Autista, ADHD-s gyerek a családban: Amikor a szülő tagad… - Szakemberek tanácsai érintett szülőknek
Az autizmus vagy ADHD diagnózis elfogadása sokaknak okoz nehézséget. Legtöbbször az apukák azok, akik hárítanak, de gyakran a nagyszülőknek is gondot jelent megérteni a kisgyerek fejlődési zavarát. Mit mond a témáról a pedagógus, pszichológus és táplálkozási szakember, illetve hova vezethet a diagnózis el nem fogadása? Cikkünkből kiderül.
- Az tűnt fel, hogy a kisfiú időnként furcsán viselkedik, másképpen reagál bizonyos dolgokra, mint a csoport többi tagja – eleveníti fel évekkel ezelőtti emlékét Erzsike néni egy budapesti bölcsőde nyugdíj előtt álló gondozónője. – A magának való kisfiú minden ok nélkül visított, vagy hirtelen rátámadt a többiekre, fel-leszaladgálás közben állandóan lerombolta mások építményeit. Teljesen másképpen viselkedett, mint a többi gyerek. Jeleztük a szülőknek, hogy a kisgyerek szerintünk autisztikus tüneteket produkál. Az apuka, aki képviselő volt valamelyik fővárosi önkormányzatnál, nem akarta tudomásul venni ezt. Bennünket vádolt, hogy szakszerűtlenek vagyunk. A problémák pedig csak gyűltek, mire ő egy idő után elvitte tőlünk óvodába a gyereket, mondván, hogy velünk van a baj. Később visszahallottam, hogy abból az óvodából is kivette a fiúcskát, mert nem akarta megérteni, hogy a gyerekkel valóban komoly gond van. Sajnos az a személyes tapasztalom, hogy főleg a vezető beosztású, értelmiségi apukák tagadnak a leginkább, pont azok, akiknek a legjózanabbnak kellene lenniük. Tökéletesnek hiszik magukat, és nem képesek felfogni, hogy a gyerekük „hibás” – fogalmaz szándékosan sarkítva Erzsike néni.
„Ha még egyszer ilyet csinálsz, akkor elverlek” – a tanítónő véleménye
Amikor felmerül a gyanú a családban, hogy a gyerek autista, hiperaktív vagy hasonló nehézségekkel küzd, akkor rendszerint az apukák azok, akik nehezen értik meg a helyzet súlyosságát, és a problémát legtöbbször pedagógiai eszközökkel akarják kezelni. Hogy az eset mennyire tipikus, jól jellemzi egy megtörtént eset: az autista kisfiú dühkitörésére azt tanácsolta a szülőknek egy szigorú barátapuka, hogy a gyereket jól meg kell csak verni, mert az biztosan segít. Mintha a fizikai vagy akár verbális bántás segíteni tudna bármilyen idegrendszeri fejlődési zavaron, amiről a gyerek mit sem tehet... Sajnos a férfiaknak nehezen esik le, hogy a viselkedési zavarok hátterében fejlődési, genetikai okok is húzódhatnak.
- Egy első éves kisdiákomról az őszi szünethez közeledve már minden kolléga gyanította, hogy magasan funkcionáló autista lehet, csak a szülők nem – meséli Szilvi néni egy dél-pesti általános iskolatanító nénije. – Délutánra, amikor a gyerek elfárad, az ingerektől teljesen túltelítődik, már szinte semmire nem képes, mint az osztályterem hátsó részében fel-le szaladgálni, és repdesni a kezével. Ilyenkor szinte önkívületi állapotban van, amikor szerintem a külvilágot akarja kikapcsolni. Egy alkalommal megemlítettem az apukának, hogy mit tapasztalok Bencénél, mire az apuka a szemem láttára odafordult a gyerekéhez, és indulatosan megfenyegette őt: „Ha még egyszer ilyet csinálsz, akkor elverlek”. Földbe gyökerezve álltam az apa előtt, hiszen olyan messze volt attól, hogy egyáltalán megértse, miről is beszélek – meséli őszinte megdöbbenését a pedagógus.
„Csak pedagógiai eszközökkel a figyelemzavart, hiperaktivitást nem lehet befolyásolni” – neurológus véleménye
Dr. Donauer Nándor neuropszichológus a Magyar Narancsban korábban úgy nyilatkozott, hogy „a figyelemzavaros, hiperaktív tünetekkel az a probléma, hogy se büntetéssel, se jutalmazással, tehát csupán pedagógiai eszközökkel, semmilyen módon nem lehet a deficitet befolyásolni”.
„A gyermek eleshet az idegrendszerét helyreállító kezelésektől” – a táplálkozási szakember véleménye
- Az egyik szülő, főleg az apukák hárítása autizmus esetén azért komoly probléma, mert a komplex terápia a család részéről tudatos életmódváltást igényel. Ez támogató házastárs nélkül szinte lehetetlen. Csoportunkban megértő sorstárs szülőktől kapható támasz – mondja Kertész Nikoletta Zita funkcionális táplálkozási tanácsadó, Neurofeedback tréner, a Soha többé Autizmus! (STA) Facebook csoport alapítója.
A 2200 fős Facebook csoport egyik apuka tagja mesélte el Nikolettának, hogy ment rá a házasságuk a tagadásra. Nagyobbik fia autista, ő 6 éves, a kisebbik fiú 4. A csoportban napi szinten kerülnek fel a legújabb kutatási eredmények, az autizmus tüneteit enyhítő speciális étrendi kérdések, szülői élménybeszámolók, fejlesztési lehetőségek, alternatív gyógymódok. Az említett apuka szintén aktívan tájékozódik és kér segítséget sortárs szülőktől.
- Az ambiciózus, jól felkészült apuka veszi a fáradtságot és férfi létére maga főzi a diétás ételeket a gyermeke számára, miközben az anyuka tagad és hárít, mindenbe beleköt és a hajlandóságot sem mutat kipróbálni az étrend hatásait, holott egy-egy hosszabb tavaszi-nyári apukás láthatás alkalmával a gyermek már az étrend és az elfogadó apuka hatására is előnyére változik. Már bírósági szakaszban járnak, mivel anyuka nem engedi az apuka által felkutatott és megfizetni szándékozott modern fejlesztő terápiákat sem. Sajnos ezzel a gyermek esik el a szervezetét és az idegrendszerét helyreállító kezelésektől, pedig minél kisebb korban kezdődik el a helyreállítás, annál nagyobb a siker – mondja Kertész Nikoletta Zita.
A fenti eset több aspektusában is szélsőséges és ritka, főleg abban, hogy ennél a családnál anyuka az, aki a homokba dugja a fejét. A hárítás egyébként 99%-ban az édesapákra jellemző.
- A tagadó apukák a saját kudarcuknak élik meg a helyzetet és pár év után elvesztik a reményt, elhagyják a családot különféle ürügyekkel legtöbbször az anyukát hibáztatva a gyermek állapotáért. Ekkor az anyukák érzelmileg a padlóra kerülnek, de főleg egzisztenciálisan lehetetlenülnek el… – összegzi tapasztalatait Nikoletta.
„Az igazság meglátása és kimondása a legfontosabb lépés” – óvónő véleménye
Elvira néni óvónőként többször találkozott azzal a sajátos helyzettel, hogy a gyermekkel kapcsolatosan felmerülő problémát eltérően érzékelte a szülőpár. - Amikor betekinthettem a ezeknek a családoknak életébe, fájdalmat, veszteséget, szégyent, egyfajta gyászt láttam. A helyzet azért drámai, mert az őszinte szeretet és a gyermek elutasítása összeütköznek az apában vagy az anyában. Ez erős bűntudatot eredményez és ez romboló hatással bír. Az igazság meglátása és kimondása magunkról és a gyermekről, „nem tudom elfogadni a gyermekemet, akit világra hoztam!”, az első és legfontosabb lépés még akkor is, ha nagyon kemény dolgokat takar– teszi hozzá.
Az óvó néni részletes véleményét ebben a cikkünkben olvashatod >>
Az egyik szülő tagadása ilyen esetben tehát nem csak oda vezet, hogy a gyerek nem kapja meg idejében a számára fontos és nélkülözhetetlen korai fejlesztést, hanem oda is, hogy zátonyra fut a házasság.
„Fontos a szülők egymás iránti megértése – pszichológus véleménye
- Ideális, ha mindkét szülő el tudja fogadni, hogy a gyermeke az átlagostól eltérően fejlődik, azonban ez a legritkább esetben van így – véli Bogár-Török Zsófia gyermekpszichológus, aki éveken át foglalkozott autista gyerekek fejlesztésével. - A diagnózis elfogadása, feldolgozása mindenkinek egy hosszú folyamatot jelent, aminek talán sosincs igazán vége, az úton pedig ki előrébb, ki hátrébb tart. Ez egy rögös út, amin ki-ki saját eddigi élettörténete, élettapasztalatai alapján fog tudni előre haladni. Nem gondolom, hogy bárki elítélhető lenne azért, mert nem tudja elfogadni, hogy a gyermeke másként fejlődik. Időt kell adni a szülőtársnak, pont azt, amiből a mai világban egyre kevesebbet hagynak az emberek maguknak és egymásnak. Az elfogadást nem lehet siettetni – mondja a pszichológus.
- Meg kell próbálni megérteni és elfogadni a másikat az ő elakadásában. Beszélgetni, kérdezni őt arról, hogy igazán jól megértsük, miért is érzi úgy, hogy nincs baj. Kiderülhet például, hogy ő is látja a gyermek másságát, csak a címkével nem tud azonosulni, vagy, hogy ő is ilyen volt gyerekkorában. Sok minden lehet a háttérben, de a beszélgetéssel, a másikra figyeléssel máris közelebb kerülünk hozzá - hangsúlyozza Bogár-Török Zsófia.
- A megértés mellett nem véletlenül hangsúlyozom az elfogadást sem. Társat arra választ mindenki, hogy jóban és rosszban egyaránt kitartsanak, támaszai tudjanak lenni egymásnak. Nem könnyű a diagnózis, másság elfogadásában előrébb tartó szülőnek sem. De a változást paradox módon a türelme, és társa felé irányuló elfogadása tudja elősegíteni - mondja a szakember.
