Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy a képi történetmesélés eszköztára mennyire kimeríthetetlen, akkor elég elővenni a Pipó utazását, és kellő figyelemmel végiglapozni. Fontos a kellő figyelem, mert első ránézésre gondolhatjuk, hogy egy színpompás tapétákkal teli albumot látunk cuki, apró állatszereplőkkel. Le kell lassulni a könyvhöz, és akkor elkezdjük látni az utazást.

Az elején: Pipó bárányokat számlál (részlet)

A lökést a klasszikus bárányszámlálás adja. Eddig keveset tudtunk arról, hogy honnan hová mennek a bárányok, mert mindig arra koncentráltunk, hogy hányan vannak. Most végre okosabbak leszünk ebben is, mert Pipó és mi is elindulunk az egyik báránnyal, aki nem máshova tart, mint az álmok birodalmába. Innentől kezdve a szövegből megtudjuk, hogy mindenki, akivel találkoznak, egy kicsit elvágyódik, egy másik álomban szeretne lenni. Közben dolgoznak a képek. A történet szerint mozgó szereplőket nagyjából ugyanabból a távolságból szemléljük végig, a dinamikát ehelyett az adja, hogy a tájak jelennek meg eltérő kivágásban. Ez a játék azt eredményezi, hogy a szereplőinket is mindig másnak érzékeljük. A tó medrében aprók a föléjük magasodó tavirózsalevelekhez képest; a búzamezőn nagyok, szinte emberméretűek; a sűrű hóesésben pedig (ahogy a valóságban is) elveszítünk minden viszonyítási pontot. A méreteknek ez a viszonylagossága egy titkos inger, ami felerősíti a képek álomszerűségét. Egyetlen mozzanat van, amikor egy szereplő mélységben mozog a térben: amikor a könyv vége felé Pipó megpillantja a bárányt a távolban (mert egy mesében a barátok nem szakadhatnak el egymástól végleg – itt is megnyugtató a befejezés).  Ezzel a hirtelen váltással a kép beszippantja a figyelmünket, hogy aztán az utolsó két képen már a megszokott távolságból lássuk a szereplőinket, hiszen helyreállt a világ rendje.

A végén: Pipó fut (részlet)

Van a könyvben egy másik mozgás is, ezt a színek váltakozása jelenti. Májustól áprilisig egy teljes éven át minden hónapnak megfelel egy szín, egy táj, egy hangulat. A történet itt az idővel játszik egy nagyot, hiszen azt gondoljuk egy éjszakai álomról van szó, de ebben az álomban egy teljes év eltelik, de színek alapján gondolhatjuk azt is, hogy egy teljes élet.

A könyv igazi erejét azonban az adja, hogy a fentebb leírtak csak nagyon a háttérben munkálnak, nem tolakszik az előtérbe a koncepció. Egységes, letisztult, az utolsó részletig gondosan kimunkált műalkotás. És ezen a ponton kell röviden kitérnem a szövegre. Mert akármennyire alárendelt szerepet játszik, nem funkciótlan, megvan a része a teljességben. Egyfelől orientál térben és időben, megerősít abban, hogy hol járunk és melyik hónapban; másfelől tudatja velünk a szereplők vágyait – mert ebben az esetben pár szavas szöveg az egyszerűbb választás.

Senkit se ijesszen meg, hogy ilyen komoly dolgokat írtam fentebb, a Pipó utazása vérbeli gyerekkönyv, olyan, ami nem eladni akar valamit a gyerekeknek, hanem maradandó élményt adni. 3 éves kor felett már nézegethető, de a képek barátainak felnőtt korban is.

Satoe Tone Olaszországban élő japán illusztrátor. Ezzel a könyvvel 2013-ban elnyerte a Bolognai Könyvvásár nemzetközi illusztrációs díját. A Pipó magyarországi megjelenése óta már háromszor volt nálunk kiállítása. Ha lesz még, mindenképpen érdemes a képeit eredetiben is megnézni.

Satoe Tone: Pipó utazása. Magyar fordítás: Huszárszky Zsuzsanna, Szász Joli, Gombos Kata. Kisgombos Könyvek 2014, 2019. 40 oldal, kemény borító.

Ez a könyv szerepel a Két Egér 100-as gyerekkönyvlistáján!