Ha egy kisgyermeknek a dühét állandóan el kell fojtania, kevésbé lesz képes kifejezni az érzelmeit felnőttkorában
Előbb-utóbb minden kisgyermeket utolér a dackorszak, amikor látszólag jelentéktelen ügyek miatt kiborulnak, földre vetik magukat, toporzékolnak. Ilyenkor mi szülők semmi mást nem szeretnének, csak hogy a kellemetlen jelenet mihamarabb véget érjen, és a gyermekünk mihamarabb megnyugodjon. Hiába próbálunk a gyerek lelkére beszélni szépen, próbálunk keménykedni, általában nem sokra jutunk.
Gondoljunk csak bele, amikor mi felnőttek idegesek vagyunk, mi sem viseljük jól, ha az érzelmeinkről mások még csak tudomást sem vesznek, a gyerekek ugyanígy vannak ezzel, nem értik, hogy a legnagyobb fájdalmuk miért "katonadolog". A fejlődésük szempontjából viszont fontos, hogy megtanulják: a negatív érzelmek is az élet velejárói. De ahhoz, hogy ezt megértsék támogatásra van szükségük. A szülők ezt szaknyelven szólva koregulációval segíthetik. Sabine Kinzer, svájci szülő coach az alábbiakban a következőképpen magyarázza el ezt a szülői szemléletet.
Mit jelent az említett koreguláció?
– A koreguláció azt jelenti, hogy valaki más segít nekünk felismerni, megnevezni és szabályozni az érzéseinket. A szülő-gyermek kapcsolatban a szülők végigvezetik gyermekeiket az érzelmiken, és megmutatják nekik, hogy a negatív érzéseket is megengedhetik maguknak.
Hogyan történik ez a gyakorlatban?
– Fontos, hogy segítsünk a gyerekeknek megérteni, mi zajlik le bennük, és megnevezni ezeket az érzéseket. Ha például dacból a földre vetik magukat, a szülők válaszul azt mondhatják: "Megértelek. Most dühös vagy". Ha a gyermek dühe abból fakad, hogy a szülő megtiltott valamit, akkor nyugodtan és tárgyilagosan újra elmagyarázhatja, hogy miért tilos megtenni az adott dolgot.
Mit kerüljünk a kisgyerek hisztije közben?
– Olyan kijelentéseket, mint: "Azonnal hagyd abba!", vagy "Ne viselkedj így már megint!" A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy minden érzéshez jogunk van, hogy a szüleik támogatják és szeretik őket akkor is, ha dühösek. Azt is tanácsoljuk ilyenkor, hogy ne vegyék fel a gyerekeket azonnal ölbe, és ne is szóljanak hozzájuk túlságosan hamar. A legjobb, ha a szülők végig nyugodtak tudnak maradni, és megvárják, amíg a kisgyermek szépen lassan visszanyeri az önuralmát. A düh általában egy ponton sírásba csap át, ekkor a szülő egyszerűen a karjaiba veheti a gyermekét, magához szoríthatja, és ilyenkor hamarosan ismét minden rendben lesz a világgal.
– Más az, amikor a kisgyerek például focizott a lakásban, és betörte az ablaküveget, akkor egy teljesen más helyzetről beszélünk. Ilyenkor a szülőnek el kell magyaráznia, hogy miért volt rossz ötlet a lakásban focizni, és mivel jár az, ha betörik az ablak. Ez az eset teljesen más, és nem keverendő össze azzal, amikor a kisgyerek még nem tudja szabályozni az érzelmeit.
Tegyük fel, hogy a gyermek már az ötödik ablaküveget is betörte. Továbbra is megértőnek kell maradnunk?
– Nem. A koregulációt ne mossuk össze azzal, hogy a gyerekeknek az egyértelmű szabályokat be kell tartaniuk.
Hogyan kell szülőként reagálnunk egy rosszalkodásra, csínytevésre?
– Amikor a gyerek "beismerést" tesz, akkor hajoljunk le hozzá szemmagasságba, azaz gugoljunk vagy térdeljünk le hozzá, és könnyedén tegyük a kezét a bal és a jobb oldalához.
Tanulmányok kimutatták, hogy a gyerekek jobban befogadják, amit mondunk akkor, ha szem- és bőrkontaktusban vagyunk velük.
Ezután magyarázzuk el, hogy miért nem volt rendben a viselkedése. Például, hogy nem szabad otthon focizni, mert nem szeretnénk feleslegesen pénzt költeni betört ablaküvegekre. Ha a gyermek elég idős hozzá, megkérdezhetjük, hogy mindent megértett-e, és megkérhetjük arra, hogy ismételje el, amit mondtunk neki. A végén kezet foghatunk vele, és azt mondjuk: "Jó, most már kezet adtunk egymásnak, és megállapodtunk".
Mit tegyünk, amikor azt érezzük, hogy megy fel bennünk a pumpa?
– Érthető, hogy az ilyen helyzetek a szülők számára is kihívást jelentenek. Ha egy szülő érzi, hogy kezd dühbe gurulni, először is próbáljon meg magában elszámolni tízig. Ha ez sem segít, jobb, ha inkább kimegy a szobából, főz magának egy csésze kávét vagy teát, kinyitja az ablakot, hogy jó mély levegőt vegyen. Ha a gyermeknek állandó és visszatérő dührohamai vannak, akkor egyrészt fontos, hogy szülőként keressük saját testi-lelki egyensúlyunkat, másrészt nagyon fontos, hogy ne féljünk szakmai segítséget kérni a kisgyermek számára.
Miért olyan fontos, hogy a gyerekek felismerjék, hogy a negatív érzelmek is meg lehet élni?
– Mert ez erősíti érzelmi egészségüket és ellenálló képességüket. Önbizalmat, megértést és azt az érzést kelti bennük, hogy valahová tartoznak. Ha az olyan érzéseket, mint a düh, gyermekkorban negatívan ítélik meg, elfojtják vagy figyelmen kívül hagyják, az ahhoz vezethet, hogy ezek az emberek felnőttkorukban kevésbé tudják szabályozni és kifejezni érzelmeiket. Ez pedig negatív hatással lehet a konfliktuskezelési képességükre, az impulzuskontrollra és a mentális egészségükre. Ezért kulcsfontosságú, hogy a gyermekek már korán megtanulják megérteni és elfogadni érzelmeiket.
Nyitókép: 123RF
Forrás: Schweizer Illustrierte
