Vibók Ildi több természettudományos, művészettörténeti és történelmi ismeretterjesztő könyve után most az állati élővilág társas viselkedésének kommunikációs formáit ismerteti meg a 8–12 éves olvasókkal.

A könyv narrátora/beszélője fesztelen és jó értelemben haveri hangnemben mesél, mondhatni dumál nekünk a kémiai, akusztikus, vizuális és taktilis kommunikáció természetéről. A köznapi lezserbeszéd és a természettudományos kifejezések egy-két apró kivételtől eltekintve organikusan szövődnek össze. Nem érzünk benne sem mesterkéltséget, sem pl. erőltetett fiataloskodást, túlhajtott argót.

A szöveg egyik nagy bravúrjának tekinthető, hogy az ember tulajdonságaitól esszenciálisan különböző tulajdonságokkal bíró élőlények – pl. rovarok – kommunikációs formáit is képes megfelelően elmagyarázni. Kézenfekvő, hogy a könyv emberi beszélője az emberitől nagyon idegen érzékelési formákat is antropomorfizáló hasonlatokkal világítja meg. Az antropomorfizálás azonban kétélű fegyverként is működhet, azaz téves képzetek kialakulásához is vezethet, de Vibók Ildi szövege ennek csapdáit elkerüli. Tegyük hozzá, hogy általános iskolások számára szükségképpen élnünk kell túlegyszerűsítésekkel, apró torzításokkal, hogy befogadhatóvá tegyük az ismereteket.

Az antropomorfizálás helyes használatának egyik jó példája a feromonok működésmódjának kristálytiszta ismertetése. Hiszen miután megtudtuk (a lényegét tekintve én is most értettem meg), hogy milyen ösztönös szinten és milyen módon működik az ilyesfajta kémiai „párbeszéd”, a molylányokról és -fiúkról szóló, ismertetőhöz hozzátoldott mesélős, hasonlaton alapuló magyarázatok mégsem túlságosan emberszerű viselkedéseket festenek fel.

A fenti lelkes mondataim után sajnos le kell írnom, hogy vannak a könyvnek gyengeségei is, ezeket mind a külalak környékén kell keresni, a tipográfiában és az illusztrációk terén. Amit a szöveg elegánsan elkerül, a fiataloskodást, a betűtípus-használatban tetten lehet érni azt: a szöveg egyes kifejezései a kenyérszövegtől négy különböző betűvel emelnek ki kifejezéseket, mondatrészeket, továbbá további négy más grafikai elemmel teszik ugyanezt. Ehhez jön még a rengeteg illusztráció, melyektől így rendkívül zizegő a szövegkép. A csavar a dologban, hogy a mai gyerekeknek ez egyáltalán nem túlingerlő! A probléma inkább abban rejlik, hogy ez a vizuális fragmentáltság a pásztázó vagy fixáló olvasásnak kedvez, a tudományos összefüggések megértésének nem! Nem igazán van mit tenni, összetett jelenségek magyarázatát néha néhány mondatos csorbítatlan folyószövegben kell tálalni. Érv lehetne talán a fixálás mellett, hogy köszönhetően a vizuális kapaszkodóknak a témák, ismeretek könnyebben visszakereshetők, ugyanakkor ez mégsem kézikönyv, hanem egy száz szellős, színes oldalon jól dumáló, tudásnépszerűsítő esszé.

Bár a borító mást ígér, belül az illusztrációk némileg eklektikusak, kicsit olyanok, mintha az illusztrátor nem egyértelműen döntött volna a könyv vizuális céljáról. Szándékosan erősen stilizáltak és groteszkbe hajlóak az állatok sziluettjei, ez önmagban nem lenne gond, de nem egységes a formakultúra (egyes állatok még sincsenek elrajzolva), és egyes helyeken a szándékolt bumfordiság mellett is túlságosan elnagyoltnak, improvizáltnak, alulkomponáltnak tűnnek az alakok. Igor Lazin kezében benne lett volna egy ennél áramvonalasabb illusztráció is.

Ha recenzensként rá is mutattam a hibákra, felolvasó szülőként csak azt tudom mondani, hogy nagyon jó olvasmány gyerekeknek és nekünk szülőknek is. Számomra is sok új információt szolgáltatott... együtt lettünk okosabbak a gyerekeimmel!

Vibók Ildi: Állati dumák – avagy hogyan kommunikálnak az állatok? Igor Lazin rajzaival. Pagony, 2021. 112 oldal, puha borító.

Ennek a könyvnek 2 egeret adtunk. Ne szalassza el!

A kritikához használt könyvet a a kiadótól kaptuk.