Semminden

Hogyan bizonyíthatjuk be egy kamasznak, hogy a felnőttlétnek van bármi értelme? És hogyan bizonyíthatná be egy kamasz? A Semmi, Janne Teller dán írónő nagy port kavart kisregénye az élet értelmét kereső, végzős általános iskolások kegyetlen és dicsőséges kudarctörténetén keresztül provokál ki az olvasóból morális kérdésfeltevéseket és állásfoglalásokat. Ennél életbevágóbb és hasznosabb kamaszolvasmány kevés van.

Egy kisvárosi iskola 8. osztályában az egyik fiú afféle diogenészi cinikussá változik, és naphosszat a szilvafán ülve azt hirdeti, mit több, dörgöli társai orra alá, hogy az életben semminek, sőt magának az életnek sincs semmi értelme. A többiek be akarják bizonyítani, hogy nincs igaza, ezért gyűjteni kezdik a fontos dolgokat. Személyes tárgyaikkal kezdik, majd családi ereklyékkel, vallási jelképekkel folytatják, és egyre nagyobb tétekkel kell játszaniuk, versengés indul, majd gonosz játékká fajul, amelyben ráveszik egymást, hogy egyre komolyabb dolgokat tegyenek hozzá a gyűlő tárgyhalomhoz. Így jutnak el egy kistestvér koporsójának kihantolásához, egy kutya feláldozásához majd egy lány szüzességének elvételéhez és egyebekhez. E brutális halom műalkotásként kezd működni, és a diákcsapat világhírűvé válik, ám ez is katasztrófába torkollik.

Janne Teller könyvének egyediségét és fontosságát talán az adja, hogy a más irodalmi művekből ismert morálfilozófiai, lételméleti és esztétikai problémákat egy nagyon valóságos, kulturálisan is jól fordítható közegbe helyezi, és az elbeszélésmódja is szigorúan realista. A valószerű világ és személyek felrajzolásával nagyon könnyen hozzáférhetővé teszi az életünket alapjaiban érintő filozófiai problémákat. Maximálisan képesek vagyunk azonosulni a szereplőkkel – és megriadni cselekedeteiktől és elidegenedni a személyüktől. Még a cinikus fiú figurája is meghökkentően hihetőre sikerült, aki pedig valójában az egyetlen valószerűtlen elem ebben a világban, mely tőle ki is fordul sarkaiból.

A könyv különleges erénye, mit több, bravúrja, hogy az egészen elképesztő mértékű egyszerűsítés és sallangmentesítés mellett is, a végtelenül redukált és rövid terjedelmű szöveg mégis iszonyatosan képi, élményszerű, valószerű, izgalmas, sodró lendületű. És kíméletlenül pontos, lényegmegragadó, ám mégsem közhelyes megfogalmazásokkal él. A magyar kiadás nyomdai kivitele is tökéletes: kis alakú, jó kézbe venni és mivel kicsik az oldalak, gyorsan lehet haladni vele. Falni lehet – és közben a tartalom megüli a gyomrunkat vagy a torkunkon akad. Egyszerűen tökéletes a 13-14 éves korosztály számára! (Én is rettentően élveztem, szóval a felnőtteknek is jó, bár inkább az írói kunsztokat szerettem a legjobban.)

Ha a sajtó ír a könyvről, szinte kötelező motívum (lám, mi is leírjuk), hogy Semmit megjelenésekor „betiltották” az iskolában, majd a következő évben „kötelező olvasmány” lett. Még ha gyanúsan elnagyolt is így ez a történet, a feltételezett valóságmagja alapján feltehető a kérdés: Hogyan lehetséges ez? Nagyon hasonló a könyv története, mint a benne lévő tárgyaké, vagy mint a szereplői sorsa: meg kellett vitatni, hogy pusztító vagy építő, értelmezni kellett, értékelni és ítélni fölötte. Megérteni, hogy a kegyetlen őszinteség hasznos az iskolában. A könyv sorsa is azt hirdeti: van értelme az irodalomnak, és az irodalomtanítás is az élet szolgálatában áll.

Janne Teller: Semmi. Magyar fordítás: Weyer Szilvia. Scolar, 2011, 2020. 184 oldal, kemény borító.

Ez a könyv szerepel a Két Egér 100-as gyerekkönyvlistáján!