„BÉKÉN KELL HAGYNI A GYEREKEKET” – INTERJÚ EGY 92 ÉVES, LEGENDÁS ÓVÓNŐVEL
Kilecvenkét éves, de tettre kész, mint egy fiatal nő. „Rugékonynak” kell lenni, ez a fő mottója, ami sok mindent jelenthet: rugalmasságot, kreativitást, ötletességet, szelídséget, olyan erőt, hogyha megcibál az élet (márpedig őt megcibálta), akkor sem törsz el. Ötvenhét évig vezette a magánóvodáját, összesen 700 „gyereke” volt ez idő alatt, köztük neves művészek, rendezők, operaénekesek, zenészek. Finy Petra interjúja Karlócai Mariannal a wmn.hu oldalán.
Régi óvodásai, akik közül sokan már nagyszülők, még most is felkeresik, annyira szeretik, pár évente ovis találkozókon gyűlnek össze. Ő készítette el az első magyarországi origami könyvet, gyerekeknek, óvónőknek tanítgatta a hajtogatás rejtelmeit. Hét kiadást megért Komámasszony, hol az olló című gyermekjátékokat összefoglaló könyve óvónők, tanárok és szülők bibliája. Több kiállítást megjárt játékgyűjteménye reményei szerint hamarosan állandó helyre kerül. Három fiú, tizenöt unoka (akik mind hozzá jártak óvodába) és huszonegy dédunoka büszke Mamija. Ismerjétek meg Karlócai Mariann nénit!
A tegező formát az magyarázza, hogy rövid ideig én is az ovisa voltam, a testvéreim pedig hosszabban.
Jókedvűen invitál minket Mariann néni a lakásába. Hangja egyszerre lágy és határozott, rekedtsége ellenére melegség bujkál benne. A szobában régi játékok, babák, mini teáskészlet, kopott lovacskák, kisgyermekek számára készült hintaszék.
Finy Petra/WMN: Honnan jön ez a nagy játékszeretet? Sokat babáztál gyerekkorodban?
Karlócai Mariann: Nem, kifejezetten fiús lány voltam, de sok baba vett körül. Aztán egyszer Skóciában láttam egy játékmúzeumot, és azóta gyűjtöm a játékokat.
F. P./WMN:Milyen az igazán jó játék? Manapság kapható ilyen?
K. M.: A jó játék olyan, amit szét lehet szedni darabokra, majd abból létrehozni valami újat. A mai gyerekek már nem feltétlenül tudnak játszani, sokszor azt várják, hogy szórakoztassák őket, ha ez nincs, unatkoznak.
A szülők túl sok helyre viszik, rángatják őket, mindig szól valami otthon: tévé, rádió, vibrál a környezet, nincs nyugalom.
Pedig már a kisbabának is szüksége van maga körül a békére, hogy megfigyelhesse a kezét, vagy csak úgy bámulhasson. Nekem például mai szemmel kifejezetten unalmas gyerekkorom volt, csupán néhány vendégség, nem több. De sokat játszottam.
F. P./WMN: Akkor kezdtél papírt hajtogatni is?
K. M.: Igen, rengeteget hajtogattam. A testvéremmel a szőnyeget képzeltük tengernek, és arra hajtogattunk papírhajókat. Az iskolában, ahová jártam, sok origamizás volt, mert fontosnak tartották a XIX. századi pedagógus, Fröbel elveit, miszerint a hajtogatás igazán jól fejleszti a gyermeket. Ráadásul olcsó, elérhető, precizitásra és kitartásra nevel.
F. P./WMN: Míg egy régi gyerek sok időt töltött a szabadban, egy mai inkább a szobában játszik. Hogyan lehet rávenni a gyerekeket, hogy kimozduljanak?!
K. M.: Én az ovisaimmal rengeteget játszottam a levegőn, kisebb sétákra vagy kirándulásokra mentünk. Ezenkívül rendszeresen volt tornaóra és sok mozgás. De visszatérve a mai gyerekekre: ha jó otthon a légkör, a szülők sokat beszélgetnek, odafigyelnek egymásra és a gyerekre, nem tesznek negatív megjegyzéseket, hanem lelkesek, akkor még a kamasz is szívesen megy velük. Az én fiaim nagyobb korukban is rendszeresen jöttek velünk kirándulni, evezni a Dunára, vagy síelni.
F. P./WMN: Nagy volt a fegyelem az óvodádban? Szigorú óvónéni voltál?
K. M.: Kevés szabály volt, de azt be kellett tartani, amúgy nagy szabadságot adtam. Félnapos ovit vittem, a napirendünk úgy alakult, hogy kilenc és egy között voltak programpontok. Megérkezés, szabad játék, tízórai a napos segítségével, aki már előző nap tudta, hogy ő lesz az, és nagy komolyan készült a feladatra. Aztán séta és játék. Rengeteget kézműveskedtünk, hajtogattunk, festettünk, gyurmáztunk, csupa olyasmit, ami mindkét agyféltekét fejleszti. Sokat énekeltünk magyarul és németül, furulyáztam nekik.
De az akkori gyerekek még nem voltak ennyire túlterhelve, és valahogy a szülők sem rettegtek attól, hogyha nem hordják már oviban ezer különórára és fejlesztésre, akkor nem veszik majd fel az egyetemre a szeme fényét.
Ha valamelyiknek rosszabb napja volt, akkor kihívtam a csoportszobából, és nem a többiek előtt beszéltem meg vele, mi lehetett a baja. Megkérdeztem, miért viselkedett így, és többnyire el is árulta nekem. Az egyik lelkesítő mondatunk az volt, amit mindig skandáltak a gyerekek: „Miről híres a mi óvodánk? Nem beszélünk csúnyán és nem verekszünk.”
A rendszeres ünnepeink közül a farsangot várták a gyerekek a legjobban. A jelmezek csak házi készítésűek lehettek, és a szülők is eljöhettek a bálra, ahol mindig volt valami téma: néha egy vers, egy dal, máskor úgy neveztük, bolondbál, bababál. Egy teljes szombat délelőttöt rászántunk a mulatságra, és mindenki nagyon élvezte.
Petra óvodásként angyalnak öltözve horgászik. Mariann néni nem sokat változott, Petra sem.
Fotók: Éles Balázs
A cikk teljes terjedelmében a wmn.hu oldalán olvasható.
