Nem rosszaság!
Hiperaktív gyermek az óvodában
A hiperaktivitás, azaz a túlzott mozgékonyság többnyire figyelemzavarral együtt jelentkezik. Nem rosszaság. Hátterében elsősorban idegrendszeri éretlenség, működési zavar áll, amit környezeti, családi tényezők is befolyásolnak. A szülő és a pedagógus egyaránt tanácstalan: mit tegyen a nehezen kezelhető gyermekkel, aki különben értelmes, segítőkész, jó humorú, de egyik pillanatról a másikra indulatos, dacos, támadó lesz, amivel alaposan próbára teszi a környezetében élők türelmét?
Az óvodába való bekerülés új próbatételt jelent a hiperaktív tüneteket mutató kisgyermek számára. Bár fokozott önállósodási vágya következtében a szülőtől való elszakadás gyakran egyáltalán nem okoz gondot, alkalmazkodási nehézségei mégis hamar felismerhetőek. Rendkívül impulzívan viselkedik; hirtelen, indulatos érzelmi megnyilvánulásai vannak, ami megijeszti társait. Konfliktusos helyzetekre váratlan agresszivitással reagálhat. A játékban nem szeret veszíteni, a kudarctól látványosan „kiakad”. Nagyon mozgékony, így akaratlanul is sokszor felborogatja a tárgyakat, lerombolja a többiek építőtornyát, zavarja társait a játékban.
Nagycsoportban még jobban kiütköznek a problémák, hiszen ilyenkor megkezdődik az iskolára való felkészülés, és a foglalkozásokon tényleges feladathelyzetbe hozzák a gyerekeket. Ha egy gyermek minduntalan kibújik ezekből a szituációkból, nyugtalanná válik, egyfolytában izeg-mozog, hintázik a széken, céltalanul sokat beszél, nem akar eleget tenni a felnőttek kérésének, valószínűleg az iskolában is nehézségei lesznek az alkalmazkodással, együttműködéssel, figyelemmel.
Mi áll a háttérben?
A figyelemzavar- hiperaktivitás hátterében az idegrendszer működési zavara áll, amely az esetek döntő többségében genetikai eredetű. Az előfordulások kisebb részéért valamilyen méhen belüli vagy születés közbeni idegrendszeri károsodás lehet felelős (például a születés körüli oxigénhiányos állapot). Vannak, akik az anya által elfogyasztott alkohol, drog, cigaretta, gyógyszer hatását emlegetik. Egyes kutatások szerint a környezeti, családi tényezők érdemben nem járulnak hozzá a hiperaktivitás kialalakulásához, de befolyásolják a genetikai tényezők kifejeződésre jutását és a társuló zavarok (depresszió, tanulási zavar, stb.) megjelenését.
Ilyenkor érdemes a Nevelési Tanácsadó szakemberéhez fordulni, aki terápiás segítséget nyújt (pszichológus, pszichopedagógus foglalkozik a gyermekkel), nevelési, életvezetési tanácsokat ad, illetve, ha úgy ítéli meg, gyermekpszichiáter vizsgálatát javasolja. Iskolaválasztás előtt ajánlhatja a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vizsgálatát. Itt egy felkészült szakmai csapat (pszichológus, gyógypedagógus, gyermekneurológus és/vagy gyermekpszichiáter) komplex vizsgálatot végez. Ha a diagnózis indokolja, javaslatot tesz a választani kívánt iskola számára a szükséges ellátásra, illetve megfelelő iskolai oktatási formát ajánlhat. Ilyen lehet például a kislétszámú osztályban való elhelyezés, ami segíti a gyermeket, hogy könnyebben boldoguljon az új, kötött életformában.
Iskolaválasztás
Mindenképpen szükséges, hogy nagyon tudatosan válasszunk iskolát, hiszen a hiperaktív tüneteket mutató gyermek életében (is!) döntő jelentőségű lehet a megfelelő iskola megtalálása. Kevés (és nehezen elérhető) az olyan befogadó iskola, amely kifejezetten a magatartási nehézségekkel és részképességzavarral küzdő gyerekek számára alakult. Ezért elsősorban a tanító néni személyét kell megtalálnunk. Nézzük meg, mennyire elfogadó, tud-e kereteket tartani, milyenek a módszerei, a hozzáállása! Látogassunk nyílt órát, beszélgessünk vele, mérjük fel, tudunk-e majd együttműködni! Vigyük el a gyermekünket is, így kiderül, milyen kontaktust tud vele kialakítani. Kérdezzünk meg olyan szülőket, akiknek a szóban forgó tanító néni tanította a gyerekét, mi a véleményük róla. Jó, ha tájékozódunk arról is, hogy az iskola biztosítja-e a megfelelő ellátást, szakember segítségét.
A későbbiekben elengedhetetlen a szülők és a pedagógusok szoros együttműködése. A magatartási nehézség hátterének ismerete ugyanis szükséges a megfelelő nevelői hozzáállás kialakításához, a hiányosságok leküzdéséhez. Ha a környezet elfogadóan, ésszerű szabályokkal segíti s érzelmi biztonsággal támogatja a hiperaktív gyermeket, ezzel megvédi önbecsülését, s hozzájárul ahhoz, hogy adottságait, kreativitását kihasználó, sikeres felnőtt váljék belőle.
