4 saját szabály, amit bevezettem, ha gyerekkel megyek vásárolni
Idén lesz 4 éves a kislányom és úgy hozta az élet, hogy már néhány hónaposan is elvittem magammal bevásárolni. Szívem szerint nem tettem volna minden alkalommal, hiszen amikor kicsik, még sokkal sérülékenyebb az immunrendszerük is, ha sok ember közé kerülnek. De miután segítségem nem igazán volt, a férjem pedig estig dolgozik, így egyértelművé vált, hogy meg kell barátkoznom az új helyzettel és szinte mindig a kicsivel együtt kell nekivágjak a bevásárlásnak.
Amikor először elvittem magammal, nyilván még csak nézelődött, de ahogy cseperedett, már egyre nehezebbé vált a dolog. Épp ezért az egyik boltba tett látogatás után leültem otthon és átgondoltam, hogy mit kéne másként csinálnom ahhoz, hogy az élelmiszerek és egyéb fontos dolgok beszerzése ne egy rémálom legyen, hanem inkább egy olyan közös program, amit anya-lánya közösen és örömmel csinál.
Arra jutottam, hogy felállítok néhány szabályt magamnak és bevezetek bizonyos szokásokat is, amikkel szeretném megismertetni a lányomat, hogy ezekből az alkalmakból is tanuljon valamit: ha mást nem is, legalább azt, hogy hogyan kell nyilvános helyen viselkedni, hogy érdemes a boltba listával érkezni, vagy hogy nem pakolunk mindent a kosarunkba meggondolatlanul. Íme az én módszerem, gondoltam leírom, hátha másnak is hasznos lehet!
<1> Előre megbeszéljük, hova megyünk és mit csinálunk, mennyi idő alatt végzünk
Szerintem egy gyereknek is tudnia kell, hogy épp hova igyekszem vele, mit kell végig várnia türelemmel, vagy épp a karomat rángatva, hogy menjünk már. Ezért minden alkalommal mielőtt nekivágunk, leültetem és elmagyarázom neki, hogy hova megyünk, milyen üzleteket látogatunk meg és melyikben mit fogunk beszerezni. Megbeszéljük, hogyha segít nekem, úgy sokkal gyorsabban telik az idő és pikk-pakk a végére is érünk mindennek. Ő ezt egy játéknak fogja fel, így sokkal könnyebb a sorok közt haladni.
<2> Adok neki egy kis feladatot
A gyerekeknek rendkívüli a memóriája, így a lányomnak sem kerül túl nagy erőfeszítésébe, hogy szinte a teljes bevásárlólistát fejből tudja, ha egyszer felolvasom neki. Még otthon, vagy útközben megkérem, hogy emlékeztessen, hol mit kell venni, és hogy időnként együtt ellenőrizzük a listát, amit írtam. Mára már pontosan tudja, hogy egy adott üzletben melyik sorban mi található, így az „irányításával” nagyon könnyen végzünk a termékek beszerzésével.
<3> Megegyezünk, hogy nincs nyafogás olyasmiért, ami nincs a listán
Közösen írjuk a listát, azaz ő is elmondhatja otthon, hogy mit szeretne az adott héten enni, esetleg milyen nasira, édességre vágyik, hogy legyen a hűtőben (pl. túró rudi). Apránként tanítgatom neki az akció fogalmát is, így már menet közben azzal bővülhet a lista, amit mindketten jó ajánlatnak tartunk. Ezeket közben meg is beszéljük, hiszen szeretném, ha látná, hogyan lehet takarékoskodni. Megtanítom neki azt is, hogy mit jelent az élelmiszerek lejárata és hogy mikor szabad lejárat közeli terméket venni: például, ha még másnap megesszük.
„Szerintem vegyük meg ezt az akciós joghurtot apunak, mert úgyis megeszi holnap reggelire!” – mondta egyik nap, ebből pedig tudtam, hogy kezdi kapizsgálni a dolgot.
<4> Az ő feladata otthon betenni a szatyrot, zacskókat
Igyekszem megtanítani neki, hogy miről is szól az újrahasznosítás és hogy a műanyag felhalmozása rossz dolog. Épp ezért mi nem is veszünk műanyag palackos vizet, vagy más üdítőt otthonra, inkább magunk csináljuk a szörpöt, frissítőket. Bevezettem, hogy a korábbi vásárlásokból hazahozott műanyag zacskókat rendszerezőkben tartjuk a fiókban (pl. zöldségnek, pékárunak), abból viszünk magunkkal a boltba, hogy ne kelljen újat tépni a gurigáról. Mindig bepakolunk 2-3 nagyobb bevásárlószatyrot is, amit kicsire lehet hajtogatni és tartós anyagból, például vastag vászonból készült. Remélem, hogy ezzel sikerül őt is arra tanítanom, hogy ne pazaroljon, és óvja a környezetet.
Persze mindez nem azt jelenti, hogy az én gyerekem sosem unatkozik látványosan, vagy hogy egyszer-egyszer ne „könyörögne” hangosan valamiért, hogy vegyük meg. De úgy látom, hogy ész érvekkel, mindent szépen elmagyarázva és megbeszélve elég jól lehet irányítani a dolgokat. És persze néha engedni is kell, jutalmazni a kitartását, az ügyes viselkedését és a segítségét. Szerintem ez egy körforgás, amiből mindketten folyamatosan tanulunk, amelyben időről-időre összecsiszolódunk. Nálunk így működik. És nálatok?
