Óvoda

Mit fejleszt 4-8 éves gyerekeknél a babázás? Hogyan fejleszti az autista kisgyerekeket?

Kutatás

A babázás minden gyermeknek, még a neurodivergens vonásokkal, autizmussal élő gyermekeknek is segíteni tud szociális képességeik fejlesztésében – a Cardiffi Egyetem vizsgálati eredményei szerint. Azaz akkor teszünk a legjobbat a kisgyerekkel, ha minél többet hagyjuk őt önfeledten babázni.

A három évig folytatott tanulmány első évében a kutatók megállapították, hogy a bábozás, illetve babázás aktiválja a gyermekek agyának azon területeit, amelyek az empátiáért és a szociális információk feldolgozásáért felelősek. A tanulmány második évében az idegtudósok ezekre az eredményekre építve felfedezték, hogy a gyerekek többet beszélnek mások gondolatairól és érzéseiről, még akkor is, ha egyedül játszanak.

Hogyan folyt a vizsgálat?

Dr. Sarah Gerson a Cardiffi Egyetem Pszichológiai Karának Humán Fejlődéstudományi Központjának idegkutatója vezette orvoscsoport különböző neurológiai fejlődési stádiumban lévő négy-nyolcéves gyermekeket figyelt meg játék közben, köztük autista vonásokkal rendelkező gyermekeket is.

A vizsgálatot 57, különböző mértékben autisztikus vonásokkal rendelkező, négy és nyolc év közötti gyermek (27 fiú és 22 lány) bevonásával végezték. A jellemzőket az autizmus spektrum kvótájának gyermekkori változatával (AQ-Child, Aueyung, et al., 2008) mérték.

A tanulmányban az idegtudósok a legmodernebb közeli infravörös spektroszkópiát használták az agyi aktivitás mérésére. A gyerekek egyedül vagy párban játszottak babákkal és tabletekkel. A jelenlegi vizsgálatban a gyerekek élményszerűen és előírt utasítások nélkül játszhattak. Ez idő alatt a kutatók fokozott agyi aktivitást figyeltek meg a hátsó felső temporális sulcus, az agykéreg egy részének régiójában – mind akkor, amikor egy másik személlyel együtt, mind pedig egyedül játszottak a babákkal. Amikor egyedül játszottak a táblagéppel, kisebb volt az agyi aktivitás.

Hogyan értelmezhetjük az eredményeket?

A vizsgálat eredménye átütő jelentőségű, mert most először erősítette meg egy tanulmány neuroképalkotó eljárás segítségével a svájci biológus Piaget kognitív fejlődésre vonatkozó úttörő elméletét a játékkal kapcsolatban. Piaget 20. századi elmélete már kimondja, hogy a játék pozitív hatással van a gyermekek szociális készségeire és kreativitására.

A babázás az autizmussal élő gyerekekre is jótékonyan hat

A hátsó felső temporális sulcus nagymértékben részt vesz a szociális és érzelmi feldolgozásban, ami az empátiával függ össze.

A tanulmány eredményei bizonyítják, hogy a bábozás, babázás arra ösztönzi a gyerekeket, hogy gyakorolják és alkalmazzák a szociális készségeiket – akár játszótársak nélkül is. Figyelemre méltó, hogy ez a hatás hasonló volt az autizmushoz gyakran társított vonásokkal rendelkező gyermekek agyában is – bár ők másképp játszanak, például kevesebbet beszélnek.

„Tanulmányunk azt bizonyítja, hogy a bábozás, babázás elősegítheti a gyermekek szociális információfeldolgozását, függetlenül az idegrendszeri fejlődési profiljuktól. Azt is bizonyítja, hogy minden gyermek – beleértve az autizmussal általában összefüggésbe hozott neurodivergens vonásokkal rendelkezőket is – használhatja a babázást olyan szociális készségek fejlesztésére, mint az empátia” – magyarázta a kutatást vezető neurológus, Dr. Sarah Gerson.

Az olyan szociális készségek, mint az empátia, fontos tényezők a gyermekek jövőbeli érzelmi, tanulmányi és társadalmi sikere szempontjából.

Ezt már más tanulmányok is kimutatták. Prof. Dr. André Frank Zimpel, a Hamburgi Egyetem Neurodiverzitás-kutató Központjának vezetője úgy látja, hogy az új eredmények befolyással lehetnek ezeknek a gyerekeknek a közösségi befogadására: „Egy boldog gyerekek játék közben fejleszti a nézőpontváltás képességét. Az a tény, hogy az autizmus spektrumán lévő gyermekek korántsem mentesülnek ez alól, mint hittük, fontos érv a befogadás mellett, még az egészen kicsi gyermekek esetében is”.

Az új vizsgálati adatok is megerősítik a Dr. Catherine Jones-szal, a Walesi Autizmus Kutatóközpont igazgatójával együttműködésben végzett első vizsgálat következtetését:

A babákkal való játék akár egyedül akár csoportban képes fokozni a gyermekek szociális információfeldolgozását.

A tanulmányról további információkat itt olvashatsz.
Fotók a cikkben: 123RF

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás