Oviblog – Rutintalan reggelek
Az életünkben jelen lévő rutin megnyugvást és megszokást hoz mindennapjainkba. A reggeli ébredés a napocska ablakunkon beköszönő, első sugaraira, egy kedves, de álmatag mosoly édes gyermekeinktől, a konyhaasztalon gőzölgő finom kávé… Akár egy reklám a tévében.
De ki mesél nekünk arról, hogy milyen viták zajlanak akkor, amikor csemeténk nem azt a ruhát, cipőt, kabátot akarja magára ölteni, amit mi kikészítettünk neki, vagy amit szerintünk az időjárás igényel? Nem beszélve arról, hogy ne adj’ Isten, az óvoda fényét sem óhajtja emelni aznap.
Több mint két hete koptatjuk az aszfaltot az óvoda felé. Több mint két hete gondolkodom rajta, vajon mit kéne máshogy csinálni, hogy öröm legyen a készülődés, az indulás, de maga az út is, ami kábé nyolcszáz méter a házunktól.
Úgy gondolom, kicsi fiam már most remek tanítómester. Tantárgyai között olyan kiválóságok szerepelnek, mint a türelem, az odaadás, a fegyelem, és végül, de nem utolsósorban a rugalmasság. Nagyon kell figyelni, mert minden pillanatban „kikérdezheti a leckét”.
Körülbelül az út felénél aztán mindketten elcsendesedünk. Ő befejezi az anyátlan malac-visítást, ami amiatt tör fel érzékeny lelkéből, hogy nem akarom őt felvenni - természetesen aztán végül felveszem. Én pedig az előző hangos fél óra miatti bűntudat-sóhajtozásomat fejezem be, és ilyenkor halk, nyugodt hangon megkérdezem tőle, hogy miért kell mindennap így elindulni. Persze erre csak hümmög, és tudom, magamban kell megtalálnom a választ.
Egyik reggel az oviból kifelé menet beszélgettem egy anyukával, akinek már egy éve oda jár a kislánya. Meghallgatta történetemet a reggeli kálváriáról, és azt a tanácsot adta, hogy ilyenkor hagyjam, had vegye fel azt a ruhát, amit szeretne, aztán engedjem ki a teraszra. Ott aztán jól megszemlélheti, hogy megfelelő öltözéket húzott-e magára. Amikor rájön, hogy esik, fúj, stb. úgyis visszajön, és kérni fogja azt a ruhát, amitől eddig ódzkodott.
Örömmel jelentem, kipróbáltam a fent említett módszert, és bevált! Még jól rá is csodálkozott, hogy engedem neki a jóval vékonyabb ruhát és cipőt, de mikor a kerti szél majdnem levitte a kis fejét, és a vékony cipője vizes lett az esőtől, iszkolt is befelé, és önként adta át magát a meleg ruhának és édesanyja gondoskodásának.
„Minden nap más, ha már gyerekeid vannak. Ha azt hiszed, megtanultad a leckét, jön a következő” – mondta nemrégiben egy bölcs barátnőm. Tagadhatatlan, hogy vannak nehéz pillanatok, de ezek a kis csillámtündérek annyi színt visznek az életünkbe, hogy értük minden nap megéri felkelni, akár a nap sugarait is megelőzve.
Ellabella
