A válasz igen egyszerű, a szóban forgó kötet írói ugyanis nagyon különbözőképpen közelítettek a festményekhez, így szinte nem is találunk két ugyanolyan logikával vagy szöveg-kép viszonnyal működtetett szöveget, sőt még az írások műfaja is széles skálán mozog. Találunk az állatmesék hagyományában gyökerező darabot, szinte színpadi műre emlékeztető, túlnyomórészt párbeszédre épülő művet, fantasy novellaként is olvasható tanmesét, kafkai groteszket, verses lovagregény-paródiát, lányregény-parafrázist, egyesszám első személyű elbeszélőt és többszempontú, többszólamú elbeszélést is. Ezt a heterogenitást talán nem pusztán az írók különfélesége eredményezte, hanem az is, hogy a kiválasztott képek is sokfélék: az 1700-as évek elei csendélettől a tizenkilencedik században készült zsáner- és tájképeken át huszadik századi absztrakt és szürreális festményekig találunk közöttük alkotásokat.

Ez a sokféleség iránytalan és jelentéstelen eklektikusságba is fulladhatna, főként ami a festmények által meghatározott vizualitást illeti, de a könyv könnyűszerrel megőrzi képi-vizuális koherenciáját, ami Rubik Anna illusztrációinak és dinamikus vizuális keretrendszerének köszönhető. Ugyanis minden festményből kiválaszt egy jellemző színt és egy, minden festmény ecsetkezelésétől elütő textúrával keretezi a festményt, majd a figurális ábrázolásokat is e szín köré építi, hasonló textúrákkal, ecsetkezeléssel. Így a színek miatt változatos, de a stílus és a visszatérő keret miatt egységes marad a kötet összhatása. Ez a működési elv a könyvborítón is jól tükröződik. És persze a mesebeli figurák is szellemesek, kedvesen megformáltak, ami pedig segíti a gyerekolvasó elmerülését a mesékben.

Első látásra logikus előfeltevés, hogy ez a könyv kiváló eszköz lehet arra, hogy a gyerekeknek művészettörténeti ismereteket adjunk át. De szerencsére ez téves feltételezés! Mert ugyan több szöveg egészen mesei vagy legalábbis ifjúsági irodalom jegyeivel bír, azaz összességében jól célozza a gyerekolvasókat, szerencsére a felnőtteknek is izgalmas olvasmány. Nem pusztán a szövegek olyanok, hogy egyes rétegeiket csak a felnőttek értik, hanem a legszórakoztatóbb azokat a viszonyokat szemlélni, melyek a képek és a szövegek között létrejönnek. Egyébként ebből kifolyólag nem csupán művészettörténetet, hanem művészetelméletet is taníthatunk a gyerekeknek. Hiszen van olyan szöveg, mely a hagyományos ekfrázis, azaz az irodalmi képleírás műfaját testesíti meg, mely önmagában is érdekes mediális kérdéseket vet fel, de vannak olyan szövegek, melyek a történet szereplőjévé teszik a képet, megint mások a képet mint egy fantasztikus világra nyíló ablakot hozzák játékba… -- megannyi különböző esztétikai és ismeretelméleti kérdés! És mindezek közös végiggondolása a gyerekekkel nagyon sokféle szórakoztató mesén keresztül mehet végbe.

Az antológia mint műforma másik szokásos tétkérdése, hogy mennyire sikerül egyenletesre a bennük található alkotások minősége. Vagy talán úgy kellene feltennünk a kérdést, hogy a legkevésbé sikerült darab milyen messzire található a legjobb darab művészi értékétől. Jelen esetben úgy is fogalmazhatunk, hogy milyen a szövegek átlagos minősége? A Képtelen képrablás mindössze kettő gyengébben sikerült szöveget tartalmaz, melyek egyébként biztos kézzel írt és szerkesztett darabok, csak nem különösebben érdekesek, talán el is unhatók, de az összes többi telis-tele van meglepetésekkel, az ember csak csodálkozva nézi, milyen jó, hogy ennyi író, ennyiféleképp látja a klasszikus magyar festészet műremekeit és a művészet filozófiai kérdéseit.

Képtelen képrablás – Mesék a múzeumból. Rubik Anna rajzaival, szerk. Kovács Eszter, Pagony, 2022. 202 oldal, kemény borító.

Ennek a könyvnek három egeret adtunk. Jó szívvel ajánljuk!

A kritika írásához használt könyvet a kiadótól kaptuk.