A titokzatos némaság

Az elektív mutizmust manapság egyre inkább szelektív mutizmusként emlegetik, magyarul hívhatjuk választott némaságnak vagy helyzethez kötött hallónémaságnak. A gyermek bizonyos társas helyzetekben vagy bizonyos személyek jelenlétében nem szólal meg, miközben más helyzetekben és más személyekkel képes a folyamatos kommunikációra. A betegségek nemzetközi osztályozása szerint a szociális kapcsolatteremtés zavarai közé tartozik. Hátterében szorongást találunk.

Ha ez a viselkedés hosszabb ideig, de legalább egy hónapig fennáll (és ez nem az iskolakezdés első, különben is sokak számára nehéz hónapjára korlátozódik), felmerül a szelektív mutizmus gyanúja. Természetesen kizárható az az eset, amikor a gyermek az adott szociális helyzetben szükséges beszélt nyelvet nem ismeri, így azon meg sem tud szólalni, vagy egyéb kommunikációs problémája van (például dadog), illetve ha valamilyen átfogó fejlődési zavar vagy pszichotikus állapot következménye a némasága. A szelektív mutizmus előfordulási gyakorisága alacsony. Bár pontos adatok nincsenek róla, az iskoláskorú gyermekek kevesebb, mint 1 %-át érintheti. Több vizsgálat is megerősíti, hogy lányok között gyakrabban fordul elő, mint fiúk között.

„Itthon be nem áll a szája”

Jellemző, hogy a szelektív mutista gyermek szótlansága bizonyos helyzetekhez kötött, és az otthon biztonságából kikerülve jelentkezik. Van olyan gyermek, aki csak a szűkebben vett családtagokkal beszél, de ha idegen van jelen, akkor a családtagokkal sem. Van, akinél tágabb a kommunikációs kör, a gyakrabban látott közeli rokonok, jóbarátok is beleférnek. Az sem biztos, hogy az otthonán kívül a gyermek mindenkit egyformán kikapcsol kommunikációs köréből, bár jellemzően a felnőttekkel, különösen az ismeretlen felnőttekkel nem elegyedik szóba. Gyakori, hogy a kortársaival beszél, vagy csak azzal a néhány gyermekkel, akikkel közelebbi kapcsolatba kerül. Sokszor előfordul az is, hogy a beszédet elutasító gyermek mutogatással, gesztusokkal, bólintással tart kapcsolatot a környezetével, vagy esetleg suttogással jelzi közlendőjét, illetve rajzban, írásban kommunikál.

Akad olyan szülő, aki arról számolt be, hogy már a bölcsődében észrevették, hogy gyermeke nem beszél a felnőttekkel. Döntően mégis 4-6 éves kor között, elsősorban az óvodában, esetleg az iskolába kerülés után derül ki, hogy bár a gyermek beszédszervei épek és a hallása is jó, otthon pedig beszéd- és kommunikációs képességével nincs semmi gond, a közösségben nem szólal meg. Az iskolakezdés után jelentkező problémát az elvárások megnövekedésével hozzák összefüggésbe. Szakemberhez is sokszor ilyenkor kerül el a gyermek, hisz óvodáskorban még félénkségnek, visszafogottságnak tudják be a viselkedését, bíznak benne, hogy majd elmúlik a tartózkodása. Ehelyett elmélyülhet a problémája, teljesítményét, kapcsolatainak alakulását hátrányosan befolyásolja a választott némaság.

Mi lehet a némaság mögött?

Viselkedése mögött alapvetően nem dac vagy makacsság áll (bár a megszólalási képtelenség által okozott frusztráció eredményezhet dacos viselkedést), nem szándékosan választja ki, hogy milyen helyzetben és kihez nem beszél. Némasága összefüggésben áll bizonyos körülmények között jelentkező szorongásával. Ez gyakorlatilag egyfajta védekezés, amellyel hárítani próbálja a rátörő szorongást, illetve kerülni próbál egy általa előrevetített kudarcot. (Például az iskolában fél a hangos olvasástól, mert tudja, hogy nem fog tudni megszólalni. Ezt szégyenként éli meg, de attól is tart, hogy mit szól ehhez a tanár.) Gyakorlatilag a mutizmus egy kevéssé szerencsésen megválasztott stratégia a szorongás leküzdésére.

Hogy milyen okok állnak a háttérben, azt a legtöbb esetben pontosan nem lehet tudni. Egyes vélekedések szerint a mutizmus kora gyerekkori kötődési problémákra vezethető vissza. Vannak, akik a kényszerítő nevelési módszerek hatását látják benne, többen a túlóvó szülői háttérben keresik a probléma gyökerét. Mások alkatilag is veszélyeztetettebbnek érzik ezeket a gyerekeket, s valószínűsítik, hogy szüleiknél is előfordultak szociális szorongásra utaló jelek. Mindemellett konkrét trauma is eredményezhet hirtelen elnémulást. A beszédfejlődés zavarának talaján ugyancsak kialakulhat szelektív mutizmus, hiszen például egy megkésett beszédfejlődésű gyermeknél a környezet türelmetlensége beszédgátlást okozhat, amely visszatartja őt a szociális helyzetekben való megnyilvánulástól.

A szelektív mutizmus általában társulhat szociális visszahúzódással, különös félénkséggel, túlérzékenységgel, depresszív viselkedéssel, jellemezhetik otthoni indulatkitörések, kényszeres vonások (ragaszkodás a rendhez, rituálékhoz), csökkent önértékelés is.

Hogyan segíthetünk?

A szülők akkor tudnak segíteni leginkább gyermeküknek, ha úgy fogadják el, amilyen, ha nem szégyellik a másságát. Jót tesznek azzal, ha nem kényszerítik, erőltetik a beszédre, hiszen a gyermek a noszogatás hatására csak egyre kevésbé szólal meg. Nem használ neki, hogyha viselkedésével a középpontba kerül, ha folyton azzal foglalkoznak, miért nem köszöntél, miért nem válaszoltál. Ellenben fontos neki a szülői elismerés, a dicséret, pozitívumai hangsúlyozása. Sajnos, előfordulhat, hogy olyan közösségbe kerül, ahol megszégyenítik szótlansága miatt, ezért fontos, hogy például iskolaválasztásnál elfogadó és segítő pedagógust válasszanak a szülők, aki tapintatosan és leleményesen tudja kezelni ezt a helyzetet, s akivel a későbbiekben is folyamatosan tudnak majd együttműködni. Ha egy közösségben megbélyegzik, sokat segíthet a környezet-változtatás, egy új hely, ahol tiszta lappal indulhat. Mindenképpen ajánlatos szakembert felkeresni, aki a szülővel (s jó esetben a pedagógussal) együttműködve próbál segíteni a gyermeknek. A Nevelési Tanácsadóban pszichológus, gyermekpszichiáter vagy adott esetben logopédus foglalkozhat a gyermekkel, illetve további vizsgálatokra utalhatják.

Tapasztalatok szerint hatékonynak mutatkozik a viselkedésterápia, amely a megszólalás pozitív megerősítésén alapul, a családterápia, illetve a pszichodinamikus terápia. Van, aki játékterápiával, bábterápiával ér el eredményeket, vagy más, non-verbális terápiás módszerrel. Ajánlható a lovasterápia is. Egyes esetekben a szorongás oldására a pszichoterápia mellé gyógyszeres kezelést javasolnak. A beszédállapottól függően logopédus is bekapcsolódhat a terápiás folyamatba. Mindenesetre a terápiás munkában is nagyon fontos a türelem, a fokozatosság, a tapintat. Mielőtt a gyermeket bevezetnénk a szavak világába, éreznie kell, hogy szavak nélkül is értjük, elfogadjuk őt. Bizalmát megnyerve bátorítjuk, hogy higgyen magában, s így váljon lépésről-lépésre egyre határozottabbá, kezdje használni a hangját, annak erejét, s ki tudja fejezni mondanivalóját. A szülőkkel való szoros együttműködés pedig azt biztosítja, hogy a nevelési gyakorlat a terápiás munka céljának szolgálatába álljon.

Nyitókép: Gettyimages.com