"A gyerek a semmittevésbe fárad el a legjobban"

A jelenleg létező tehetségpontok nem jelentenek egyfajta szelekciót?

De igen, így van. A tehetségpontokkal kapcsolatban jelenleg is küzdelmet folytatok azért, hogy ne legyen tehetségazonosítási kényszer. A tehetségpontoknak lehetőséget kell adni, nem pedig szelektálni. Tehát ha valaki odamegy, hogy a gyereke tehetséges, fogadják be. Úgyis kiderül, hogy jól érzi-e ott magát. Ráadásul ott is lehet differenciálni. Ez még nem az a szint, ahol ne lehetne ezt megoldani. Olyat is láttam már, hogy óvodában válogatják a tehetséget, ami nonszensz.

És itt a szülőket izzítják be, azzal hogy „az én gyerekem bekerült-e?”, vagyis megjelenik a verseny. És akkor már nem arról van szó, hogy játszanak-e a gyerekek. Ezekkel pedig sokat ártanak, fokozatosan belenevelik a gyerekekbe, hogy neki nem szabad tévednie, hibáznia. Két tizenéves matekos lány mondta nemrég, hogy „a legrosszabb mindig az, hogy nem szabad butának lennünk”. De miért ne lehetne buta? Van egy csomó minden, amit a tehetség a saját területén sem ismer. A legnagyobb alkotók hibáztak a legnagyobbakat. És ez az, amit elfojtanak nálunk, mert ha teljesíteni kell, akkor nem merünk kockáztatni.

Bevált-e Magyarországon a tehetséggondozás tervezett hálózatos szervezete?

Csermely Péternek a gondolata valósult meg bizonyos formában a gyakorlatban. Az alapgondolat nagyon jó, hiszen jó lenne egy háló, ahol a tehetség megkapja a megfelelő ellátást. De ez akkor működik igazán, ha a tehetségpontok különbözők. Mert ha mindegyik egyforma, akkor ugyanolyan az elvárás mindenhol. Ha egy külső szempontrendszernek kell megfelelni, attól kezdve kész, vége. Nem véletlenül hiányzik a rendszerből a másféle szemlélet: a klubok, művészeti körök, hátrányos helyzetű területek kezelése. A hálózat így kevéssé hatékonyan működik. Sokszor arról van szó, hogy akkor kap pénzt, ha tehetségpontként van bejegyezve, és ha megfelel az akkreditációnak.

Tehát hiába van felépítve egy hálózat, inkább a központtól való függésről beszélhetünk?

Így van. Hálózatnak nevezik, mert sok pontja van, de ez igazából egy rács. Egy merev rács, ami egyáltalán nem hálózatként működik. Az, hogy egyáltalán foglalkozunk a tehetséggel, az már valami. De ha rosszul foglalkozunk, akkor visszájára üt az egész. Nem mindegy, hogy mit csinálunk a tehetségekkel, mert ha elkezdünk figyelni rájuk, és korán rossz irányba nyomjuk őket, az pusztító lehet.

A hálózatos felépítés 2009-ben rögtön problémákkal indult, vagy később vált problémássá?

Ahogy én látom, a dolog nagyon jól indult, csak akkor kezdett eltolódni, amikor rossz tartalmat kapott. Az „azonosítjuk, megítéljük, megmérjük” típusú mechanikus működés tönkreteszi a hálózatot. Elindult jól, majd utána a tartalom, amit a szakma beletett, nem az volt, amit a hálózat megkívánna. Mert azonnal nem együttműködésre, hanem versenyzésre sarkallt: ki talál több tehetséget? Pedig arról kellene szólnia, hogy például itt van egy srác, átadom neked, mert te jobban tudsz vele foglalkozni.

De a pályázati rendszer elvitte az egészet, ami indikátorokkal dolgozik, és így a papírokat kell tologatni, és nem a gyereket. A tehetség vált a legkevésbé fontossá, és például a szociokulturálisan hátrányos térségekben kevesebben tudnak élni a lehetőségekkel. De meg lehet ezt még mindig javítani. A szabadságot kell visszaadni. A tartalom a formával összeállt, és nem a forma alakította a tartalmat, hanem fordítva. A régi paradigma sajnos elég erős volt.

A tehetségpont térkép alapján úgy tűnik, hogy a hátrányosabb régiókban is van elég tehetségpont, vagy nem így van?

Amikor kiderült a Tehetséghidak program elején, hogy baj van, akkor a hálózat tudatos fejlesztésére törekedtek ezekben a régiókban. De ettől ez még nem igazi. Ezeknek a tehetségpontoknak egy része alvó tehetségpont lesz.

Ki végzi a tehetséggondozást ezekben a tehetségpontokban?

A tehetségpontok alapvetően a civil szférára épültek volna. De nagyon belekerült az oktatás, és az iskolák voltak a legaktívabbak, mert ugye az adminisztratív feladatoknak ők tudnak a leginkább megfelelni, ők már megszokták. Ráadásul gondot okozott, amikor egy központ alá rendezték az intézményeket, mert a sok tehetségpont eggyé vált a KLIK bevezetése óta. Ettől kezdve ők nem dönthetnek. Problémás, hogy a civil szféra is alulreprezentálttá vált. Ráadásul a szakszolgálatok szerepe is felerősödött, a tehetségek azonosításáért felelnek, aminek szerepéről már beszéltünk is. Az lenne a lényeg, hogy lehetőséget adjanak a gyerekeknek, hogy ne üljenek ingerszegény környezetben.

Az egész napos iskolában mennyire lesz lehetőség a tehetséggondozásra?

Ez megint egy probléma. Mert a civilek nem mehetnek be az iskolába, a gyerek pedig nem mehet ki. És az iskola, ha a legjobbat akarja, akkor sem tud mindent ellátni. Pont ezért lenne jó az egész hálózatosdi. De ha csak délután mehet ki, addigra már elfárad. És a legjobban a semmittevésbe fárad el a gyerek. Olyan feszültséget jelent a tehetségnek az üresjárat, hogy utána már csak őrjöngeni akar, hogy elég volt, elég volt.