege pont az, hogy viszonylag ritka. Viszont nem extrém: nagyjából a népesség 20-25 százalékára jellemző.

Mint fentebb volt már róla szó, a tehetség még csak lehetőség. Hogy ki tudja ezt valóban talentumra, vagyis teljesítményre váltani, valamikor kamaszkorban dől el. Teljesítmény alatt nem feltétlenül Nobel-díjas felfedezéseket kell érteni: tehetséges az a rátermett pedagógus, aki a nehezebb tanulókból is ki tudja hozni a maximumot, vagy a családanya, aki kreatívan szervezi meg a családi életet.

Bár a tehetséget a gyerekkorral szoktuk összefüggésbe hozni, gyakran felnőttként bukik a felszínre például valamilyen hobbi formájába. Gyarmathy Éva is ismer olyan idős hölgyet, aki egész életében mérnökként dolgozott, majd nyugdíjas korában elkezdett selyemfestőként tevékenykedni.

Felnőtt korban a tehetség egyébként is nagy áldozatokkal jár: nem ritka, hogy a valóban jelentős,nagy felfedezéseket tevő tudósok a saját gyerekeiket eközben elhanyagolják. Éppen ezért nem lebecsülendő azok teljesítménye sem, akik a családjuk körében érnek el kiemelkedő sikereket.

A szülők szerepe: bátorítás vagy kényszer?

Hogy egy tehetséges gyerek mit tud kihozni magából, leginkább a szülein múlik. Közismert a Polgár-lányok példája, akik apjuk kitartó támogatása nélkül nem tudták volna a világraszóló sakkteljesítményüket elérni. Ugyanakkor ha az erős szülői ambíció nem találkozik a gyerek igényeivel, bátorítás helyett inkább agyonnyomja őt.

“Nagyon jellemző a mai nevelésre, hogy inkább elolvassuk a szakkönyvet, meghallgatjuk, a szakértő mit mond, de nem figyelünk a gyerekre. Pedig a gyerekre kellene odafigyelni, köré tenni a lehetőségeket, és megnézni, merre halad. Nagyon jó a szülői ambíció, de csak akkor, ha összeegyezteti a gyerek fejlődésével és igényeivel.”

A fejlődés lehetőségeit három területre oszthatjuk. A komfortzóna az, amit már ismerünk, ahol biztonsággal mozgunk. A legközelebbi fejlődési zóna az a terület, amit még nem ismerünk, és fejlődést nyújt. A veszélyzóna pedig már meghaladja a képességeinket. A szülő felelőssége az, hogy a gyereket kimozdítsa a komfortzónájából a fejlődési zónába, de ne lökje ki a veszélyzónába, mert ott már jó eséllyel sérülni fog.

Azt is fontos észben tartani, hogy különböző típusú gyerekeknek és tehetségeknek más-más környezet az ideális. Van olyan rendkívül jó képességű fiatal, akit egy versenyistálló típusú középiskola agyonnyom, míg a másiknak szárnyakat ad. Éppen ezért nem is létezhet mindenkire ráhúzható tanács a megfelelő neveléssel kapcsolatban, hacsak nem egyetlen: hogy figyelj a saját gyerekedre.

A teljes interjút itt nézhetitek meg: