Drámapedagógia óvodásokkal
Az óvodáskorú gyerek még nem képes felnőtt irányítása nélkül, önállóan dolgozni. Éppen ezért nem várhatjuk el azt tőle, hogy kiscsoportban vagy nagycsoportban dolgozzanak egy problémán, majd megtalálva a lehetséges megoldásokat, válasszanak ki egyet, és azt mutassák be. A drámapedagógusnak olyan munkaformát és témát kell találnia, amely kielégíti a gyerekek mozgásigényét, és az életkorának megfelelő értelmi fejlődéshez alkalmazkodik.
Az óvodák bővelkednek a drámához szükséges játékokban: bábok, miniatűr bútorok, plüss állatfigurák, sporteszközök, stb., amelyek mind alkalmasak arra, hogy a mintha-játék gyakorlásán keresztül egy összetettebb drámajátékban is használjuk őket. Az életkorának megfelelő mintha-játék remek kezdeti lépés lehet a későbbi nagyjátékhoz.
A játékok és egyéb eszközök használata alkalmas arra, hogy a gyerekek mozgásigényét is kielégítsük. Egy labdával a nagymozgást, míg egy kiskanállal az etetés során a kismozgást gyakoroltathatjuk. Ennek a folyamatnak a segítségével a koncentráció fokát váltakoztathatjuk. A játéknak a dinamikáját a ritmus adja, amely mind az összpontosításban, mind a mozgásban benne van.
A bábok használatával könnyedén kommunikálhatunk a gyerekekkel, akik ha válaszolnak, máris a fantázia világában találják magukat anélkül, hogy szerepbe léptek volna. A pedagógus helyettesítheti a bábot, ami sok esetben egyszerűbbé, adott esetben izgalmasabbá teheti a játékot. Hogy a szerepek ne ütközzenek, a báb lehet a drámapedagógus helyett egy másik nevelő is.
Egy óvodában például a pedagógus a barátságról szeretett volna beszélgetni a gyerekekkel. Bevitt a szobába egy régi, kopott játékmackót, és a sarokba letette azt, arccal a föld felé, összegörnyedve. Megkérte a gyerekeket, hogy nézzék meg a macit és mondják el, mit látnak. Majd megkérdezte őket, szeretnének-e vele beszélni.
Amikor a gyerekek igennel válaszoltak, felvette a bábot és megszólaltatta. Elmesélte, hogy egy kisfiú játszótársa volt, aki miután megunta, egy parkban hagyta egyedül, és kapott helyette egy új játékot. Sorra válaszolt a gyerekek által feltett kérdésekre, majd letette a macit és immáron szerepen kívül megbeszélte velük, mit lehetne a mackó érdekében tenni. Az óvodások azt javasolták, keressék fel a kisfiút és mondják el neki, a játékmacinak milyen rosszul esik, hogy elhagyta őt egy új játékért.
Azáltal, hogy a báb vagy a szerepben lévő nevelő minden gyermeket egyszerre szólít meg a csoportban, csökkenti a feszültséget, egyúttal bátorítja őket a válaszadásra. Persze sok esetben az egyes gyermekeket is meg lehet szólítani, azt a pedagógus érzi, mikor van ennek fontos szerepe. Érdemes a passzívabb, peremhelyzetű gyerekekre is odafigyelni, őket is bevonni a játék folyamatába.
A báb vagy egyéb bábuk használatát követően egy magasabb fejlődési szinten a pedagógus maga is szerepbe lép, egy jelzés értékű eszköz - kalap, kendő - segítségével. A lényeg, hogy minden gyerek számára egyértelmű legyen, hogy ő most nem Kati néni, hanem Csipkerózsika. Azért fontos a különbségtétel, mert enélkül a valóság és a képzelet világa könnyen összemosódhat a kicsik fejében.
Amikor az óvodások egy alkalommal „boszorkányost” játszottak, egymást ijesztgették, és sikongatva menekültek, a pedagógus beszélgetni kezdett velük. Megtudta, hogy milyen boszorkányok, miben van az erejük, hogyan tudnak másokat megijeszteni, és mitől félnek a többiek. Burkoltan így eljutott a gyermekek saját félelmeihez, akik azáltal, hogy beszélhettek róla, és megfogalmazták azokat, megkönnyebbülhettek.
Az óvodások esetében az életkori sajátosságoknak megfelelő drámajáték elősegíti az aktuális fejlődést és az iskolába lépéshez szükséges kompetenciák fejlődését.
(A cikk bővebb változata a RAABE Kiadó Tanári Létkérdések 2010. májusi számában jelent meg)
