És az óvónéninek mit hozzon a Jézuska? – avagy a rettegett szülői ajándékozós megbeszélés

Niki anyuka: – Szia, mi még újak vagyunk, ezért azt szeretném kérdezni, hogy mindenki részt szokott venni az ajándékozásban? Mert a bölcsiben nálunk úgy volt, hogy a legtöbben külön-külön adtunk ajándékot.

Lenke anyuka: – Helló Niki anyuka, üdv a fedélzeten! Semmi sem kötelező, nyilván. J J De a legtöbb szülővel így láttuk jónak eddig, meg egyszerűbb is volt az egész.

Maja anyuka: – Sziasztok! Mi szólnátok ahhoz, ha idén valami kézműves dolgot adnánk inkább közösen, mert azért az utalvány olyan személytelen, nem?

Peti apuka: – Maja anyuka, mire gondolsz: agyagozás, könyvkötés, üvegfújás? :-D Mert szerintem annyi van már otthon ilyen cuccokból ezeknek a szerencsétlen óvónőknek, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni! Amúgy miért személytelen az utalvány, nem értem?! Gondolunk rájuk, hogy magukra is költhessenek...végre azt vehetnek rajta, amit akarnak és nem a századik gravírozott üvegvázát teszik fel a polcra.

Lenke anyuka: – Szerintem Peti apuka csak arra gondolt, hogy az amúgy is szar gazdasági helyzetben az óvónők talán jobban örülnének egy kis plusz pénznek, még ha az utalvány formájában érkezik is... De javíts ki Peti apuka, ha tévedek!

Peti apuka: – Na igen, ez meg a másik, hogy most aztán végképp nincsenek eleresztve. Köszi a kiegészítést!

Levi anyuka: – Heló mindenki! Szerintem meg Maja anyuka nem ilyen durva dolgokra gondolt, hogy agyagozzunk, inkább, hogy vegyünk készen valamit, ami picit személyesebb, nem? Amúgy nekem tényleg mindegy, alkalmazkodunk.

Maja anyuka: – Olyan jó, hogy itt mindenki gondolatolvasó! Nem, tényleg nem agyagozásra gondoltam, de adhatnánk például élményt is. Színházjegyet, vagy tudomisén. Egyébként meg, ha már a piszkos anyagiaknál tartunk, örülök, hogy többen ennyire a szívükön viselik az óvónők bérezését, de szerintem ez akkor sem a mi asztalunk, hogy pénzt dugjunk a zsebükbe, arra való a fizetésemelés. Elvégre ez egy magánóvoda, nem? Csak mondom. Ja, és nem csak az óvónők nincsenek idén „eleresztve” idén...

Peti apuka: Oké, én értem, hogy miről szól ez, tényleg...adjunk élményt, persze adjunk, de fogalmunk sincs igazából, hogy minek örülnének. És nyilván nem akarok mások zsebében nyúlkálni, de épp azért adunk közösen, mert úgy megoszlanak a költségek. Vagy ezt is rosszul gondolom?

Maja anyuka: – Jó, akkor, ha nem tudjuk, hogy mit szeretnek, akkor már ne is próbáljuk meg kitalálni? Bocs, hogy ezt mondom, de a tavalyi év legnagyobb pénzkidobása volt szerintem, hogy az utalványok mellé még vettünk egy-egy óriás bon-bon válogatást. Akkor ez kábé ugyanaz, nem? Azt sem tudtuk, hogy például szeretik-e a marcipánt, de mégis megvettük három-háromezer forintért a csokikat...Alaphangon. Hmm.

Lenke anyuka: – A bonbon az én ötletem volt tavaly és akkor azt mondtátok, hogy jó, legyen, mert így személyesebb picit.

Maja anyuka: – Én nem tudtam, hogy kinek az ötlete volt, csak azt mondom, hogy ennél azért létezik személyesebb ajándék is, ami nem pénzkidobás.

Lenke anyuka: – A csoki miért pénzkidobás? Csak kérdezem.

Maja anyuka: – Hát, szerintem azért, mert megeszik és semmi más nem marad utána csak az óriás csomagolás, ami ráadásul nem is igazán környezettudatos... És mindez nem kevés pénzbe kerül.

Niki anyuka: – Bocsi, hogy ritkán szólok közbe, de asszem a csoki csomagolásból idén adventi naptárt csináltak közösen...Mondjuk mi nem voltunk még tavaly, de egyik nap hallottam, hogy a Juci néni megkérte Emi nénit, hogy hozza fel a csokidobozokat a raktárból. De lehet, hogy tévedek és másról van szó. (Amúgy én támogatom a színházjegyet.)

Lenke anyuka: – Jó, akkor mit szólnátok, ha csinálnék megint egy szavazást? Mindenki írja ide, hogy mire gondolt és utána szavazunk.

Peti apuka: – Na, végre egy használható ötlet gyerekek! ;-)

Maja anyuka: – Ezt megpróbálom nem sértésnek venni.

Peti apuka: – Mindenki úgy tesz, ahogy szeretne.

Maja anyuka kilépett a csoportos beszélgetésből.

Lenke anyuka: – Bakker, ezt most miért kellett Tomi? Most megint az enyém lesz a megtisztelő lehetőség, hogy rábírjam a Maja anyját, hogy lépjen vissza a csoportba.

Peti apuka: – Szerintem ez senkinek sem dolga: aki bírja itt a strapát, az bírja, aki nem, az nem... Tudod: „elhulltanak legjobbjaink...” – bár a legjobb az ő esetében erős túlzás.

Niki anyuka: – Gyerekek, lesz akkor szavazás, vagy most egymást osztogatjuk?

Lenke anyuka: – Én továbbra is szándékozom szavazást indítani, de ahhoz még kell legalább nyolc szülő, akik most valamiért nem aktívak a csoportban. Megvárjuk őket, jó? Addig meg mindenki agyaljon, hogy mi lehetne jobb a tavalyinál. Peti apuka: majd személyesen elmesélem neked egyszer, hogy ez miért az én dolgom.

Levi anyuka: – Rendben, szerintem is várjuk meg a többieket! Addig még én is megyek shoppingolni, hátha látok valamit.

Márk anyuka: – Sziasztok! Bocs, most olvasom vissza! Jól nyomjátok! :-D Okés, akkor várjuk az ötleteket mindenkitől. De légy szí ne uccsó pillanatban, mint tavaly, olyan béna volt a szervezés, hogy úgy kellett kapkodni!

Lenke anyuka: – Na, akkor KEDVES SZÜLŐTÁRSAK! Szeretném jelezni, hogy idén senki ne tegyen pénzt Lenke öltözőszekrényébe, idén NEM én gyűjtöm az összeget az év végi ajándékra!

Lenkével és az apukájával egyénileg ajándékozzuk meg az óvónőket. Minden jót a szervezéshez!

Lenke anyuka kilépett a csoportos beszélgetésből.