Óvoda

A festői környzetben található Kozmáry-kilátó óvodás korú gyerekkel is könnyen megközelíthető

A túrázás, az erdőjárás szeretetét nem lehet elég korán átadni a gyermekeinknek, ám a kisgyerekek még nem bírják jól a fárasztó gyaloglást, ezért olyan túraútvonalakban kell velük gondolkodni, amiket ők is könnyen teljesítenek, így sikerélményt adhatnak számukra. Egy ilyen könnyű "túraötletet" mutatunk.

A Kozmáry-kilátó az egyik legkönnyebben megközelíthető kilátó az országban. Igaz, a kilátóig egészen Mátrafüredig kell utazni, cserébe viszont a kristálytiszta levegőn kirándulva, az erdők-mezők érdekes állatvilágát felfedezve, rengeteg más tartalmas programmal köthetjük össze a családi kiruccanást.

Mátrafüred központjától a kilátó körülbelül 15 perc sétányira található – ennyi idő alatt egy finom, két gombócos mátrafüredi fagyi kényelmesen el tud fogyni. A központból a Béke utcán át az Üdülősorra jutunk, ahol a sárga ∆ jelzés vezet a kilátóhoz. Ha még ennél is kényelmesebbek vagyunk, akár a hozzávezető rövid ösvény közelében is le tudjuk parkolni az autót.

Mátrafüred jellegzetes építménye 1900-ban épült rakott kőből, amit a két világháború között felújítottak, 2010-ben pedig a lépcsőt és a tetőszerkezetét hozták rendbe. A 100 éves patinás kilátó környéke ottjártunkor sajnos éppen az elhanyagolt, gazos, szemetes arcát mutatta, de mindenért kárpótolt bennünket a tetejéről nyíló csodakilátás, tehát semmiképpen sem érdemes kihagyni.

Túratipp nagyobb gyerekkel a kilátótól indulva: 3km

Körülbelül 1,5 órás túra tehető a közeli Sástóhoz. A távolság mindösszesen 3 kilométer, a szintemelkedés pedig 170 méter. A sárga háromszög jelzést követve elérünk a célunkig, ahol csónakázótó, pihenőpadok, játszótér, büfékínálat, mini fapallós ösvény, tanösvény és a tekintélyes Sástói kilátó várja a kirándulókat.


Sástó Magyarország legmagasabban fekvő tava.


Sástói tanösvény


Csónakázótó is egyben, a tó átlagos mélysége 1 méter.

Az egykori lápos, mocsaras tavakat 1960 körül kezdték el üdülőhellyé alakítani.


A Sástói-kiátót egy üzemképtelen olajfúró toronyból alakították át.

Mátrafüred gyerekkel – tippek

Mátrafüreden járva, a gyerekkel ezeket a közeli helyszíneket érdemes felkeresnünk:

  • Mátrafüred játszótere
  • Palóc Népművészeti Kiállítás
  • Mátrafüred Harkály-ház
  • Mátrafüredről induló kisvasút (menetrendet figyelni kell)
  • Sástó – csónakázótóval, kilátóval, fapallós ösvénnyel
  • Kékestető – legmagasabb pontot jelző kő

Tipp: Palóc Népművészeti Kiállítás

A Palóc Népművészeti Kiállítás 40 éve működik Mátrafüreden, ma a kiállítást rendszeresen látogatják óvodás és iskolás csoportok, ahol rendhagyó múzeumpedagógiai óra keretén belül ismerkedhetnek meg a környéken élő palóc népcsoport életével, tárgyi emlékeivel.

 


Útban Magyarország legmagasabb csúcsa felé


Magyarország legmagasabb pontját jelző kő a Balti-tenger szintjéhez mérve 1014, az Adriai-tenger szintjéhez mérve 1015 méter magasan található

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás