Pifkó Célia: Mici Árnyországban

Micikének valami egészen csodálatos illat csiklandozta az orrát. Éppen csak ébredezett, még ki sem nyitotta a szemét. Lassan, mélyeket szippantott és próbálta kitalálni, minek lehet ilyen bódítóan édes illata.

-Mi lehet ez? Kakaós csiga vagy túrós táska? Csokis kalács?
-Ez kérlek Árnyország pékségének specialitása. Az omlós, ezermazsolás vaníliakuglóf illata!
-Ki van itt? Ki beszél? -ült fel Mici rémülten, de hiába nyitotta ki a szemét , sötét volt, nem látott
semmit.
-Lilla vagyok. Ne ijedj meg!-nyugtatta a hang.
-Nem látlak Lilla. Még biztosan éjszaka van. Mondd, hogy kerültél a szobámba?
-Te hogy kerültél Árnyországba? És éppenséggel jócskán elmúlt már a reggeli ideje is.
-Nappal van? Akkor miért nem látok semmit?-kérdezte Mici rémülten.
-Mert ez itt Árnyország! Itt mindig sötét van. - Felelete Lilla, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
-Mindig?-hitetlenkedett Mici. Akkor hogyan tudtok bármit is csinálni, ha nem láttok semmit sem? Ez szörnyen szomorú.

-Óóó, hát ezt igazán rosszul gondolod! Ha van kedve, körbe vezetlek és megmutatom neked, hogy milyen csodás hely Árnyország!-ajánlotta lelkesen Lilla.
-Rendben.- egyezett bele Mici.
-Akkor fogd meg a kezem és el ne engedd! Majd én vezetlek!-rendelkezett Lilla. -Szóval ahol most vagyunk ez Árnyország péksége! Itt mindenféle finomság kapható!
-Honnan tudod, hogy mit szeretnél megvenni?- kérdezte Mici.-Úgy, hogy szépen körbesétálsz és ha a megérzed azt az illatot, amire épp a legjobban vágysz, akkor megállsz és elveszed a polcról! Gyere!- És Lilla már húzta is magával Micit az illatozó polcok során át!

Mici bizonytalanul lépkedett a nyomában, vadászkopó módjára szaglászva végig minden egyes helyet, ahol Lilla megállította. Árnyországbeli kísérője pedig fáradhatatlanul magyarázott.

-Szippants nagyot! Érzed? Most sültek ki a cipók! Nyújtsd előre a kezed és érezheted a melegüket is! Ha itt balra fordulunk a sült sajt illatából kitalálhatod, hogy itt a sajtos kiflik és rudak sorakoznak, kicsit beljebb a tepertős pogácsák. –Mici nem győzött betelni az illatokkal! -Jobbra az édességekhez jutunk. Kakaós csiga, túrós batyu, csokis kifli és lekváros szalvéta. Megpróbálod kitalálni az illatából, hogy milyen lekvár van benne?

Mici szakértő módjára először pár aprót szippantott, aztán egy jó mélyet. Majd tévedhetetlensége biztos tudatában kijelentette: -Ez csakis baracklekvár lehet!
- Úgy van, eltaláltad!- csendült elégedetten Lilla hangja.
-A nagy sütemény bemutatóban meg is éheztem. Nem kaphatnánk abból az ezermazsolás specialitásból egy keveset?- érdeklődött Mici.
-Természetesen, de aztán siessünk tovább, mert még rengeteg dolgot meg szeretnék mutatni neked! - lelkendezett Lilla!

Mici épp az utolsó, ezredik szem mazsolát nyelte le, mikor Lilla kivezette őt a pékségből. Érezte, hogy hűvösebb lett egy picit, de az arcát simogató langyos szél kifejezetten jól esett a frissen sült cipók  melege után. Lilla gyors, biztos léptekkel halad előre, míg Mici kissé bátortalanul haladt a nyomában a hosszú , kanyargós és valahogyan szűknek tűnő utcák során.

- Honnan tudod, hogy merre kell mennünk ha nem látsz semmit?- kíváncsiskodott Mici.
- Nagyon jól ismerek itt Árnyországban minden követ, apró repedést és persze érzem is hogy mi van körülöttem. Mindenre odafigyelek! Minden illatfoszlányra, minden apró zajra és fuvallatra. Most például kiértünk a térre és már hallom is, ahogy kattan az óratorony nagyrugója! Mindjárt egészet üt és akkor hallhatjuk a harangjátékot!

Mici nagyon figyelt és tényleg érezte, ahogy a szűk utcából kiértek egy nagyobb térre. Olyan volt, mintha melegen sütött volna a nap, a talpa alatt a kövek is meleget árasztottak. Ebben a pillanatban valóban megkondult egy mélyen és barátságosan zengő harang, amely éppen 12 órát ütött és utána rögtön felcsendült egy fürge és vidám dal. Mici még sosem hallott ilyen kedves kis dallamot.

Legszívesebben táncra perdült volna. Kezében Lilla keze is ritmusra lengett. -Ilyenkor mindig más és más jelenetet képzelek magam el. –magyarázta Lilla. Most például azt, hogy egy vásári kavalkádban vagyunk, ahol lacipecsenyések árulják illatozó sültjeiket és szivárvány ízű vattacukrot lehet kapni. Felülhetünk a ringlispilre vagy sorban állhatunk egy bohóctréfáért!

Mici ámulattal és picit irigykedve hallgatta Lilla mi mindent el tud képzelni. Egy egész izgalmas világot varázsolt köréjük. Mici erősen koncentrált, hogy ő is láthassa mindazt, amit Lilla és így, hogy nem látott semmit, semmi sem vonta el a figyelmét a koncentrációtól. Az apró csengettyűk hangjára figyelve lassan neki is megelevenedett a vásári forgatag. Látta, ahogy a ringlispil szédítően forog, hogy, a lacipecsenyéstől forró gőz szállt fel és hogy kígyózó sor várt a szivárvány ízű vattacukros előtt.

A harangjáték véget ért. Lilla hangja csendült mellette:
-Gyere, induljunk tovább! Ezt a hosszú sort nem érdemes kivárni!- kacagott jóízűen. A téren áthaladva Mici galambor burukkolását hallotta és érezte, hogy vízpermert szállt a karjára, talán egy szökőkútból.
-Álomszép lehet ez a tér! Kár, hogy nem láthatjuk! - sajnálkozott Mici.
-Sokkal izgalmasabb és meseszerűbb lehet, ha elképzeljük. Nem igaz?- kérdezett vissza Lilla.

Mici elgondolkozott ezen és kénytelen volt igazat adni Lillának. Közben átértek a téren és újra kis utcákon át vezetett az útjuk. Mici fülelni kezdett. Mintha fák zúgását és víz csobogását hallaná egyre közelebbről és mintha a lába sem köveken lépkedne már. A magasban madara kórusa trillázott, selymes fű csiklandozta a bokáját és vadvirágok illatát hozta a szél. Csak állt és némán figyelt a hangokra, illatokra és érzésekre.
- Ez itt Árnyország kis patakja.- világosította fel Lilla.
- Ez a legmegnyugtatóbb hely, ahol valaha jártam. Még sosem hallottam ennyire lágyan csengő és dallamos madárfüttyöt, még sohasem éreztem ennyire bódító virágillatot!- áradozott Mici.
- És bármibe lefogadom, hogy még sohasem kóstoltál ennyire finom vizet. - tódította Lilla. Odavezette a patak partjára és lehúzta maga mellé a földre. Mici leengedte a kezét, amely hűs vízbe ért.
-Kóstolj csak bele bátran!- biztatta Lilla.

Mici összeillesztett tenyerét használva pohárnak merített a patak vizéből és lassan szürcsölni kezdte. A hosszú séta után ez a kristálytiszta és friss víz jobban esett neki, mint bármilyen ital, amit eddig ízlelt! Élvezettel itta ki az utolsó cseppet is a tenyeréből! Aztán elheveredett a puha fűben.
- Bár szememmel semmit sem láthattam az országodból, mégis úgy érzem, mintha jobban ismerném, mint a saját otthonomat. Te megmutattad nekem, hogy ha nem csak arra figyelek, amit a szememmel láthatok, hanem arra is amit hallok, amit megszagolhatok, amit megízlelek, amit megfoghatok akkor, sokkal színesebb és teljesebb lehet a világ! Köszönöm Neked Lilla!

A madarak énekét és a patak csobogását hallgatva, a lágyan simogató fűben fekve Micit elnyomtam az álom. Arra ébredt, hogy valami csodás illat csiklandozza az orrát. Lassan, mélyeket szippantott és próbálta kitalálni, minek lehet ilyen bódítóan édes illata. Ajtó nyílt és az anyukája hangját hallotta.

-Jó reggelt Micikém! Friss mazsolás kuglófot sütöttem! Gyere reggelizni. Mici felült az ágyban és kinyitotta a szemét.