Szülő- és gyereknevelés

7 játék, ami tökéletesen fejleszti a gyerek kreativitását

A digitalizáció korában született gyerekek szinte a kezükben a telefonnal jönnek világra. Gyorsabban és természetesebben tanulják meg használni a telefonokat és okos eszközöket, ami sok szempontból könnyítheti meg az életüket a későbbiekben. Ám, ahogy mindennek, ennek is megvannak a maga hátrányai, hiszen más kognitív képességek háttérbe szorulnak, amelyek jelentősen kihathatnak a szellemi, fizikai és mentális fejlődésre. Ezért is lényeges megválogatni, hogy mivel játszik a gyermekünk. Fontos olyan játékokat vásárolni, amelyek egyszerre fejlesztik a logikai gondolkodást, a kreativitást, a szókincset és az empátiát is. De számos olyan játék van, amelyek a problémamegoldást vagy éppen az ösztönös döntés elsajátítását tanítja meg a gyerekeknek.


Miért olyan fontos már gyermekként fejleszteni a kreativitást?

A kreativitással érzéseinket, érzelmeinket és a személyiségünket is kifejezhetjük. Az ezeket fejlesztő játékok nagyszerűen javítanak a finommotorikus képességeken, illetve a gyermekek szép érzete is jóval kifinomultabb lesz. Ilyen és ehhez hasonló kellékeknek tudjuk mondani a színezőket, a DIY (vagyis csináld magad) játékokat, a festő könyveket. A kreatív játékok elősegítik a logikus gondolkodást és a sikeres felnőtt élet megteremtését is.

Érdemes olyan játékokra és elfoglaltságokra fordítani az időt, mint a:

  1. Kirakós
  2. Társasjátékok
  3. Rejtvényeket tartalmazó kártyák
  4. Origami
  5. Meseszövés
  6. Jelmezek készítése
  7. Legózás

Mely játékokat érdemes a háttérbe szorítani?

Ahogy már fentebb is említettük, a mobiltelefonok és okos eszközök használata kis korban még kicsit sem ajánlott. Egyrészt elidegeníti a gyermeket a szociális interakcióktól, másrészt rászokik egy monoton és kevés fizikai és mentális erőfeszítést igénylő cselekvésre. Az elidegenedés alatt azt értjük, amelyet alapvetően a felnőtt generációban is egyre gyakrabban tapasztalni, tehát a másokkal folytatott személyes interakciót, kommunikációt. A személyes beszélgetések háttérbe szorulnak, illetve csökken a társas kapcsolatok iránti igény is, amely elmagányosodáshoz, valamint a kommunikációs képesség visszamaradottságához vezethet.

Ha szeretnénk lekötni a gyermekünk figyelmét, akkor mobil helyett olyan dolgokat, játékszereket keressünk számára, amelyek megkövetelik a figyelmet és az energiabefektetést. Nem utolsó sorban a túlzott számítógép-használat a fizikai állapotukra is kihat. Idő előtt romlik meg a látásuk, a mozgásszegény életmód miatt pedig az izmaik és a csontjaik minősége is jóval rosszabb lesz.

Mire ajánlott odafigyelni a kreatív képességek fejlesztése mellett?

A gyermekek elméje és agya még nagyon fogékony a környezetre, a tanulásra és a fejlődésre. A kreatív képességek mellett ezért más adottságaikra, talentumaikra is figyelmet kell fordítani. Többek között az érzelmeikre és a mások iránt tanúsított együttérzésre, segítőkészségre, támogatásra. Ezek a személyiségük egészséges kialakulása mellett az intelligenciájuk magas szintű fejlettségét is támogatja a későbbiekben. Jobban és többféleképpen szemlélik majd a világot, valamint nem egy, hanem több megoldást is képesek lehetnek találni egy adott problémára.

Természetesen a kézügyességük és a kommunikációjuk is ugyanilyen odafigyelést igényel. Főleg az olyan gyermekeknél, akiknél enyhe vagy súlyos autizmust, esetleg bipoláris személyiségzavart állapítottak meg. Ezek a játékok rutint adnak és ellazítanak, játékosan és élvezhetően fejlesztik azokat a kvalitásokat, amelyek az iskolai években, majd később a felnőtt korban is szükségesek lesznek.

Mindent összegezve nagyon fontos, hogy minél hamarabb figyeljünk a gyermekünk kreativitásának fejlesztésére, mivel a mai rohanó világban nagy segítséget tud adni számukra, ha kortársaikkal ellentétben hamarabb kapnak lehetőséget az erősségeik felfedezésére, vagy éppen tudatosabban készülhetnek a jövőjükre, a szellemi és mentális egészségük megteremtésére. Szerezzünk be legót, kártyajátékokat, kifestőkönyveket, jelmezkészítő játékokat, amelyek mind-mind azt a célt szolgálják, hogy egy színes és produktív ember váljon a gyerekből.

 

A cikk forrása: bidista.com

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás