Váltások és változások 1.
Oviból az iskolába
Bármilyen lelkesen készülünk is rá, a tanévnyitó a maga ünnepélyességével nem ritkán megszeppenést vált ki a frissen iskolába került elsősökből. Mi tagadás, megilletődünk mi is, hiszen nagy dologról: tizenkét év nyitányáról van szó.
Osztálytársak
A tanévnyitó ünnepélyessége, az elsősök külön köszöntése, az új táska és a tanszerek nagy hatással vannak a kicsikre, varázsuk hosszan tart. Körülöttük mindenki lelkes, izgalommal-örömmel teli. Az új környezet, az új helyzetek és az új társak vonzóak az iskolaérett hat-hétévesek számára. A tanító(k) az első hetekben még megengedik, hogy a barátok, az egy óvodából érkezettek egymás mellé üljenek. Később aztán elkezdődik az ide-oda ültetés, amiről a szülők nem is mindig értesülnek.
A padtársak cserélgetésének nemcsak az a célja, hogy a magasabbak hátrébb kerüljenek a padsorban, hanem a közösségépítés is. Az óra alatti közös munka lehetővé teszi, hogy a gyerekek megismerjék azokat a társaikat is, akikkel esetleg nem nagyon kerülnének kapcsolatba. A gyerekek elsőben még gyorsan alakítanak ki barátságokat, és ezek azután gyorsan változnak is.
Érdemes figyelni rá, hogy az elsős, temperamentumától függően, része legyen a közösségnek. A reggeli sírások, a szülőktől való elválási nehézségek hátterében gyakran a közösségben elfoglalt peremhelyzet, az esetleges nehezebb kapcsolatteremtési képesség áll. Az ültetés, illetve ma már mind több helyen a gyakran változó csoportokban való tevékenykedés segít megismerni azokat az osztálytársakat is, akikkel esetleg másként nem kerülnének kapcsolatba a gyerekek.
Amikor az iskolai élményekről beszélgetünk a gyerekkel, nem az aznap tanult betű kerül a középpontba, hanem a társak. Ki mit csinált, mit mondott, kikkel került egy csoportba az új feladatnál, szeret-e velük együtt dolgozni vagy sem. Figyeljünk ezekre az élményekre, mert ilyenkor lehet „meglátni”, hogyan is érzi magát gyermekünk az új közösségben.
Tanulás
Az iskola és az óvoda közötti legfontosabb különbség, hogy az iskolában számon kérik, ellenőrzik és értékelik a gyermek teljesítményét. Az alkalmazott módszertől és a tanítók személyiségétől függően rövidebb-hosszabb átmenet van az óvoda játékossága és az iskola szigorúbb rendje között. Erre az írás előkészítés és a számokkal való játék remek lehetőséget ad, de az iskola nem óvoda (mint ahogy az se szerencsés, ha az óvoda kis iskolaként működik).
Az iskolában adott idő alatt adott mennyiségű tananyagot kell a gyerekeknek elsajátítani, igazodni kell az iskola szigorúbb rendjéhez. Az órák alatt – bár változatosak a tevékenységformák –, végső soron mégiscsak figyelni kell. A betűket és a számokat, a közöttük lévő kapcsolatokat meg kell tanulni, ezekre emlékezni kell, a megfelelő időben azokat fel kell idézni, egyszóval az iskolában tanulni kell. Zökkenők, kisebb-nagyobb nehézségek mindig előfordulnak, főként mert az iskolaérett gyerekek között is vannak különbségek mind az érettségben, mind a képességekben.
Első-második osztályban még nagy lehet a különbség a képességeikben nagyon hasonló gyerekek teljesítménye között is, hiszen akár fizikai érettségük is befolyásolhatja, hogy mennyire kitartóak, illetve mennyire fáradnak el. A sok új információ, a mindennapi figyelem, a többé-kevésbé kötött tevékenységformák közepette fontos, hogy az elsősöknek megfelelő regenerációt is biztosítsunk. Ezért kell a délutánt lehetőség szerint a szabad levegőn, kötetlen játékkal tölteni. Így aztán szinte nem is marad idő a különórákra, ami elsőben amúgy sem javasolt.
Pedagógusok
A tanító(k) személye nagyon fontos az első két évben, mivel ekkor a gyerekek még inkább a felnőttekhez kapcsolódnak, s majd csak a harmadik-negyedik évben válnak a legfontosabbá a társakhoz fűződő kapcsolatok. A tanító nénik elismerése, véleménye sokszor fontosabb a gyerek számára, mint a szülőké. Az alsó tagozatban két pedagógus dolgozik, megosztva a munkát. Többféle együttműködési forma lehetséges; van olyan, amiben a két tanító egyformán felelős a gyerekekekért, és együtt tartják a szülői értekezleteket is, és van olyan, ahol az úgynevezett „osztálytanító” a dominánsabb szereplő, és ő tartja a szülőkkel a kapcsolatot. Ám ebben az esetben is biztosak lehetünk abban, hogy a gyereknek mindkettejük személye fontos!
Amikor a gyerek iskolás lesz, felélednek a saját emlékeink. Eszünkbe jutnak a sikeres és kevésbé sikeres felelések, élmények. Jó, ha mesélünk a gyerekeknek, főleg ha kérdeznek, de saját fenntartásainkat, az iskolával kapcsolatos esetleg megmaradt ellenérzéseinket semmiképp ne közvetítsük a gyerek felé. Ha a tanító működése rossz élményeinket hozza felszínre, közvetlenül őhozzá forduljunk! Ne tegyünk megjegyzést a gyereknek a pedagógus módszerére, személyére.
A pedagógusok és a szülők egyik legfontosabb feladatának tartom, hogy együttműködve ismerjék meg a gyerekek képességeit, vegyék figyelembe az esetleges érésbeli eltéréseket. A pedagógus tudja, mit kell tenni, a szülő érzi mire, van szüksége a gyerekének. Ezt a kétfajta „tudást” összekapcsolva, a szülő-pedagógus közötti bizalmi kapcsolatot megteremtve lehet sikeressé tenni a gyerekek iskolai életét.
