Néhány szó a hiperaktivitásról
Együtt élni a hiperaktív gyermekkel
A hiperaktivitás, azaz a túlzott mozgékonyság többnyire figyelemzavarral együtt jelentkezik. Nem rosszaság. Hátterében elsősorban idegrendszeri éretlenség, működési zavar áll, amit környezeti, családi tényezők is befolyásolnak. A szülő és a pedagógus egyaránt tanácstalan: mit tegyen a nehezen kezelhető gyermekkel, aki különben értelmes, segítőkész, jó humorú, de egyik pillanatról a másikra indulatos, dacos, támadó lesz, amivel alaposan próbára teszi a környezetében élők türelmét?
Valóban nem könnyű figyelemzavaros-hiperaktív gyermek szülőjének lenni. A feszültségekkel teli hétköznapok, az állandó odafigyelés, a szorongás – hogy mit csinál már megint a gyerek, hogy mit szólnak a szomszédok, hogy milyen panasz érkezik az óvodából, iskolából –, komoly stresszt okoz a szülők életében. Pedig a család szerepe kulcsfontosságú, Nem mindegy, hogy kizáró, tiltó, megszégyenítő a viselkedésünk, s csak növeljük a konfliktusok számát, vagy elfogadó, ugyanakkor következetes, világos elvárásokra épülő.
Minden gyermeknek szüksége van az egyértelmű keretekre, és a figyelemzavaros-hiperaktív kisgyerek ezt még fokozottabban igényli. Már a környezet berendezésénél is figyelhetünk erre. Segíti a rend, vagyis ha állandó helye van a holmijának, az eszközeinek, az étkezésnek, a tanulásnak. Ugyanígy az időbeosztás rendszeressége is támpont a számára. Jó az is, ha elvárásainkat, szabályainkat egyértelműen, határozottan fogalmazzuk meg. Azt nem érti a gyermek, hogy „legyél jó”, mert nem tudja, mi az, „jónak lenni”. De ha konkrétan várunk el tőle valamit, megpróbál annak eleget tenni. Bár kétségtelen, hogy legközelebb hasonló helyzetben újra el kell ismételnünk, mit szeretnénk; de ezért nem szabad haragudnunk rá. Nem kell sok szabály, de ezeket ne változtatgassuk, s betartatásukban legyünk következetesek. (Legyen rend a szabályok között is!) Hasznos, ha a gyermek is részt vesz a szabályok megalkotásában, az pedig mindenképpen szükséges, hogy fogadja el őket, így motivált lesz a megtartásukban.
Jutalom és büntetés
Folyamatos visszajelzéssel tudjuk szabályozni a hiperaktív gyermek viselkedését, s ezzel hosszú távon biztosítjuk, segítjük a fejlődését. Vagyis a pozitív tettet részesítsük azonnal pozitív megerősítésben (dicséret, simogatás, figyelem, valamilyen kedvezmény, stb.). A negatív viselkedéssel kapcsolatban a leghatásosabb beavatkozás, ha időben leállítjuk, eltereljük a gyermeket. Ha ez nem sikerült, és indulatai elragadják, agresszíven viselkedik, dühkitörései vannak, legjobb, ha elkülönítjük egy időre, s ha megnyugodott, megbeszéljük vele, mi történt. Más esetekben büntetésként a jutalom megvonását, a kár helyrehozását célszerű alkalmazni, ez a cselekedet jellegétől és mértékétől függ, de mindenképpen legyen arányban a tett súlyosságával. Ne feledjük, hogy csak az azonnali és konkrét reakció használ! Többszöri felszólítás, kilátásba helyezett jutalom és a büntetéssel való fenyegetőzés nem éri el a célját. És ne felejtsük el, hogy a pozitív megerősítés mindig hatásosabb, mint a negatív!
Ha szeretnénk, hogy a gyermek ránk figyeljen, érintsük meg a vállát vagy a felső karját, várjuk meg, míg a szemünkbe néz, s csak akkor kezdjünk a mondandónkba! De el is ismételtethetjük vele, hogy biztosak legyünk benne, hogy megértett minket. Ha kérünk tőle valamit, egyértelműen és röviden mondjuk, és ne sokat kérjünk egyszerre, mert nem fogja tudni megjegyezni. Nem érdemes sokszor elismételni egy kérést, mert egy idő után érdektelenné válik számára. Inkább egyszer mondjuk, de ehhez teremtsünk olyan körülményeket, amikor biztosak lehetünk benne, hogy ránk figyelt! Mivel az idő betartásával gondjai vannak, használ, ha előre jelezzük neki, mikor milyen események fognak elkövetkezni, s mire mennyi ideje van. Kisebbeknél rajzos naptárat készíthetünk, amin ő is tudja követni, mi történik majd aznap. Fokozott mozgáskésztetését jól ki tudja élni valamilyen sporttevékenységben. Járjunk vele sokat kirándulni, jól bírja a tempót, s igényli a szabad teret.
Mit tehetek?
Teljesen természetes, hogy akit ez a probléma szülőként érint, gyakran maga is kapkodni kezd, szétszórttá türelmetlenné, feszültté válik – hiszen a gyermek magatartása sokszor tagadhatatlanul megterheli a vele együtt élők idegrendszerét A kudarcok hatására elbizonytalanodik, tele van bűntudattal, vajon jó szülőként neveli-e gyermekét? Biztatnám a szülőket, higgyenek magukban és bízzanak a gyermekükben! Ő is tanít minket: türelemre, elfogadásra, figyelemre. Ha okosan és szelíden szabályozzuk őt, ha figyelmünket neki szentelve megtanuljuk követni kezdeményezéseit, ha adottságait felismerve dícsérettel erősítjük, kapcsolatunk egyre harmonikusabb lesz vele.
Ha egy gyermeknél felmerül a figyelemzavar-hiperaktivitás gyanúja, a szülők a Nevelési Tanácsadóhoz fordulhatnak segítségért, illetve kórházi szakambulanciákon vagy a területi Gyermekideggondozóban kérhetnek tanácsot vagy vizsgálatot. (Budapesten a Vadaskert Kórház és Szakambulancián vagy a Budai Gyermekkórházban is lehet jelentkezni.) A Nevelési Tanácsadóban pszichológusok és gyógypedagógusok, a gyermek-ideggondozóban és a szakrendeléseken pedig ideggyógyászok, pszichológusok és pszichiáterek foglalkoznak a gyermekkel. Ugyanakkor az iskola számára (a finanszírozáshoz és a speciális szolgáltatásokhoz) szükséges szakértői véleményt a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vizsgálata nyomán szerezhetik be, amihez a Nevelési Tanácsadó ajánlása szükséges. A szülő maga is kezdeményezhet vizsgálatot.
