Az iskola felfedezése

Szerencsére a legtöbb iskola az év során többször, nyílt napokkal vagy legalább nyílt órákkal biztosít lehetőséget az ismerkedésre. A beiratkozás előtti időszakban pedig szinte minden intézmény megteszi ezt. Induljunk hát! Ha jól figyelünk, egy-egy ilyen látogatás során pótolhatatlan tapasztalatokat szerezhetünk...

Megérkezés

Javaslom, hogy az első látogatásra még ne vigyük magunkkal a gyermeket; erre ráérünk akkor, ha első benyomásaink alapján továbbra is megnyerő az intézmény. Ha van rá lehetőségünk, menjünk mindjárt azzal a közlekedési eszközzel, amellyel majd gyermekünk is közlekedni fog, ezzel rögtön lemérhetjük az utazás idejét, megfigyelhetjük a körülményeket, melyek fontosak lehetnek ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk őt az oda-vissza vezető úton.

Legyünk egy kicsit csalafinták, és érkezzünk kicsivel a megadott időpont előtt, így kényelmesen szemlélődhetünk még a program kezdetéig. Szemügyre vehetjük a környéket, barátkozhatunk az épülettel, amelynek külső megjelenése is küldhet számunkra értékes jeleket. Egy forgalmas utca frontjára épült, elszürkült falú építmény, amely felé közeledünk, vagy zöld környezetbe ágyazott, fákkal, bokrokkal körülölelt. Az ablakok dekorációi elárulják-e, melyik épületrészben élnek a kicsik, és melyikben a nagyok?

Nézzük a bejáratot! Manapság minden valamire való iskolában van portás, vagy valaki, akinek az a feladata, hogy szemmel tartsa a főbejáratot, útbaigazítsa a betérőt, vigyázza az iskolapolgárok biztonságát. (Ha mégsem találnánk ilyet, hanem csak úgy kedvünkre sétafikálhatunk a folyosón, az bizony nem túl jó jel.) S pillantsunk vissza még egyszer! Ugye volt akadálymentes bejáró is a lépcső mellett, ahol elhaladtunk? Mert ez ma már az alapvető feltételek közé tartozik. 

Belső terek

Van még egy kis időnk, nincs más dolgunk, mint bekapcsolni minden érzékszervünket. Mert egy igazi iskola mindegyikre hat, szinte egyszerre. A bejárathoz közel főként a szülőknek szánt – remélhetőleg aktuális – információk sokaságára lelhetünk. Tovább haladva kell legyen legalább egy tágas tér, egy aula, ami alkalmas a nagyobb közösségi programok lebonyolítására. Ha nem találunk ilyet, később kérdezzünk rá, hogy hol rendezik meg ezeket.

Figyeljük meg, hogy a közös terekben vannak-e gyermekbarát sarkok, beszélgetőhelyek, esetleg kihelyezett gyermekfolyóiratok, egy firkafal, vagy más efféle. Mindezek tiszta és világos, virágos környezetben helyezkednek-e el? A falakon ott kell lennie az iskolai élet minden szeletének – osztályoknak, napközis csoportoknak, szakköröknek – legfrissebb alkotásaik, az adott évszak jellemző színei, hangulata. Kifejezetten rossz előjel, ha például az általunk is ismert ötödikes H. Danika munkáját közelebbről szemügyre véve a 2.a jelzés látszik a neve mellett; vagyis a rajza három éve „felejtődött” a tablón... 

Ha alkalmunk adódik, elég egy pillantás az ebédlő felé, hogy megállapíthassuk, higiénikus, esztétikus környezetet biztosítanak-e a tanulók étkezéséhez. Az iskolai büfé is valószínűleg itt található valahol, nem árt, ha felmérjük milyen választékot kínál, nem hat-e ellenkezőleg az egészséges életmódhoz, egészséges ételekhez szokott gyermekünkre.

Az ítélkezésben azután ne legyünk túlságosan szigorúak, hiszen változtatni sohasem késő, és ha legnagyobb részben elégedetten távozunk majd, szülőként, a szülői munkaközösség tagjaként rengeteg alkalmunk lehet jobbítani, különösen akkor, ha éppen egy olyan intézmény padlóját koptatjuk, amelyik – korunk elvárásainak megfelelően – támaszkodik a szülők véleményére, és fontosnak tartja a folyamatos kommunikációt, együttműködést velük.

Élet az iskolában

Ha idáig eljutottunk, színek, ízek, tisztaságillat és a simogató napsugár is rendben, már csak a fülünkre kell hagyatkoznunk kicsit, ha eddigi sétánkkal párhuzamosan még nem tettük. Mire figyeljünk? Amennyiben tanítási időben várakozunk, és az átható csendben pusztán a tanítók, tanárok előadásainak hangja keresztezi egymást az elhagyatott folyosón, bátran tegyük fel magunknak a kérdést, hogy a megfelelő helyen járunk-e. Ellenben, ha vegyes a kiszűrődő hangok erdeje, közöttük többségben van a gyerekhang, esetleg egy jóízű kis nevetés is hallatszik valahonnan, vagy egy lázasan dolgozó kis csoportot látunk a folyosó szögletében, akik dolguk végeztével sietős örömmel vonulnak el mellettünk, vissza egyenesen az osztályukba, mintha láthatatlanok lennénk, ez már okot adhat a bizakodásra. Nagy a valószínűsége, hogy igazi iskolában járunk. Olyanban, ahol valódi műhelymunka folyik, ahol minden gyerek, így majd a miénk is fontosnak, sikeresnek és elégedettnek érezheti magát.

Az sem baj, ha éppen óraközi szünet, vagy a reggeli készülődés idején érkeztünk, hiszen az ebben az időben megfigyelhető szituációk is sok tanulsággal szolgálhatnak számunkra. A tanítási idő alatti „hallgatózást” kis ügyességgel a program után is megoldhatjuk.

Élet a tanórán

Kedves Szülő! Nagyjából tíz percet töltöttünk el eddig, és máris mennyi mindent tudunk! Remélem, eddig minden rendben. Itt az ideje, hogy megnézzünk egy nyílt tanítási órát, közben pedig alaposan vegyük szemügyre az osztályterme(ke)t is. Ma már a kisiskolások számára kialakított termek elengedhetetlen felszerelése a szőnyeg vagy egyéb beszélgetőhely. A bútorzat mobil, általában csoportos munkához is alkalmas rendben elhelyezett egy- vagy kétszemélyes padokból áll. Ha a tanári asztal nem a terem központi helyét foglalja el, ez újabb jó jelnek tekinthető, továbbá az is, ha nyitott polcon sorakoznak az önálló vagy csoportos feladatok megoldásához elengedhetetlen lexikonok, szótárak, ismeretterjesztő könyvek, és az adott korosztálynak megfelelő szépirodalmi kötetekből is van választék. Jó, ha legalább egy számítógép található minden osztályban. Ma már az összes általános iskolából elérhető az internet, rengeteg fejlesztő program készül számítógépes alkalmazásra. Még az is előfordulhat, olyan szerencsések vagyunk, hogy a tantermi számítógép egy fehér interaktív táblával és egy kivetítővel is össze van kötve. Ha ilyet látunk, technikai szempontból – nagy valószínűséggel – a legkorszerűbb intézménybe csöppentünk.

:

Most pedig figyeljünk egy kicsit a leglényegesebbre! Itt bizony nem elég az öt érzékszervünk, a hatodikra is szükségünk lesz! Megpróbálok két jó tanácsot adni a tanítási óra megfigyeléséhez – anélkül, hogy szakmai elemzésekbe bocsátkoznék –, hogy az a bizonyos hatodik érzék biztosan működni tudjon. Próbáljunk keresni olyan tanulót, akinek az óra bármely részében nem akad tennivalója! Nincs ilyen? Biztos? Ez szintén jó jel. A második tanácsom, hogy az óra befejezése után álljunk meg egy pillanatra, és idézzük föl emlékezetünkben a látottakat. Ha a felvillanó emlékképek többségében a gyerekeket, az ő tevékenységeiket (és nem a tanító „szereplését”) vetítik vissza számunkra, kezdhetjük otthonosabban érezni magunkat. A további tájékozódáshoz hamarosan újabb szempontokkal jelentkezünk...