Mit tegyünk, ha óvodába kerülést követően otthon kiabál, rugdos, ütöget a gyermekünk? – Haraszti Tamás óvodapszichológust kérdeztük a témában

Persze az óvodai beszoktatás a legtöbbször nem zajlik zökkenőmentesen, még akkor sem, ha előzőleg esetleg bölcsődébe, vagy családi napközibe járt a gyermek. Képzeljük csak el, ha nekünk felnőttként is nehéz lelkileg feldolgozni a gyermekünktől való elszakadást és a megváltozott élethelyzetet, akkor milyen lehet ugyanez egy kis hároméves szemével, aki még vajmi keveset tapasztalt eddig az őt körülvevő világból. Meglepő, érdekes, izgalmas, félelmetes, ijesztő érzés lehet számukra egyik napról a másikra óvodássá válni? Lehet, hogy ezek közül mind, akár egyszerre. Így hát nem csoda, ha a kezdeti időszakban sokszor úgy érezzük, egy ártatlan kisgyereket adtunk le reggel az oviban, délután pedig egy teljesen máshogy viselkedő kicsit kaptunk vissza. A mi kisfiunk például látszólag kiegyezett az óvodával, a csoportban kissé lassan oldódott fel ugyan, de az óvónők visszajelzése alapján idővel jól érezte magát a többi gyerek között. Az első 1-2 hónapunk mégis arról szólt, hogy amikor hazaérkeztünk az ovisunkkal, képzeletben ördög szarvacskákat növesztett, s nemhogy csak kieresztette a gőzt, de egyenesen agresszívvá vált velünk szemben. Nemtetszését kiabálással, ütögetéssel, rugdosással mutatta ki irányunkba, amit persze igyekeztünk kellő higgadtsággal és szép szavakkal fogadni, de egy ponton úgy éreztük, kifogyott a szülői eszköztárunk. Szakemberhez fordultunk a kérdéseinkkel, ahogyan teszem ezt most is, és a témában Haraszti Tamás tanácsadó szakpszichológust, óvodapszichológust faggatom tovább, hogy némi segítséggel szolgálhassak a hasonló cipőben járó szülőtársaimnak.

Oviblog: - Milyen lelki folyamatok zajlanak egy óvodáskorú gyermekben, amikor új közegbe kerül és otthon próbálja levezetni a felgyülemlett feszültségét?

Haraszti Tamás: - Az óvodába kerülés egy életszakasz váltás: a legtöbb gyerek ilyenkor kerül közösségbe, de még azoknak is nagy ugrás ez, akik jártak előtte bölcsődébe vagy családi napközibe, hiszen nekik is sok új gyerekkel kell megismerkedniük, új felnőttekkel, és az egész műfaj más: többen vannak, nagyobb önállóságot várnak el tőlük (szobatisztaság, önállóbb étkezés és öltözés stb.). Tehát ennek a folyamatnak mindenféle feszültségei vannak, amiket nem feltétlen, vagy nem teljesen tudnak a gyerekek az óvodában megmutatni - részben azért, mert nem alakult még ki a bizalomteli kapcsolatuk az óvónőkkel, dajkával, ehhez hosszabb idő szükséges, nem csak a beszoktatás napjai. Összehasonlításként érdemes arra gondolni, hogy felnőttként mennyi idő kell nekünk ahhoz, hogy egy új munkahelyre beilleszkedjünk. Tehát ezeket a feszültségeket a gyermek sokszor hazaviszi, és otthon tudja kiengedni a szüleinek, akik felé van annyi bizalma, hogy ezeket a nehéz érzéseket is el fogják bírni. Emellett persze a feszültségek egy része származhat abból is, hogy neheztel a szülőre, amiért ott hagyta.

Oviblog: - Hogyan tudunk neki segíteni a feszültsége levezetésében?

 H.T: - Érdemes ezeknek a feszültségeknek teret engedni, és közben egyszerre vigyázni is a gyerekekre: tehát engedjük meg nekik, hogy dühösek, csalódottak, szétszórtabbak, szomorúbbak legyenek, hisz a fentiek fényében ezek teljesen érthető érzések. Fontos azonban, hogy határt szabjunk annak, hogy mit tehetnek: ne engedjük, hogy mérgükben bántsanak másokat vagy magukat, esetleg kárt tegyenek valamiben - ez később csak további nehéz érzésekhez vezetne. Ha ilyesmi történik, azt akadályozzuk meg finoman (fogjuk meg a kezét, tartsuk vissza), és mondjuk, hogy ezt nem szabad. Mindemellett biztosítsuk őket szeretetünkről és jelenlétünkről, és legyünk ott velük, amíg a nehéz érzések tartanak.

Oviblog: - Hogyan szóljunk rá, miként "fegyelmezzük"? A fegyelmezés úgy gondolom itt nem is a jó megközelítés, szóval hogyan kezeljük helyesen a szituációt? Elmúlik ez is magától, lecseng majd ez az időszak is, mint például a dackorszak?

H.T: - A fegyelmezés itt valóban nem szerencsés fordulat, mert az a "rosszat teszel - megbüntetlek" narratívában zajlana. Itt pedig arról van inkább szó, hogy olyan mértékben csordulnak túl a gyereken az érzései, amire még nincsenek eszközei, hogy egyedül megbirkózzon velük. Idővel ez csendesedni fog, de hullámokban vissza is térhetnek a nehézségek. Általában jellemző, hogy a legbiztonságosabb kapcsolatokba viszik a gyerekek a nehezebb érzéseiket, és gyakran egészen banális dolgokon bukik ki a hosszabban tartogatott, felgyülemlett feszültség.

Oviblog: - Mindenképp közbe kell-e lépni, szabályozni kell-e a viselkedését, hogy ne sérüljön a kicsi?

H.T: - A fentebb említett határszabások esetében mindenképp közbe kell lépni, egyébként azokban a helyzetekben, ahol érzünk magunkban erőt, hogy megtartsuk a gyerekünk feszültségeit, és ott tudunk maradni vele, érdemes hagyni őket. Sokszor ilyenkor áttételesen arról is tudósítanak, mi bántja a lelküket.

Oviblog: - Milyen esetekben érdemes már szakemberhez fordulni a problémával?

H.T: - Szakemberhez fordulni szerintem bármikor lehet, ha azt érezzük, elakadtunk. Szülőként nem feladatunk eldönteni, hogy mi a szakembert igénylő helyzet, ez is lehet egy kérdés, amit át lehet beszélni valakivel. Az óvodás korosztályban javarészt a gyermekek szüleivel, pedagógusaival dolgozunk, és így áttételesen segítjük a gyermekeket. A legtöbb kérdésben egy néhány alkalmas konzultáció során rendezni lehet a felmerülő nehézségeket.

Ha segítségre lenne szükséged az óvodás gyermekedet érintő kérdésben, itt tudod Haraszti Tamással felvenni a kapcsolatot.

Haraszti Tamás