Óvodaérettség - már ilyen is van?
„Képzeld, a szomszédasszonyom lányát, aki most töltötte a hármat, nem vették fel az óvodába, azt mondták neki, hogy „még nem óvodaérett”. Mondd csak, már ilyen is van?”- kérdezte nemrég egy ismerősöm. „Hivatalosan” nincs „óvodaérettség”, a beíratás egyetlen feltétele a megbízható nappali szobatisztaság. Mégsem tudtam egyértelmű nemmel válaszolni a kérdésre, mivel nem ez volt az első eset, hogy az „óvodaérettség” fogalmával találkoztam. Az itt következő gondolatok talán megkönnyítik az óvodába kerülő gyermek s vele a szülők életét és az óvónők munkáját.
Az óvónők szerint....
... a legfontosabb, hogy a kicsi nappalra megbízhatóan szobatiszta legyen. A délutáni alvásidőben is csak akkor maradhat bent, ha nincs szüksége pelenkára. Többé-kevésbé tudjon öltözködni: a bugyi, harisnya, nadrág felhúzása ne jelentsen gondot, s tudja felvenni a kabátját, cipőjét, sapkáját. Természetesen segítenek a kicsinek, megigazítják, begombolják, bekötik, amit szükséges, de bizonyos fokú önállóságot elvárnak az óvodában.
... a másik lényeges feltétel, hogy a gyermek tudjon önállóan enni: ne legyen számára ismeretlen a kanál és a villa, biztonságosan használja a poharat.
... emellett nem árt, ha a hároméves már viszonylag érthetően beszél, korának megfelelő szókinccsel rendelkezik, képes kifejezni a kívánságait.
Amit a pszichológus még hozzátehet
Az óvodaérettség tulajdonképpen a gyermek életkorának megfelelő fejlettségi szint elérését jelenti, ami kiterjed a kommunikációra (beszédfejlődés, kapcsolatteremtés), a szociális érettségre (kapcsolatteremtési képesség gyerekekkel és felnőttekkel), a megfelelő szintű önállóságra (öltözködés, evés) és a pszichés érettségre (el tudja fogadni az anyai távollétet, tudja, hogy az elválás nem végleges, és érte fognak jönni).
Ezekre a képességekre a gyermek általában szert tesz. Az önálló evés és öltözködés megtanulása kétéves kor körül a gyermek részéről vetődik fel igényként, sok maszattal és lassúsággal jár, de az „én tudom”, „én csinálom” igényének érdemes engedni, már csak a személyiségfejlődés miatt is.
A beszédfejlődést a versek, népdalok ritmusa, ismétlődése segíti, ezek épp megfelelőek a gyermek számára. A közös beszélgetések, játékok, a sok-sok miértre adott válasz segíti az ismeretek, s ezzel a szókincs növelését, ami meghozza a kedvet a beszédhez.
A szobatisztaság is kétéves kor körül alakul ki, a testi-lelki érettség elérése után szinte heteken belül megtanulja kontrollálni magát a gyermek; először nappalra, majd nem sokkal később éjszakára is.
Az óvodához szükséges képességek tehát már kétéves kor körül igényként jelennek meg a gyermek részéről, s a szülői támogatás, elismerés, biztatás talaján aztán egyre jobban megszilárdulnak, és természetessé válnak a gyermek számára.
Óvodaérett szülők?
S még egy gondolat, ami már a „szülők óvodaérettségéről” szól. Az óvodakezdés a szülők számára sem egyszerű. Előfordul, hogy az „óvodaérett” gyermeket az anya nehezen engedi el magától. Kimondatlan, nem tudatos félelmek vezetik, amit a kommunikációjában is érezni lehet. A gyermek természetesen reagál az anyai bizonytalanságra, s már ő sem akar az óvodában maradni. Megkezdődnek a reggeli sírások, a nehéz elválások. A sok könny miatt az anya visszaigazolva érzi aggodalmát, s máris kész egy körfolyamat, amelyben mindenki csak rossz érzésekkel gondol az óvodára.
Ezért (is) nagyon lényegesnek tartom az óvónők és a szülők közötti folyamatos, bizalmon alapuló kapcsolattartást. Az óvónők más szempontok alapján figyelik a gyermekeket. Tapasztalatuk, képzettségük miatt olyasmire is felfigyelnek, amit a szülő esetleg nem vesz észre, nem tart fontosnak. Az óvodáskor a gyermek életében élményekkel, felfedezésekkel, tanulással teli, izgalmas időszak, amit értő, óvó figyelemmel a környezetében élő felnőttek még gazdagabbá tehetnek számára.
