Óvoda

Az állatkerti oktatási lehetőségeket mutatja be pedagógusoknak a Budapesti Állatkert, regisztráció szükséges

Tematikus sétákkal, és más izgalmas gyerekfoglalkozásokkal is várja a tanulmányi csoportokat a Budapesti Állatkert, amely nemrég tette közzé a 2024/2025-ös tanévre vonatkozó pedagógiai programkínálatát. Szeptember 14-én nyílt napon mutatják be az igénybe vehető lehetőségeket a tanároknak, tanítóknak és óvodapedagógusoknak.

A korszerű állatkertek egyik fontos feladata az oktatás, az ismeretterjesztés, a környezeti nevelés, illetve a környezettudatos szemlélet formálása. Az állatkertekben zajló oktatást a szakma két fő területre osztja fel. Az egyik az informális oktatás, ami az állatok kifutóihoz, bemutatóhelyeihez elhelyezett ismertető tábláktól a különféle kiállításokon át egészen a látványetetésekig terjed. A formális, azaz szervezett keretek között zajló oktatás azonban különböző foglalkozásokból, tematikus vezetésekből áll.

Óvodáknak, iskolának szervezett foglalkozások, tematikus séták

A Budapesti Állatkert minden év augusztusában közzéteszi a szeptembertől kezdődő tanévben elérhető pedagógiai lehetőségeket, amelyeket sok közoktatási intézménynek közvetlenül is eljuttatnak. Ez a pedagógiai kínálat egyrészt az óvodások, illetve általános és középiskolások tanulmányi csoportjai számára szervezett foglalkozásokból, tematikus vezetett sétákból áll.

A foglalkozások témaköre természetesen illeszkedik a Nemzeti Alaptantervhez és az Óvodai nevelés országos alapprogramjához, egyúttal pedig a különböző korú gyerekek, fiatalok élettani sajátosságaihoz is.

A kínálatban vannak a biológiai sokféleséggel, a természetvédelem és a környezetvédelem kérdéseivel, illetve a felelős állattartással kapcsolatos foglalkozások is. Az Állatkert zoopedagógusai emellett tehetséggondozó szakkört is indítanak, a pedagógusok munkáját pedig segédletekkel, letölthető kiadványokkal és módszertani tréningekkel is segítik.

Az érdeklődő pedagógusoknak szeptember 14-én nyílt napot is tartanak, ahol a kert zoopedagógusai élőben is bemutatják az Állatkertben igénybe vehető pedagógiai lehetőségeket.

A pedagógus nyílt napon előzetes regisztráció alapján vehetnek részt a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok.

A nyitókép csak illusztráció, forrás: 123RF

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás