SNI-s gyerekek: a Waldorf nem csodafegyver!
Az SNI-s gyerek a jelenlegi oktatási rendszerben elveszett című cikkünkhöz érkezett kommentekben fel-felmerült, hogy a Waldorf-pedagógia jó eredménnyel foglalkozik ezekkel az esetekkel. Alapvetően a Waldorf-pedagógiának nem célja az SNI-sek fejlesztése, nagyon sok Waldorf iskola alapító okirata nem is tartalmazza az SNI-s tanulók fogadhatóságát.
A Waldorf-pedagógia középpontjában a gyermek áll, és nem tananyag. A mindenkori cél az, hogy a gyermek testi, lelki, szellemi fejlődésében – a személyiségének megfelelően – az erősségei tovább erősödjenek, a gyengeségei javuljanak. Persze, ezt túl idealisztikusan hangzik, de azt a szándékot tükrözi, hogy harmonikus személyiség legyen belőle, aki képes arra, hogy önmagát eltartsa és alkalmazkodni tudjon az őt körülevő valósághoz.
A Waldorf pedagógia nem csodaszer az SNI-s gyerekeknél, ugyanakkor természetesen Waldorf iskolákba is járnak SNI-s tanulók, többé-kevésbé megoldott a külön fejlesztésük is, jellemzően szülői segítséggel.
A Waldorf-pedagógia azt azonban lehetővé teszi, hogy az SNI-s gyerekek se szorongjanak, hiszen sokkal lassabb haladási üteme, mint a normál tanrendű általános iskoláé. A folyamatos olvasást például 2. osztály végére szokták elvárni, ez egyben azt is jelenti, hogy a későbbiek során nincsenek szövegértési problémáik, mert értik, amit olvasnak.
A folyamatos művészeti nevelés, a kézimunka (horgolás, kötés, varrás – fiúknak is), a rengeteg festés, rajzolás lehetővé teszi, hogy a finommotorikus képességek megfelelő ritmusban és módon fejlődjenek. A Waldorf iskolákban nincs osztályzás, helyette szöveges értékelést kapnak, ami lehetővé teszi, hogy a gyermek fejlődését önmagához képest lássuk. Egyes waldorfos szülők néha meg is rettennek attól, hogy gyermekük tudása milyen alacsony szintű – majd később rádöbbennek arra, hogy milyen mély...
Miután a legfőbb módszer a tapasztalati úton történő tanítás, így a tudás mint élmény marad meg a gyermekben, és később is előhívható, azaz nem csak a rövid távú emlékezet őrzi meg. Mindemellett minden osztály évről évre komoly drámai előadást mutat be, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Ennek csúcspontja 11. osztályban a szólóest, illetve a 12. osztályos színdarab. A gyermekek e folyamat során megtanulnak szerepelni, csapatban dolgozni. Ez hihetetlen előnyt jelent számukra például egy állásinterjúnál vagy más, például munkahelyi közegben. Érdemes a Youtube-on rákeresni néhány ilyen előadásra, fantasztikus élmény!
Szembe kell néznünk azzal – mind szülőként, mind pedagógusként –, hogy ezek a digitális bennszülöttek, vagyis a mi gyermekeink egészen más gondolati síkokon mozognak. Nekünk kell résen lennünk, és a hihetetlenül ingergazdag virtuális valóság mellett a realitásokat is meg kell ismertetnünk a gyermekeinkkel – családban és iskolában egyaránt. Nekünk is folyamatosan változnunk kell a jobb megértésük érdekében. Ahogy a mondás tartja, ma egy szülő, egy tanító mint audiovizuális élmény kevés ennek a generációnak. Így hát nincs könnyű dolgunk egyik szerepkörben sem...
Tanárként például az interaktív tanítás felé mutató kreatív tanítási módszerek jelenthetnek segítséget a pedagógusnak.
Kreatív Partnerség
Erről szól például a Creative Partnership (Kreatív Partnerség) az angol „Creativity Culture & Education” (Kreativitás, Kultúra és Oktatás) szervezet legnagyobb, több mint 10 éve futó programja, amely jellegét tekintve egyedülálló a világon. Egy olyan széles körben elismert programról van szó, amely művészetet, kultúrát, és kreatív szemléletet csempész be a tantermekbe. Mindezt azért, hogy jobb képességű és céltudatosabb diákok kerülhessenek ki az iskolákból, és hogy a pedagógusok újszerű tanulásszervezési módokat és kreatív problémamegoldási technikákat sajátíthassanak el.
A program során innovatív és hosszan tartó kapcsolatok alakulnak ki az iskolák és a különféle szférából érkező kreatív szakemberek között (pl. előadóművészek, képzőművészek, építészek, multimédia szakemberek, tudósok). Az együttműködés pedig arra inspirálja a diákokat, a tanárokat és a kreatív szakembereket egyaránt, hogy újfajta módon közelítsenek – ne csak az iskolán belüli, hanem – a mindennapokban felmerülő problémákhoz is. A program első lépéseként az iskolák ún. kreatív segítők támogatásával beazonosítják az intézményük legégetőbb problémáit, melyek lehetséges megoldását már maga a helyi intézményi projekt keresi.
Itthon is létezik!
2013 decemberétől a Kölöknetet is birtokló T-Tudok Zrt. a Kreatív Partnerség magyarországi pilot-programjának a gazdája. A megvalósításban partnereink a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, valamint a pécsi Budai-Városkapu Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola.
Visszatérve a kölkökre: bizonyos értelemben alapvetően az agyféltekék dominancia-kérdéséről is beszélhetünk: az oktatási rendszer szinte teljes egészében a bal agyfélteke dominanciáját várja el, míg gyermekeink nagy része jobb agyfélteke dominanciájú. Ez azt is jelenti, hogy komoly megértési problémák merülnek fel, mert teljesen más megközelítések lehetnek egy-egy adott témakörben, ami szép, hosszú vitákhoz tud vezetni családi környezetben is...
Ami még nagyon fontos az SNI-s gyermekek számára, az a sportolás: hiperaktív, figyelemzavarosoknak szinte kötelező! A sportban új közösségbe kerül a gyermek, ahol teljesen mindegy, milyen tanulmányi eredménye van, jól olvas-e vagy sem, szépen ír-e vagy nem. A mozgás örömet és sikerélményt nyújt neki. Nem feltétlenül kell versenysportolni, csak mozogjon kedvvel és felszabadultan olyan sportágban, amely számára megfelelő. Persze, a sportágválasztás sem könnyű kérdés, ugyanakkor meg lehet találni azt az ideális mozgásfajtát, amely örömet okoz a gyermeknek. Nagyon fontos, hogy legyen olyan terület, ahol neki is sikere van, hogy tudjon hinni önmagáéban. A sport érdekes módon hat a tanulmányokra is, például figyelemzavarosoknál nő a koncentrálással töltött idő.
Nem könnyű ma SNI-s gyermeket nevelni sem szülőnek, sem pedagógusnak, ugyanakkor megfelelő segítséggel, sporttal ezekből a gyermekekből is ép felnőttek tudnak válni.
ADHD, BMT, SNI
Jelenleg négy gyermeket nevelek, ebből négyen járnak Waldorf iskolába, tehát mint szülő írtam le az ezzel kapcsolatos tapasztalatimat. A négy körül háromnak van valamilyen papírja, a negyediknek azért nincs, mert ő nem járt szakértői vizsgálaton. Tehát van ADHD-, BMT- (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő) és SNI-papírral rendelkező gyermekem. Mindegyik sportol, tévénk nincs, számítógépezni csak hétvégén lehet. Minden este 8-kor ágyban vannak, 6:45-kor kelnek, reggeliznek. Az AHDH-snál Ritalint nem használtunk, helyette elvittem kranioszakrális kezelésre és sportol. Jelenleg tünetmentes. A BMT-s terápiára jár. Az SNI-s meg fejlesztéseken vesz részt. A Waldorf-pedagógia nagy előnye számomra, hogy a tanárokkal kiválóan lehet együttműködni, nagy előny, ha a gyereknek a tanár és a szülő ugyanúgy vélekedik. Jómagam maximálisan elfogadom, amit a tanárok mondanak és a szerint járok el. A legidősebb gyermekem egyetemista, 12 év normál tanrendet csináltuk vele végig, jó képességű, ugyanakkor 13 éves korában depressziós lett, felmérte, hogy napi 5 óra tanulással tudna kitűnő tanuló maradni, és ez számára végtelen rosszkedvet okozott. Több iskolaváltáson keresztül jutott el az érettségiig, közben egy matematika-bukás is megtorpanásra kényszerítette, de az év végi pótvizsgán átment. Jelenleg egyetemista, kiválóan tanul, saját háztartást vezet, önfenntartó.
Mint szülő úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó sem magamat, sem a gyermekeimet frusztrálni, az a szülői hitvallásom, hogy higgyenek magukban, legyenek bátrak, tudjanak alkalmazkodni a változásokhoz. Hozzáteszem fogalmam sincs róla, milyen szakterületre kerülnek, mint ahogy a szakterületek is folyamatosan változnak. Kitartás, humor, szeretet vezérel minket – így éljük mindennapjainkat a rohanó világban, s persze néha összeomlunk...
S bár tudom, hogy az SNI-s gyermekek nagy problémát jelentenek, SNI papírral nem rendelkező gyermekkel is sok gond tud lenni. A legfontosabb persze az, hogy szeressük őket. Bármilyen betűszót is fűzzenek hozzájuk...
