Oviblog - Jelentkezésünk viszontagságai
Kisfiam az idén „elballag” a bölcsiből, így családilag megkerestük a területileg hozzánk tartozó óvodát, és bebocsátást kértünk soraikba.
A kedves, ám igencsak elfoglalt igazgató néni – nevezzük Borinak - elénk tett egy jelentkezési lapot, majd elviharzott körbejárni az ovit az előző „jelölttel” és annak családjával. Izgatottan kezdtem neki a lap kitöltésének, sok kérdést – lányos zavaromban – csak sokadjára értettem meg. A tenyerem pedig úgy izzadt, mintha egy hőn áhított állás interjúján lettem volna. Ám mire Bori néni visszatért, már újra rendesen vettem a levegőt, és szívem ritmusa is visszazökkent a normális kerékvágásba.
Miközben igyekeztünk előnyös oldalunkról mutatkozni, volt pár kérdés, ami fájó pontot érintett. Ilyen volt például a „szobatiszta-e a gyermek?” kezdetű is. Mi egyebet is mondhattam volna, mint azt, hogy „nem, még nem, de szeptemberre biztosan az lesz”. Persze neki nem mondtam el, hogy gyermekünket egyrészt a bölcsiben is terelgetik a bilizés felé, másrészt itthon még csodafegyverhez is folyamodtunk, ami sokaknak már bevált.
Ez nem volt más, mint a Szezám utca sorozatának „Felejtsd el pelust, Elmo!” című része, melyben a szokásos szőrös kis lényecskék mellett gyerekek mesélnek arról, hogyan szabadultak ki a pelenka fogságából. Nos, a mi fiunk ezt már vagy ötször látta, és azonkívül, hogy énekelgette a filmben szereplő dalokat és mondókákat, nem mutatott nagyobb hajlandóságot az edényzetbe való ürítés iránt.
Körülbelül 10 percig tartott a beszélgetés, melynek utolsó kérdése az igazgatónő részéről az volt, hogy „milyen ’B’-tervünk van, ha esetleg mégsem nyer felvételt gyermekünk?” Elmondta, hogy 90-en jelentkeztek az 50 férőhelyre, így mindenképpen lesznek olyanok, akiket fájó szívvel, de vissza kell utasítania, és egyben továbbirányítania egy másik óvodába.
Kissé zavartan válaszoltam, hogy még csak másfél éve lakunk itt és nem igazán jártunk utána más óvodáknak (erről különben is ódákat zengtek az Anyukák), és mivel autóval sem rendelkezünk, nem szívesen gyalogolnánk 40 percet a gyerekkel az óvodáig, illetve buszoznánk hering-pozícióban reggelente, mikor ez az óvoda az utcánkban van.
Egy udvarias „Van-e még kérdés? „ –után Bori néni befejezettnek tekintette a beszélgetést, és az ajtó felé terelgetett minket. Megkérdeztem, minket miért nem vezet végig az óvodán, mire gyorsan meghívta kis családunkat a hétvégén tartandó ovinapra, és garantálta, hogy akkor majd mindent megnézhetünk.
Némileg ellentétes érzésekkel indultunk hazafelé, sokat gondolkodva azon, vajon mit mondhattunk volna máshogy, illetve hogy mi alapján dönt majd Bori néni és a felvételt tárgyaló többi ember. Még várjuk az eredményt.
Ellabella
