„A pedagógus nem problémát lát - megoldást ajánl”

Abban a szobában ülünk le, ahol a gyerekek aludni, uzsonnázni szoktak. Pici asztalhoz, pici székekre telepedünk le, nosztalgikus számomra. És meglepő módon kényelmes. Annán már az első pillanatban látom: tele van energiával. Folyton mosolyog, jó kedvű, és ez a pozitív kisugárzás érződik az egész játszóházban. Hamar beszélgetni kezdünk.

fotó: Hepp Ildikó

Nagyon sokat olvastam az óvodáról és a játszóházról is, de azért megtennéd, hogy elmondod, mi is a koncepciója a Busy Bee óvodának és a KidSpirit játszóháznak?

Nágel Anna: Amikor az óvoda 1989-ben megalakult, már akkor is abban hittem, hogy a gyerekeknek olyan képességeik vannak, amik a korai életkorban nagyon jól kihasználhatók. Dolgoztam korábban óvodában, így a saját szememmel láttam, hogy a harmincfős csoportok nem alkalmasak arra, hogy a gyerekekre személy szerint oda tudjunk figyelni. Nálunk az alapkoncepció az angol nyelv volt és az, hogy a gyerekekkel úgy tudjunk foglalkozni, hogy több szabadságot, teret adunk nekik és több mindent megmutatunk a világból. Már kezdetben voltak sportfoglalkozások, ami akkoriban nem volt annyira jellemző.

És hogy hogyan került a képbe a KidSpirit? A játszóház vezetőjének a gyereke hozzánk járt annak idején. Dóra így saját maga tapasztalta meg az óvoda programját, a nálunk dolgozó kollégák mentalitását, stílusát, a mi elképzeléseinket. Idén januárban vetődött fel a partnerség lehetősége. Szerettük volna, hogy abból, amit mi fent a Busy Bee-ben a Normafánál létrehozunk, legalább egy csipetnyi ide is el tudjon jutni. Dóra szintén abban hisz, hogy minden gyerek egy érték és inkább arra kellene jobban odafigyelnünk, hogy ezt hagyjuk szabadon kibontakozni. Vegyük észre, hogy mi az, ami igazán jól megy neki és annak szárnyalásához biztosítsunk megfelelő teret, de arra is figyeljünk oda, amiben esetleg nem teljesít olyan jól.

Mint magánintézmény, számotokra különösen fontos lehet a szülőkkel való jó kapcsolat. Hogyan próbáljátok ezt kialakítani?

NA: Úgy gondolom, hogy manapság az a legnagyobb probléma, hogy a szülőknek egyre kevesebb az idejük és ezért nagyon komoly elképzeléseik vannak, amikhez ragaszkodnak is. Tapasztalatom alapján azért egyre sűrűbben találkozom olyan szülővel, akinek bár van elképzelése, de mégis nagyon hálás és nagyon szívesen fogadja azokat az érveket vagy szakmai tanácsokat, amivel mi tudunk segíteni. Úgy gondolom, hogy egy partneri kapcsolatnak már a legelejétől meg kell lennie a szülő és az óvoda között. Amikor először találkozom a szülővel elmondom, hogy ez nem egy különálló intézmény, ami külön kezeli a gyereket a családi életétől. Tudnom kell, hogy a gyerek hogy reagál, otthon mi mindent mesél el. Néha ez kellemetlen, de ilyenkor természetesen nem vájkálni szeretnénk az otthoni életben, csak annak ismerete nélkül nem tudunk a gyerekkel megfelelően foglalkozni. Úgy gondolom, hogy az a lényeges egy óvodapedagógusban, hogy ne azt nézze meg, hogy ő mit akar kihozni egy gyerekből, hanem azt, hogy a munkáját hogyan tudja harmonizálni a családi neveléssel, és hogy tud hidat képezni a kettő között.

Szerintem nincsenek kőbe vésett óvodai szabályok és nevelési elvek. Mindig meg kell ismerni a gyereket, a családot, a stílust. Havonta egyszer a szülő bármikor meghatározhat egy időpontot, amikor bejön és személyesen beszélgethet velünk: az óvodapedagógussal, a vezetővel, a logopédussal. Próbálunk rugalmasan alkalmazkodni a szülőhöz, és nem csak akkor beszélni vele a gyerekéről, amikor hozza-viszi őt az óvodából.  

fotó: Hepp Ildikó

Hogyan kommunikáljátok a szülő felé azt, ha esetleg a gyermeke nem teljesít olyan jól valamilyen területen, mint várja?

NA: Hiszem, hogy csak az őszinte beszédnek van értelme. Nagyon sok beszélgetést folytattam szülőkkel, én is szülő vagyok, és tudom azt, hogy az embernek néha fáj, ha nem azt hallja, amit szeretne. Úgy gondolom, hogy a pedagógus attól pedagógus, hogy nem problémát lát, hanem megoldást ajánl fel.

Én hiszem azt, hogy minden szülő a saját gyerekének az érdekét tartja szem előtt. Pedagógusként ne azt mondjuk, hogy mi a hiba, hanem azt kommunikáljuk, hogy mi a lehetséges megoldás, mi segíthetné  a gyermek egészséges pszicho-szociális fejlődését és egyéniségének kibontakoztatását a legjobban. Volt olyan gyerek, akinél azt mondtuk, hogy most úgy látjuk, hogy nem az angol nyelv elsajátításának kellene lennie az elsődleges célnak, hanem inkább a fejlesztőpedagógus foglalkozásaira  összpontosítsunk és az idegen nyelv elsajátítás csak egy „kellemes kiegészítő lehetőség” legyen a szülő partneri hozzáállása idővel meg is hozta az eredményét és most már ez a gyermek a saját magyar anyanyelvén kívül 5. osztályra németül és angolul is folyamatosan tud társalogni..  A szülőnek ez kell: a figyelem és a segítség - megoldási javaslat.

forrás: www.kidspirit.hu

Mennyire gondolod helytállónak azt a sztereotípiát, hogy a magánoviba járó gyerekeknek a szülei jobban odafigyelnek a csemetéjükre?

NA: Ezt így azért nem merném kijelenteni, inkább azt mondanám, hogy más lehetőségei vannak azoknak, akik erre tudnak még pluszban anyagiakat is áldozni. Többségében a szülők odafigyelnek és megpróbálja megkeresni a gyereküknek a megfelelő intézményt. Ameddig keres, ez tényleg nagy odafigyelést igényel. Viszont utána megnyugszik, hogy megtalálta a jó helyet és előfordul, hogy ez után már csak az ő elképzeléseinek megvalósítási feladatát adja át az óvodának. Biztos vagyok benne, hogy egy magánoviba járó gyerek anyukája nem  jobban figyel oda, mint egy állami óvodába beíratott gyerek szülője. Inkább az a probléma, hogy a magánintézményben a szülő azt hiszi, hogy ha fizet, akkor az intézménynek azt kell adnia, amit ő kér. Sajnos ez kezd tendencia lenni.

Az odafigyelő szülő kommunikál, érdekli az, hogy a gyereke mit csinál, hogy fejlődik. Közintézménynél egyszerűen mások a keretek. Hiába megy oda a szülő beszélgetni a gyerekéről, ha még 26 gyerek van ott, az óvó nénik meg szétszakadnak az adminisztrációban és a gyereklétszámban.

Mit gondolsz, a létszám csökkenése tendencia a magánóvodáknál?

NA: Igen, nagyon. Kevesebb gyerek születik, gazdasági válság volt, lecsökkent az a réteg, aki ezt megengedheti magának. Vagy legalábbis az embereknek jobban meg kell gondolniuk, hogy mire adnak ki pénzt. Ez nem azt jelenti, hogy a szülők nem akarnak a gyerekükre költeni, de az életminőséghez szükséges dolgokra való ráfordítás megváltozott. Sokszor a szülő azt mondja, hogy az óvodára nem biztos, hogy ennyit ki akar fizetni. Majd fizet inkább az iskolában, és ezt most megspórolja az óvodán.

Rengeteg cikk foglalkozik a korai fejlesztéssel, és szakértő emberek mondják, hogy az első hét évben befektetett energia ezerszeresen térül vissza. Kísérletekkel bizonyították, hogy mindaz, amit az első hét évben elsajátítunk, mind ott maradnak alapként, és ha az alapot jól megcsináljuk egy háznál, az a ház állni fog.

Én hiszem azt, hogy az óvodában az a feladatunk, hogy a gyerekeknek az értékeit megtaláljuk, hogy önbizalmat adjunk neki, hogy megmutassuk nekik, hogy nyitott szemmel és képzelettel, saját egyéniségüket megőrizve mozogjanak a világban.