Nem szerencsés, ha a gyermeknek és a szülőnek ugyanaz a terapeutája – Gyermekpszichológia 6.rész
Nagyon fontos, hogy a gyerekterápia mellett a szülővel is foglalkozzunk, bizonyos időközönként konzultáljunk, hiszen gyermekének első számú szakértője ő maga. Az együttműködése nélkül nem lehet sikeres a terápia. Pszichológushoz, de bármilyen más szakemberhez vinni a gyermekünket nem könnyű. Azt hiszem, egy fülgyulladás sokkal egyszerűbb... Sokkal kézenfekvőbb és kevésbé rémiszti meg a szülőt, mint az, ha mondjuk a gyerek egy nap huszonkétszer mos kezet.
A szülők gyakran vádolják magukat vagy egymást gyermekük betegségéért. Vannak szülők, akik titkon abban reménykednek, hogy hibátlan gyermeket fognak nevelni, olyat, aki tökéletesebb, mint ők maguk. Az a tény, hogy a gyereket pszichológushoz kell vinniük, a bukással egyenlő számukra. Van olyan szülő is, aki úgy véli, gyermeke az ő tudatos vagy tudattalan ellenséges érzéseire reagál betegségével (ebben akár igazság is lehet), és bűntudatot érez. Mások gyermekük betegségét valamiféle büntetésként élhetik meg saját tiltott vágyaikért.
A szülői bűntudat sokszor felnagyítja a problémát, ilyenkor a család a gyereket betegebbnek látja, mint amilyen az valójában.
Bármennyire is hihetetlen, a szülőknek fontos szerepük van a terápiában. Az ő feladatuk biztosítani, hogy a gyermek rendszeresen el tudjon járni az órákra, kísérniük kell, helyet biztosítani a terápia számára a gyerek időbeosztásában, és viselniük kell a költségeket is, amelyek felmerülnek akkor, ha magánúton viszik el szakemberhez a gyermeket.
A szülőnek a terápia fenntartása érdekében a gyerek ellenállásával is meg kell küzdenie. A felnőttekkel ellentétben a gyerek nem képes a kezelés jövőbeni eredményeit fejben tartani és ennek érdekében elviselni a terápiás folyamat viszontagságait. A szülő felelőssége, hogy kitartson a terápia mellett akkor is, amikor a beteg gyermek éppen nem szeretne. Ez nem könnyű feladat. Úgy kell fenntartania a gyermek érdeklődését a pszichoterápia iránt, hogy közben a maga érdeklődése nem mindig elégülhet ki. A terapeuta nem számolhat be a gyermekkel folytatott beszélgetésekről és játékokról, hiszen titoktartás kötelezi, sőt amikor a szülő tanácsot kér, hogy gyermeke jobbulása érdekében hogyan változtasson saját viselkedésén, többnyire olyankor sem kap egyértelmű választ. Ehelyett neki kell újabb és újabb információkkal szolgálnia gyermekével kapcsolatban. Ez így nagyon nehéz. Sok szülő bármit megtenne, ha tudhatná, mi folyik a zárt ajtók mögött.
Egy terapeuta nem tud „receptekkel” szolgálni, nem tudja megmondani, mit kell tennie a szülőnek ahhoz, hogy a gyermeke meggyógyuljon. De segíthet megtalálni az oda vezető utat a szülővel közösen. Az út végén pedig ott lesznek a szülő válaszai.
Előfordul, hogy egy szülő féltékeny lesz a gyermekére, mert a gyereknek van terapeutája, neki magának pedig nincsen. Ez a vágy akkor a legerősebb, amikor a gyermek állapotának javulását érzékelik. Ha a terapeuta úgy érzékeli, hogy a szülőnek is szüksége lenne segítségre (esetleg ezt a szülő jelzi is feléjük), átirányítja egy másik szakemberhez, nem szerencsés ugyanis, ha a gyermeknek és a szülőnek ugyanaz a pszichológusa.
A gyermek életkora mellett a probléma jellege és a terápiás folyamat is befolyásolja a szülőkkel való találkozások gyakoriságát.
A konzultációk a terápia elején általában gyakoribbak, mint később, de többnyire rendszeresek maradnak. A túl gyakori találkozók hatására a gyereknek az a benyomása alakulhat ki, hogy a terápia valójában a szüleinek szól, és nem neki. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ha a gyermek azt látja, hogy szülei és a terapeuta együttműködik az ő érdekében, az csak segíti a gyógyulás folyamatát.
Az egyéni, szülői konzultációra nem csak gyerekterápia mellett van lehetőség, hanem bármilyen olyan esetben, amikor a szülő bizonytalan valamilyen nevelési kérdésben, és szeretne egy szakemberrel beszélgetni. A csoportos módszereknek is széles tárháza van, a teljesség igénye nélkül rengeteg témában indítanak szülőcsoportot (egyedülálló szülők csoportja, fogyatékos gyermeket nevelő szülők csoportja stb.
mi bántja a gyerek lelkét?
