Milyen tünetek alapján ismerhetjük fel, ha egy gyereket bántalmazás ér, abúzus áldozata?
Gyermekvédelem
A gyermek, akit bántanak, alapvetően bizalmatlanná válik a világgal szemben, és az önbizalma is sérül. Számára a világ egy kiszámíthatatlan és veszélyes hely lesz, amelyben soha nem lehet megnyugodni. Nem minden gyermekbántalmazásból származó sérülés feltűnő, a legtöbb mégis örökre nyomot hagy. Arról, hogy milyen jelekre kell figyelni, a Kölöknet szakértőit hívtuk segítségül.
A hazai gyermekvédelmi rendszer sok sebből vérzik: a prevenció nem elég hatékony, a férőhely és szakember hiányt senki nem tagadja, a gyermekjogi képzés szintén hiányos, az alulfinanszírozottság, a szexuális abúzusokkal kapcsolatos hivatalos irányelvek sok esetben tisztázatlanok, amit az UNICEF egy korábbi írása részletesen taglal.
Alábbi cikkünkben a sokfelé ágazó rendszerprobléma legelső pillérével foglalkozunk: a rosszul működő jelzőrendszerrel, illetve az áldozatok tüneteinek felismerésével.
Milyen tünetek alapján ismerhetjük fel, ha egy gyereket fizikai vagy érzelmi bántalmazás ér, erőszak áldozata?
Több oka lehet annak, ha a gyermekbántalmazás jelei felett elsiklik a környezet figyelme. Az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb problémát a teljes tabusítás jelenti, azaz amikor egyszerűen nem akarunk tudomást venni a valódi okokról, úgy csinálunk "mintha", nem tesszük szóvá, ami a tudomásunkra jutott, nem szólítjuk meg a szülőt, titkolózunk...
Egy másik, szintén jellemző jelenség, amikor a környezet a jeleket félreértelmezi, ilyen például amikor a kisgyerekeknél fellépő pszichoszomatikus tüneteket nagyon más oknak tulajdonítjuk, hiszen a bepisilés, bekakilás, dadogás, megváltozott viselkedés hátterében fejlődési regresszió is állhat, amit akár a kistestvér megszületése is kiválthat.
Sem a félrenézés, sem félreértelmezés nem segíti a bántalmazott gyerek ügyét, ugyanakkor a ló túl oldalára sem szabadna átlendülnünk, hogy bármely gyanús tünetre alaptalanul vetődjünk.
A pszichoszomatikus tünetek a leggyakoribbak
Nagyon eltérőek lehetnek a bántalmazás tünetei, mert nagyon nem mindegy, hogy milyen életkorú gyerekről és a bántalmazás mely típusáról beszélünk, érzelmi elhanyagolásról, fizikai bántalmazásról vagy szexuális abúzusról van-e szó – ennek megfelelően a tünetek is nagyon széles skálán mozoghatnak. A leggyakoribbak a pszichoszomatikus tünetek, amikor a kisgyerek fejfájásra, hasfájásra panaszkodik, (miközben kizárhatók a fiziológiás okok), érzelmileg labilis, nyugtalan lesz.
Főképpen azoknál a kisgyerekeknél, akik nem annyira jók verbalitásban, vagy nem képesek összefüggő narratívát adni, náluk különösen szembetűnő, ha megváltozik a viselkedésük
– ezek egészen szélsőséges reakciókban tudnak megnyilvánulni. Míg az egyik gyerek visszahúzódó lesz, a másik indulatossá, agresszívvé, kezelhetetlenné válik, előfordul hogy hirtelen több konfliktusa lesz a kortársaival. A merőben ellentéte is lehetséges: az addig vidám, jókedvű óvodás gyerek teljesen elhúzódik, nem lehet őt csoportjátékba bevonni; a nagyobb, iskolás korú gyerekeknél pedig látványosan elkezdenek leromlani az érdemjegyek.
Megváltozott viselkedés
Egészen gyakori gyerekeknél az is, hogy hirtelen bizalmaskodóak és nagyon simulékonyak lesznek, nagyon akarnak kapcsolódni, vagy ellenkezőleg, nagyon kerülik a szemkontaktust, nagyon bizalmatlanná válnak, ugyanakkor megfigyelhető az apátia is. Mindhárom kapcsolódás merőben eltérő jellegű, és mégis mindhárom viselkedés hátterében állhat bántalmazás.
Kisebb és nagyobb gyerekeknél nem ritka, hogy különböző szabályozási területen merülnek fel nehézségek: ilyenek lehetnek az alvási problémák, az állandó fáradtság, az evés, ami szintén megnyilvánulhat szélsőségekben, étvágytalanságban vagy túlevésben. Az érzelemszabályozás megváltozik: szorongásos, depresszív jegyek jelenhetnek meg, a gyerek lehangolttá válik.
A fizikai erőszak jeleit előbb észre lehet venni
A fizikai bántalmazás az észrevehetősége miatt jóval egyértelműbb, mert a piros-kék-lila foltoknak, horzsolásoknak, kisebesedésnek egyből be kell kapcsolnia a belső riasztórendszerünket. Ugyanakkor sem a szomszéd néninek, sem az intézményi dolgozónak nem kompetenciája tudni, hogy az adott sérülés hogyan keletkezhetett. Az óvónőnek nem kötelessége nyomoznia, viszont felelős az óvoda orvosának megmutatnia a gyerek sérüléseit, aki majd eldönteni, hogyan kell az ügyben továbblépni. Ilyenkor intézményi dolgozóként a legelső és legfontosabb lépés, hogy megkérdezzük a gyereket, hogy mi történt. Aztán nyíltan beszélni kell a szülővel, akinél szintén rá kell kérdezni, hogy hol szerezte a gyerek a sérüléseit.
Nagyon árulkodó tud lenni, ahogyan a gyerek vagy a szülő a sérülésről beszél.
Szexuális abúzus jelei gyerekeknél
A szexuális abúzus úgynevezett csendes bűncselekmény, mert az elkövető titoktartást követel az áldozattól, így a bűncselekményt még nehezebb tetten érni. Egyes kutatási eredmények szerint a szexuális abúzus nemcsak a testet, de a lelket is egész életre tönkre teheti, sőt a fizikai bántalmazási formák közül is vannak olyanok, amelyek szintén egy egész életre kiható sérülést okoznak.
A gyermekbántalmazás legszélsőségesebb eseténél, a szexabúzusnál általában feltűnők a fizikai sérülések is: ilyen a nemi szervek körüli sérülések, fertőzés, viszketés, fájás, amikor a gyerek nem tud ülni, járni, panaszkodik az intim tájék fájdalmára, illetve az alsóneműjén is megjelenhetnek külsérelmi nyomok. De az is jellemző, amikor nem a fizikai sérülés nyomja meg a vészcsengőt, hanem a gyerek viselkedése. Ha a gyerek rendszeresen szexuális tartalmú játékot játszik, vagy a játékában az erőszak, agresszió jelen van (és ami a rajzokban ugyanúgy megjelenik), annak már mindenképpen jelzésértéke van.
Nagyon tipikus példa, amikor a gyerek nemi szerveket rajzolgat az emberfigurákra. Lehet jelzés az is, ha a gyerekek óvodai játék során konkrét szexuális aktusra utaló hangokat ad, vagy olyan mozdulatokat tesz, úgy beszél, amiből feltételezhető, hogy esetleg látott, hallott, tapasztalt valamit.
Mi a teendő, ha bántalmazásra utaló jeleket tapasztalunk?
Az első felnőttnek, aki felismeri a bántalmazást, kulcsszerepe van, aki nagyon gyakran a pedagógus vagy maga a szülő.
Intézményi dolgozóként egy-egy ilyen észrevételt vagy sérülést teljesen nyíltan kell kommunikálni a szülő felé: "A gyereken ilyen és ilyen sérüléseket tapasztaltam, nekünk ilyenkor az a feladatunk, hogy..., és a következő fog történni...". Súlyos gyermekveszélyeztetési esetekben már nem elegendő csak a jelzési kötelezettség teljesítése, hanem mindenkinek segítséget is kell kapnia a rendszerben.
Pedagógusként sajnos könnyen bele lehet csúszni abba a hibába, hogy valaki maga kezd el diagnosztizálni bármilyen játékra, rajzra vagy egyéb nyomra alapozva. Egyetlen félreérthető rajzból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, és ahogy a mérnökök mondják: egy teszt nem teszt!
1997-es gyermekvédelmi törvény óta a gyermekek védelme mindannyiunk felelőssége. Nem minden sérülés feltűnő, de a legtöbb mégis örökre nyomot hagy.
Figyeljünk a jelekre közösen!
Ábrák a cikkben: UNICEF
Nyitókép: 123RF
