8 dolog, amit jó lett volna előre tudni a beszoktatásról

Szándékosan most írom ezt a cikket, nem pedig egy hónappal korábban: mert úgy gondolom, minden szülő először úgyis a saját bőrén tapasztalja meg a beszoktatási időszak legelejének mélységeit és magasságait, ezért érdemesebbnek tartottam kivárni az első pár hetet. Mert ha nagyon őszinte akarok lenni magammal, akkor egy évvel ezelőtt én sem hittem volna el mindenfélét azoknak a szülőknek, akik már túljutottak ezen az életszakaszon.

Igen, ez is egy olyan mérföldkő, amiről jó, ha legelőször saját maga vonja le a következtetéseket az ember: hiszen nincs két egyforma gyermek, ily módon biztosan sok olyan terület létezik, ami az egyik szülőnek elakadást, egy másiknak pedig az ég-világon semmit sem jelent. Épp ezért most szigorúan szubjektív tapasztalásaim következnek, amelyekkel bízom benne, hogy segíthetek azoknak a szülőtársaimnak, akik már belecsaptak az ovis lecsóba, de még nagyon az elején tartanak.

Miért segíthet, ha elolvasod ezeket a gondolatokat?

Sokszor azért, hogy nyugtázd magadban: „minden oké, ez nálunk is megvolt”, vagy azért, hogy elgondolkozz: „lehet, hogy erről beszélnem kéne a pedagógusokkal”, vagy épp azért, hogy azt érezd: „de jó, hogy nem vagyok egyedül, mert ezek szerint már más is átesett hasonló szituáción”.

Neked sok sikert és türelmet kívánok a beszoktatáshoz, a legkisebbeknek pedig klassz időtöltést az új környezetükben!

1)) Van úgy, hogy pár nap, van úgy, hogy akár egy év

Elsősorban a gyerek természetétől függ, hogy mennyi idő alatt tudja otthonosan érezni magát az új helyen: milyen a kapcsolatteremtő képessége; akar-e, mer-e barátkozni a gyerekekkel, mennyire hamar fogadja el a pedagógust, az új szabályokat. Ezek mind egyéni mutatók. Ahogy például az is, hogy hányszor lesz beteg az első év alatt. Utóbbi nyilván erősen kihat az óvodában egy huzamban eltöltött idő mennyiségére, ennek megfelelően pedig egy hosszabb kihagyás után érezhetünk visszaesést is a beszoktatás sebességében, ahogy egy egészségesen töltött időszak alatt akár gyorsulást is. Szóval én azt gondolom, még azt sem durva kijelenteni, hogy van gyerek, akinek minden körülményt és tényezőt összevetve akár egy év is lehet a beszokás, azaz, hogy elfogadja az óvodába járás tényét, amivel számára mindennapi rutinná válik az ovi látogatása.

2)) Vannak lassabban és gyorsabban oldódó gyerekek

Számomra egy kisebb sokkal ért fel, amikor először megláttam az én egyébként viszonylag nyugis gyerekem körül azt a rengeteg nyüzsgő, egy percre megállni nem tudó kis emberkét a csoportban. Ma már azt mondom, nem szabad megijedni, akkor sem, ha a te gyereked a leginaktívabb, vagy akár a legpörgősebb a csoportban. A gyerekek rendkívül rugalmasak, nincsenek előítéleteik és a társaikat úgy fogadják el, ahogy vannak. Az idő előrehaladtával még a legcsendesebb kisgyerek is feloldódik, csak ki kell várni, hogy a saját tempójában tehesse meg ezt.

3)) Előrébb jutsz, ha mindenről beszámolsz az oviban

Én az élet minden területén a kölcsönös és folytonos kommunikációban hiszek, ezért részemről nincs ez másképp a pedagógusokkal sem. Azt azonban még nekem is meg kellett tanulnom, hogy ne felejtsek el beszámolni nekik az otthon elért kisebb-nagyobb mérföldkövekről, azaz, hogy miben fejlődött, változott a gyermekem akár egy-két hét kihagyás után, vagy egy hosszabb nyári szünetet követően. Ezekből az apró információmorzsákból az óvónénik nagyobb képet tudnak kirakni a gyermekedről, mint azt sejtenéd. Nagy segítség nekik tudni, hogy mi történik a kisgyerekkel az óvoda falain kívül: ezáltal könnyebben megértik az aktuális viselkedését, hangulatát.

4)) Természetes, ha szomorú vagy, az is, ha sírsz

Igen, a beszoktatás legpocsékabb része tényleg az, amikor akár napokig, vagy hetekig sírások közepette búcsúzol el a gyerekedtől. Az óvónők legtöbbször azt javasolják, hogy mi szülők lehetőleg próbáljunk meg nem szomorúan búcsúzkodni, hiszen a kisgyermek azonnal átveszi minden rezdülésünket. Ettől még természetes, ha eltörik a mécses: a gyereket nem is szabad csitítani, neki is jó, ha a sírással pár percig csillapítja az elválás fájdalmát; és az sem szégyen, ha a kapun kilépve neked is patakban folynak a könnyeid. Fogadd el, hogy ez egy ilyen időszak: el fog múlni, de most túl kell élni, hogy nemsokára könnyebb legyen. Akkor se csüggedj, ha pár hét után már javulást tapasztalsz, aztán mondjuk egy hosszabb távollét után megint kezdődik előröl: ez sajnos így működik, mindenkinek hozzá kell szokni a szeparációhoz.

5)) Az óvónénik olyan varázslók, akik tudják a gyerekek megnyugtatásának receptjét

Még mindig az elválásnál maradva kicsit, szerettem volna még egy nagyon fontos tanulásomat itt elmondani. Azt, hogy egy sírással végződött elválás után nem kell egész nap emésztened magad a munkahelyeden, hogy „vajon mi lehet szegény gyerekkel”. Mégpedig azért nem, mert az óvónénik varázslók. Ha nincs is varázspálcájuk tündérporral, azt tapasztalatból már biztosan tudják, hogy még a legcsüggedtebb gyereknek is eltereljék a figyelmét és bevonják a közös játékba, foglalkozásba. Még ha nem is kapsz tőlük visszajelzést, biztos lehetsz benne, hogy képesek voltak megnyugtatni a gyerekedet: én ugyanis még sosem hallottam olyat, hogy egy gyerek a teljes napot végigsírta volna az oviban, vagy hogy a szülő távozása után tíz perccel már ne talált volna valami elfoglaltságot magának. Ha aggódsz, kérdezz rá az óvónéniknél több délután alkalmával is, hogy miként viselkedett a gyerkőc, miután te elmentél dolgozni.

6)) Nem ciki, ha máshol tartotok

Fölösleges olyasmi miatt izgulnod, vagy szégyenkezned, amiről úgy érzed, a gyermeked még nem a korának megfelelően csinálja. Az óvoda első évébe, de akár a másodikba is simán belefér, ha például valaki nem olyan ügyesen eszik még evőeszközökkel, nem tudja tökéletesen magára ölteni a melegítő nadrágot, vagy a cipzáros kabátot; esetleg még mindig pelenkát kell húznia a délutáni alváshoz, vagy a teljes ovis időtöltéshez. Ne felejtsd el: az óvónénik már mindent láttak! Egy átlag szülőnél legalábbis mindenképpen többet. Fogadd meg a tanácsaikat, gyakoroljátok otthon, ami még nehezebben megy a kicsinek, de ne stresszelj olyan dolgon, ami pár hónap múlva úgyis magától meg fog oldódni!

7)) Jó, ha rugalmas a munkaidőd, vagy empatikus a munkaadód

Bizony-bizony. Ezt is muszáj volt leírnom. Gondolom nem nagyon kell részleteznem, mire gondolok, ezért inkább csak annyit írnék, hogy kitartás! Mindenki volt egyszer gyerek, még a legszigorúbb főnök is...akit még az is lehet, hogy egyszer te fogsz erre emlékeztetni. Mindenesetre ne ostorozd magad, ha gyakran beteg a gyereked és a sokadik táppénzt vagy kénytelen kikérni magadnak...régebben is így volt ez, csak manapság még kevesebb segítsége akad egy dolgozó szülőnek. Ha pedig nagyon összeegyeztethetetlennek érzed a munkádat az ovis léttel, esetleg gondolkozz el rajta, miként válthatnál valami rugalmasabbra. Tudom, nem könnyű, de talán egy próbát megér.

8)) Nem várt mennyiségű és hosszúságú betegen töltött időszak vár

Persze, hogy tudtam... Tudtam, hogy az oviban majd mindent el fog kapni és azt is tudtam, hogy ha hazahozza, akkor én is és mindenki más is elfogja kapni, aki ebben a háztartásban él. De azért, hogy ennyiszer és ilyen gyakran, na arra azért valamivel nyomatékosabban igazán felkészíthetett volna valaki! Persze vannak kevésbé beteges gyerekek is, de ahogy én látom, ez ritka, mint a fehér holló a kezdő óvodások körében, főleg, hogy évek óta egy új világjárvánnyal, meg az annak hullámain megerősödött egyéb vírusokkal küszködünk. Szóval: hajrá mindenkinek! Vitaminpótlás, zöldség-gyümölcs, változatos étrend, turmixok, szuperlekvárok, mézes teák, sóoldatos párologtatók, fertőtlenítő kendők és illóolajok, mellkasba dörzsölhető kencék, orrszívó-porszívók, légtisztító berendezések, sószobás homokozós foglalkozások...előre!