Hiszek magamban! – avagy hogyan győzhető le a gyermekek alacsony önbecsülése
Az önbizalomhiány hatalmas problémát jelent az ADHD-s gyerekeknek
Sok ADHD-s és tanulási nehézséggel küzdő gyermeknek alacsony az önbecsülése az állandó korrigálások és a gyakran ismétlődő büntetések miatt. Olyannyira, hogy előbb-utóbb maguk is elhiszik, hogy se nem elég jók, se nem elég okosak. Természetesen, mi tudjuk, hogy ez egyáltalán nem igaz. Itt van néhány tipp, hogyan tudod megláttatni gyermekeddel a saját erősségeit, és megerősíteni magabiztosságát – erőt merítve önmagából.
Az ADHD és az önbecsülés összhangba hozása néha nem egyszerű feladat, különösen a gyermekeknél. Azoknak a fiataloknak – és szüleiknek –, akik pozitívan értékelik önmagukat, összhangban vannak magukkal, sokkal könnyebb dolguk van. Az önbizalomhiány hatalmas problémát jelent az ADHD-s gyerekeknek, de még nagyobb gond annak a nagyjából 50 százaléknak, akik e mellett még tanulási nehézségekkel is küzdenek.
Ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a bőrükben, két dolog szükséges: a sikeresség érzése, szociális és tanulás szempontjából, valamint a feltétlen szeretet szüleik részéről. Ahol akár csak az egyik is hiányzik, ott a gyereknek nagyon nehéz lesz fejleszteniük önértékelésüket.
Egy gyerek, amikor azt mondja például, hogy „utálom az életemet” vagy hogy „senki sem szeret engem”, esetleg azt, hogy „én csak egy hülye vagyok”, ezzel boldogtalanságát fejezi ki.
Mond, vagy tesz a gyermeked bármit, ami arra enged következtetni, hogy az az érzése, hogy nem elég jó vagy nem méltó a szeretetedre? A beszéde vagy a viselkedése utal-e arra, hogy egy csődtömegnek érzi magát az iskolában? Hogy a társai nem igazán kedvelik őt, vagy hogy szociális értelemben nem igazán sikeres?
Olvasd figyelmesen végig az alább összegyűjtött tipikus példákat, melyekhez megoldásokat is kínálunk.
Negatív reakciók?
Gondolj vissza az elmúlt néhány hétre. Előfordult olyan, amikor te vagy házastársad a gyermeketek viselkedése miatt annyira frusztráltnak érezte magát, hogy kiabált vele vagy olyat mondott neki, amit később megbánt? Előfordult-e olyan, hogy te vagy a párod megpróbáltátok kerülni őt?
Ha igen, üljetek le a társaddal és beszéljétek meg, miért esik mindkettőtöknek nehezére, hogy nyugodtak, gyengédek és szeretetteljesek maradjatok vele. Azért, mert a gyermeketek hiperaktív, figyelmetlen, vagy impulzív? Mint ADHD-s gyermek, megfelelő kezelésben részesül?
Ha nem teljesít jól az iskolában, nehezen küzd meg a házi feladataival, lehetséges, hogy diagnosztizálatlan tanulási nehézségei vannak? Ha a gyermeked ADHD-s viselkedése negatív reakciót vált ki belőled, más családtagokból vagy más gyermekekből, alapvető fontosságú átgondolni azt, hogy ez hogyan hathat az ő önbecsülésére.
Ezt már olvastad: Az ADHD tünetei a csecsemőkortól felnőttkorig - A hiperaktivitás (ADHD) minél korábbi felismerése
Billy története
Nem régen történt, hogy Billyvel, egy nyolcéves kisfiúval dolgoztam. Teljesen világos volt, hogy kezelésre van szüksége, mert ADHD-s, de a szülei nagyon bizalmatlanok voltak amiatt, hogy egész napos kezelésre adják be őt. Mivel ragaszkodtak álláspontjukhoz, Billyt egy drog életmód csoportba tettem, ami csak az iskolaidőt fedte le. Amikor két héttel később újra találkoztunk, a szülők azt mondták, hogy a kisfiú sokkal jobban teljesít az iskolában. Nekem azonban feltűnt, hogy nagyon nagy problémák lehetnek otthon: rendszeresen kiabáltak vele – állandóan félbeszakították, leállították, ha a bútorokon ugrándozott, szigorúan ültették az étkezések alatt és hasonlók. Ezek után megkérdeztem a szülőket, hogy mit gondolnak, hogyan hathat az Billy önbecsülésére, hogy állandóan kiabálnak vele? Ezután már egyetértettek abban, hogy a kisfiú érdekében olyan kezelésre van szükség, amely az estéket és a hétvégéket is magába foglalja.
Iskolai sikerek
Gondolkozzatok el azon, mi történik az iskolában. Ha gyereketek kilóg és egy csődtömegnek érzi magát az osztályban, derítsétek ki, hogy mi lehet az oka. Beszéljetek tanáraival. Problémája van-e azzal, hogy egy helyben kell ülnie, figyelnie és részt vennie az osztályközösségben? Ha igen, talán rossz kezelést kap (ADHD), vagy talán a jó kezelést kapja, csak a dózis vagy az ütemezés nem megfelelő számára. Ha a tanárok úgy jellemzik gyerekedet, hogy hiperaktív, zaklatott vagy impulzív, akkor valószínűleg az ADHD nem megfelelően kezelt nála.
Győződj meg arról, hogy gyermeked tanára megfelelően tájékozott az ADHD-ról. Kérdezz rá, miket tapasztalt ezzel kapcsolatban gyermekednél és magyarázd el neki, mik azok az egyszerű eszközök, amik segíthetnek vele kapcsolatban. Talán gyermeked szükségletei jobban észre vehetők azokban az időszakokban, amikor nincsenek tanórák, kötött programok (szünetek, játékidő az udvaron stb.). Talán csak egy kis figyelemre és segítségre lenne szüksége az osztályban.
Vannak problémái az olvasással, írással vagy a matematikával? Képes nyugodtan ülni és figyelni az órák alatt? Gondolt át annak a lehetőségét is, hogy tanulási nehézségekkel küzdhet.
Fontosak a barátok
Ahogy iskolai tanulmányaiban támogatod gyermeked, ugyanúgy segítsd abban is, hogy társai jobban elfogadják őt. Figyeld meg, hogyan kapcsolódik hozzájuk szabadidőben és a kötelező vagy szervezett sporttevékenységek alkalmával. Kérdezd meg tanárait, hogyan viselkedik az órákon, az osztályban és a játszótéren.
Figyeld meg, hogyan viselkedik gyermeked kint, a többiekkel vagy akkor, amikor egy barát van nála (mindezt próbáld ne túl feltűnően tenni). Túl félénk vagy félős, hogy kellemes játszótárs legyen? Túl durva? Esetleg túl zárkózott? Problémája van más gyerekek testbeszédének értelmezésével? Túl nyugtalan, impulzív vagy hiperaktív játék közben? Kerüli a sporttevékenységet gyenge motoros képességei, illetve nem megfelelő szem-kéz koordinációja miatt? Küzd-e nehézséggel a csapatsportok szabályainak átlátásában, stratégiájuk megértésében? Igaz-e ez a társasjátékokra is?
Amit rájössz, hogy gyermeked milyen szociális problémával küzd, keress megoldási lehetőségeket. Talán speciális kezelésre, vagy szociális szkilleket fejlesztő terápiára van szüksége. De az is segíthet, ha olyan sportot választotok, amihez nem szükségesek sem magas szintű motoros képességek, sem fejlett szem-kéz koordináció. Esetleg valami olyan kevésbé atletikus tevékenység, amit örömet okoz számára.
Valóban nem egyszerű felturbózni a gyerekek önbecsülését, de ha feltétel nélkül szeretjük őket, és ha hajlandók vagyunk utána járni a társakkal és az iskolával kapcsolatos problémáknak, a gyermekek jobban kell, hogy érezzék magukat a bőrükben.
Sok szerencsét! Mert biztos vagyok benne, hogy a gyerekek mindig meghálálják szüleik erőfeszítéseit…
