"Sajnos legyőzött a rendszer, megtörtek, köszönöm szépen, én kiszálltam" - Egy pályaelhagyó óvónő vallomása

Mikor úgy döntöttem, óvó néni leszek, sokan nagy szemekkel, csodálkozva néztek rám, elhangzottak olyan mondatok, hogy: azt hittem többre viszed; belőled többet néztem ki; akkor miből fogsz megélni?!. Ez köszönhető annak, hogy a hazánkban egyedi, nagy múltú óvodapedagógia elképesztően le van nézve az országban, úgy kvázi mindenki által. "Óvó néni vagy, de jó, akkor te biztos szereted a gyerekeket" vagy "Jaj, de cuki, óvó néni vagy, akkor te egész nap játszol."

Lássuk csak, hogyan is működik ez az egész nap csak játszol-dolog.

Reggel hét óra, bent vagyok, megvolt az első kávé, szépen süt a nap, ez egy szuper délelőtt lesz, festeni fogunk, imádnak festeni, mennyire fognak örülni, jó lesz!

Megjön az első kislány, mindig Ő az első, Apuka elsüti a juhu megint te lettél a legelső - viccet. A kislány annyira nem örül ennek, de három évesen megérti, apa siet, elkésik a munkahelyről. Gyorsan átadok neki egy számlát, és aláíratom az éppen aktuális igénylik-e a kéthétmúlvapénteki nevelésnélkülimunkanapi ügyeletet és, ha nem, nagyon szépen kérem, hogy mondja le az ebédet. A kislány szalad hozzám, imádom, nagy öleléssel és pár perc pletykálással fogadom, tudja ez a mi időnk, ugyanennyi ma már nem biztos, hogy újra jut rá... Szépen lassan csordogálnak befelé a gyerekek. A szülők kapnak számlát, aláírják az igénylést...

"Jaj, még nem tudom, meg kell beszélnem a férjemmel, délután vagy, holnap adunk választ", oké, megértem. A gyerekek édesek, szépen csendben, nyugodtan játszanak, rajzolnak, meséskönyvet hoznak, hogy olvassunk. Leülök, belekezdek egy jó kis bogyóésbabócába, de a második oldalnál fel kell állnom, kiborult a kakaó, előfordul, egy reggeli alatt átlagosan háromszor. A Daduska néni valószínűleg a másik csoportban segít, sebaj, gyors terítőcsere, felmosás (szigorúan a csoportszobában használható, szín jelzett felmosóval) és pólócsere a gyereknek, bár lassan nekem sem ártana. A mesét hallgatók már más elfoglaltságot találtak, nem baj, később elmesélem nekik, ez tuti, megígértem, ne felejtsd el. Oké, még ketten jöttek, Apuka nem érti, miért lesz máshol ügyelet akkor pénteken, és egyébként is, mi ez a sok aláírni való, Ő siet. Mosolygok, megértem, de ez van, ha mégis megtenné, hogy aláírja azt igazán megköszönném. Megkapom a szignót, elviharzik, Újabb anyuka be... "Még nem reggelizett!" Édesanyának is napsugaras jó reggelt kívánok, ugye?!... Oké, már fél kilenc, a csoport nagy része megérkezett, reggelizgetnek, édesek, mindenkit megszeretgettem, segítettem játékot választani, beszélgettem velük, oké!

Megérkezett az angol lektor kollegina, gyorsan megbeszéljük angolul a délelőtti terveket. A FESTÉÉÉS... el kell kezdenem most, mert csak akkor jut sorra mindenki, aki szeretne, és mivel imádják, mindenki szeretne..., "kakilnom kell" - rendben, menjünk. Ő kakil, közben sztorizik, imádom a klotyósztorikat. Közben sorban érkeznek a gyerekek, a szülők kapják a számlákat, szignózzák a papíromat. Kivéve, aki elviharzik egy ’reggelt után, és esélyem sincs levadászni. Na, nem baj, szeretek ezzel a papírral járni-kelni. Becsukom az ajtót, veszekszenek, elvette a játékot, nem azt játszik, amit én mondtam, és a többi. Megbeszéljük, rendezzük és újra nyugalom. A babakonyhában főztek nekem egy kávét és várnak reggelire. Ezt nem lehet kihagyni, leülök a parányi székre és boldogan elfogyasztom a tejszínhabos játék kávémat (tejooeg mennyire jó lenne egy igazi, de beérem ezzel a szívből készülttel, többet ér!!)

A reggelit kiviszi a Daduska, és meglátom az ajtó előtt a vécébe masírozni a kisfiút, akit a múlt héten hazaküldtünk, mert belázasodott. Elmormolok magamban egy szolid fohászkodást, az igazolás reményében, mert semmi kedvem veszekedni, anélkül pedig nem engedhetem be a csoportba. Felmarkolom a papír stócot, hiszen legalább vagy egy hétig nem voltak, az rengeteg papírral jár. A mosolyom még mindig tart, örülök a kisfiúnak, Ő is nekem, hosszú ölelés, egy kis tündér, mennyire hiányzott. Nagymama hozta, Őt is csípem, igazi jófej, fitt nagyi. Jajj az igazolás, az sajnos otthon maradt, (bikkkszusbakszuuus) nagyon sajnálja, délutánra becsszó hozza. Az én szívem meg vajból van, a lelkére kötöm, hogy teeenyleg ne felejtse el délután. (Ha nem mondtam volna fel, az ilyesmi miatt úgyis kirúgtak volna...) A papírt természetesen nem tudja aláírni, majd anya, és a többi papírt is, inkább neki adjam. Oké, rendben.

"Julcsi, nem tudják, hol lehet a kislányom rózsaszínű csillámpónis hajcsatja?" - hangzik az öltözőből a kérdés egy apukától, felpillantok a papírkupacomból, és nem térek magamhoz, viccel talán? 13 lány jár a csoportba, fejenként minimum 10 hajgumival és ugyanennyi hajcsattal vannak feltárazva a szekrényükben. Én éppen popót törlök, orrot fújok (na nem a sajátomat), papírt íratok alá, mesét mondok és baromira nem festeeek a gyerekekkel, mert egyszerűen elcsúsztak a dolgok, és megkérdezik, hogy hol van egy hajcsat?! Mosolygok, tutira úgy nézek ki mint egy pszichopata, és kedvesen elmagyarázom az apukának, hogy szívből sajnálom, de nem tudunk minden hajcsatért felelősséget vállalni, a rendszer benyel dolgokat, de ígérem nyomozást indítok a hajcsat felkutatása ügyében, amint időm engedi. Néz rám a nálam kb. 15 évvel idősebb férfi, és nem hiszem, hogy rájött, viccelek. Megköszöni, én meg nevetve befordulok a csoportba. Jaj, egy gyereket kint felejtettem a vécén, huh szerencsére még nincs kész, boldogan énekelget. (Ezért is kirúghatnának).

Újabb veszekedések, de a mesét hivatalosan is sikerül befejezneeeeem! A délelőtt első sikerélménye. Eltelt az idő, rögtönzés következik, elpakolunk, leülünk a szőnyegre, megszámoljuk hányan vagyunk, kik hiányoznak. Annyira okos kis háromévesek, játszunk egy postás-sutyorgós játékot. Türelmesek, csendben megvárják, hogy körbeérjen az üzenet. Éneklünk, játszunk és valakinek eszébe jut a Répa mese. Erre az egész csoport lelkes lesz, igeeen a Répa mese, mondjuuuk el. Rázendítek a mesére, ami egy kicsit mindig máshogy sikerül, de a legtöbb részét mondják velem kórusban. HÚZTÁK HÚZTÁK HÚZOGATTÁK, DE A RÉPA MEG SEM MOCCANT! - kiabálja 23 - átlagban három éves - kismanó! Én pedig a legbüszkébb vagyok. Következik az angol circle time, énekelnek, játszanak angolul, mosolyognak, édesek és ügyesek. Mosdózunk, és gyümölcsöt eszünk. Csodaügyesen ülnek az asztalnál, szépen esznek, szépen kérnek és megköszönik. Szeretem Őket!

Nyugtázom magamban, hogy tulajdonképpen egész nyugis volt ez a reggel, jó a festés elmaradt, majd talán holnap... Ekkor jön a hír, hogy 11 órakor értekezlet. Juppijájé. Átöltözünk az udvarhoz, van akinek egész jól megy egyedül, van aki elvágja magát és várja a csodát, hogy fel legyen öltöztetve. Szerencsére már szép az idő, nem kellenek az ötujjas kesztyűk (kis matek, 25gyerek*10ujjacska=250 ujjacska belehúzva egy-egy kesztyűlyukba, azaz nettó idegösszeomlás). Figyelni kell, mindenkin az udvari játszós ruha, cipő legyen, mert anya szólt, hogy tegnap is a szép cipőben ment ki a gyerek, aztán mit ad Isten saras lett. Beszarás. (Pardon, de tényleg).

Indulunk, éneklünk, fogd a párod kezét, előre nézz, oszlop! Oszlop, OSZLOP! oké. Kint vagyunk, szabályokat kívülről fújják, hát na, csend, rend, fegyelem uralkodik nálunk. Nagyjából elmondom a társamnak a reggeli eseményeket, persze le nem ülünk és túl sokáig sem beszélgetünk, mert a közelben lakók előszeretettel telefonálnak be a hivatalba, a Jenőhöz, a lusta semmirekellő óvó nénik miatt. Phfej, de tényleg! Mindjárt értekezlet, beszaladok mert eszembe jut, hogy eléggé kell pisilnem, és ma még nem sikerült odáig eljutnom. Értekezlet, körbenézek, csupa remek óvó nénit látok, fáradtak, nyúzottak, de mosolyognak, és csak ez számít. Új formanyomtatványt kapunk, az előző nem megfelelő, ezt kell a szülőkkel aláíratni. Hogy miii?? Már mindenki majdnem végzett vele, hülyét csinálunk magunkból a szülők előtt. Jó, mindegy, jófejek, egy kis viccel majd elütöm a dolgot. Mindenki háborog, de mit tudnak tenni? Nézem a főnökasszonyt, Ő is fáradt és nyúzott és nem ért egyet, csak báb a rendszer kezében. Nem így csinálná, de ellehetetlenítik. Továbblépünk, helyettesítés, menjünk, segítsünk, egyedül van a kolléga, szuperjófej, mert heti két - három napot hosszúzik, (a nagy büdös semmiért, az óvodákban ugyanis nem létezik túlóra, se kifizetés, se lecsúsztatás, konkrétan a jelenléti ívbe sem írhatod be egymás után két napon, hogy hosszúztál, mert tilos. Igaz, hogy ez elkerülhetetlen, hiszen akaratlanul is hosszúzol napokat egymás után, de ez papíron nem látszódhat... Juhu csodálatos munkavállalói jogok).

Aztán szó van még a közelgő eseményről, programokról döntünk, viták alakulnak, az idő telik, mindjárt bejönnek a gyerekek ebédelni, mennem kéne. De hallgatom még tovább az új adatvédelmi hülyeséget, pénteken le kell adni a mulasztási naplót, kiszámolva a hónapban jelenlévő gyerekek statisztikájával.. Jövő héten pedig a naplót, (ijjjj banyek, abba ezer éve nem írtam, na ezért is kirúghatnának), valaki megint vitatkozni kezd, ezt régen nem így kellett csinálni, sokkal egyszerűbb volt... Én itt felállok, elnézést kérek, de kicsik vagyunk és ebédelünk, mosolyognak, megértik, páran féltékenyek. Aki mer az nyer, gyerekek. Fent vagyok, már mosdóznak, ügyesek és csupa koszos mind az orra hegyéig. Sajnálom, hogy kihagytam az udvari játékot, vidáman mesélnek róla.

Finom az ebéd, ügyesen esznek, valaki majdnem belealszik a levesébe, mi szedjük a tányért, adjuk a másodikat, az otthonról hozott ebédet köztük esszük meg. Vihar előtti csend, ugyanis jön a mosdózás, fogmosás, nekem mindig ilyenkor jön el a mélypont zaj és káosz tűrés szinten, tehát én segítek bent elpakolni az ebéd utáni romokat, és lerakni az ágyakat. Friss levegő, kellemes félhomály, alvós állat, "Nem, a Barbi baba kemény, azzal nem kényelmes aludni, kérlek válassz egyet bentről, de igen, kemény, nem-nem puha, igen a haja az puha, de a teste nem, kérlek szépen"... Győzelem. Lefekszenek, jön a mese, az altató dal, simogatás és alvás. Horkolás és szuszmorgás, annyira békések. Elmesélem mi volt az értekezleten, kicsit kiakadunk, de valahogy nem lepődünk meg az újabb változtatáson, már nem. Terveztem dekorálni, de ma már nem megy, holnap is elég? Persze. Holnap festünk, dekorálok és az udvaron is kint maradok végig! Csak sajnos a holnapok valahogy sosem lettek mák.

Ez egy sima nap, egy olyan kis zökkenőmentes (de tényleg, nem irónia). Nincs se halloween, se télapó, se karácsony, se farsang, se anyák napja, se egészségnap, se apák napja, se tűzoltónap, se fotózkodás, se védő néni látogatás, se séta az ovi körül se. Éppen nem kell felmérni a gyerekek fejlődését, és arról statisztikát készíteni, egyéni és csoport szinten, fejlesztési tervet írni hozzá. Nincs fogadóóra, ahol apuka kijelenti, hogy Ő a főnök mindenhol az életében és, ha azt mondja egy fal fekete, akkor az bizony fekete. Oké főnök!

Nincs szülői értekezlet, ahol bejelentem, hogy felmondtam. Mert imádom a gyerekeiket, de egyszer én is szeretnék, és 148.000 forintból a kutyámmal kettesben is nehezen boldogulunk. Vívódás, mert ezt senki nem a pénzért választja, nyilván.... De amikor már a gyerekekre sem jut időd, belefulladsz az adminisztrációba és a rendszerbe, nem értesz egyet az újabb és újabb törvénykezésekkel, akkor nem hagynak más választást. A legkitartóbbak maradnak, emelem kalapomat előttük. Hogy velem mi lesz? Majd kitalálom, nem aggódok. Hogy az óvodákban mi lesz, azért már igen!

A baj nagy, az irány szörnyű, és ami a legszomorúbb, a gyerekek isszák meg a levét!

Hát így lettem én pályaelhagyó.

Nyitókép: Getty Images