Nem is nehéz

Aki végigélte egy gyerek dackorszakát, az kicsit csodálkozik, hogy miért tartja fontosnak bárki is, hogy könyvet készítsen a nemet mondásról. De elég segítségül hívni saját gyerekkori emlékeinket, hamar érteni fogjuk, hogy a szerzők mennyire valós problémához kínálnak segítséget. Két eléggé eltérő megközelítést mutatok most be, az egyik a Nem mese Kertész Erzsitől, a másik a Szabad a NEM Paulik Mónitól.

A két könyv ugyanazt a kérdéskört tárgyalja, hogyan legyen bátorsága egy óvodás vagy kisiskolás gyereknek nemet mondani hétköznapi, de érzelmileg mégis megterhelt szituációkban. Mindkettőben egy kisfiú beszél egyes szám első személyben. Az azonos téma ellenére a két könyv nagyon eltérő hangsúlyokkal beszél a problémáról, ezért érdemes mindkettővel foglalkoznunk.

Kertész Erzsi könyve már az alcímében is jelzi, hogy segítő könyvnek készült. Ez a műfaj meghatározásán túl lehetne valamiféle előrevetített mentség arra, ha a szöveg didaktikus, instrumentalizált lenne, de erre semmi szükség, mert a mese meseként is megállja a helyét. Ebben nagy szerepe van a NEM figurája megformálásának, aki dinamikus és szellemes machinátor, gyerekkönyvekben mindenféle manók szoktak ilyenek lenni, de adja magát az oroszlán, a Laci és az Oroszlán-ból, vagy – annak, aki ismeri – a Számördög Hans Magnus Enzensbergertől, a klasszikus irodalomból pedig olyanok juthatnak eszünkbe róla, mint Shakespeare Puckja vagy Arielje, de akár Madách Lucifere is (hiszen a főszereplőnk Ádám!). Ez a jól megválasztott karakter tartja fenn a mese dinamikáját, és nem mellesleg folyamatos, de hálás feladatot ad az illusztrátornak.

A Nem mese szocializációs könyv. A főszereplő, Ádám tipikus jógyerek, amilyenről a pedagógusok álmodnak: engedelmes, szelíd, hiányzik belőle az agresszió. Azonban céltáblája a leghagyományosabb iskolai bullyingnak, elveszik a tízóraiját, lelökik a lépcsőn, letépik a fejéről a sapkát, a fülébe huhognak. Másfajta problémái is vannak, amit legjobban az mutat, hogy semmit sem tud tenni Olgi néni ellen, aki a gyűlölt túrós süteményei formájában próbálja ráerőltetni a szeretetét. A helyzet tarthatatlan, s ekkor előbújik az addig Ádám tudatának legeldugottabb szegletébe száműzött NEM. Hosszú tanulás következik (hangsúlyozottan hosszú), a NEM segítségével Ádám elsajátítja az ellentmondás tudományát, hozzátéve azt, ami legalább ennyire fontos: a rugalmasságot. Kiderül, hogy egy közösségben sokszor sikeresebben lehet boldogulni egy a helyzet és a személy számára adekvát ellentmondással, mint a feltétlen alávetéssel, önfeladással. Tarthatjuk naivitásnak, hogy egy jól megformált nem magában ellenszere lenne a bullyingnak, de biztos, hogy előrelépés az eszköztelenséghez képest. A könyv arra is ad valamelyes mintát, hogy hogyan lehet ellentételezni a visszautasítás által okozott sebeket (lehet pl. sugalmazni Olgi néninek, hogy süssön olyan süteményt, amit Ádám szeret).

Kasza Julianna illusztrációi érthetően a NEM figurájára koncentrálnak, a könyvben felidézett, ezerszer megrajzolt hétköznapi szituációkat inkább jelzésszerűen mutatja meg. A Nem annyi arckifejezéssel, gesztussal, testtartással jelenik meg, hogy képes érzelemfelismerő tanfolyamot lehetne rá alapozni. Van az illusztrációnak egy nagyon szép gesztusa, ahogyan a motívumok szintjén finoman utal a Laci és az oroszlán-ra. Ha tudatos, ha nem, jól jön ki.

A Nem mese gyerekkönyv, de a felnőttek számára is van egy fontos üzenete, mégpedig az, hogy a csendben szorongó gyerekek szocializációs deficitjével ugyanúgy foglalkozni kell, mint a sokkal feltűnőbb deviáns társaikéval.

A Szabad a NEM szintén hétköznapi problematikát dolgoz fel. Ennek a könyvnek is szereplője a szocializáció, olyannyira, hogy a főhős fiú bele is kerül egyfajta szerepcserébe, ahol ő pontosan úgy lépi át a határt, ahogy azt saját magával kapcsolatban sérelmezi. De ennek a könyvnek mégis jellemzően individuálisabb a megközelítése, fókuszában a kristályosodó személyiség integritásának a védelme van. Minden szituációnak egyértelmű az üzenete: szabad nemet mondani, ha pedig valaki nemet mondott, akkor a folytatásban ezt a nemet alapnak kell venni.

Felróható a könyvnek, hogy vak a mellékszereplők érzelmeire, nem próbálja érteni, hogy ők miért az érintés különböző formáival fejezik ki az érzéseiket. Szép ellenpélda lehetne a Garmann nyara, ahol ez teljesül, ahol nagy empátiával szemléljük, hogy mások milyenek. Ez a könyv azonban egyetlen probléma megoldására koncentrál, következetesen azt mondja, hogy csak azzal tudunk dolgozni, ami a gyerek saját érzése, ha valakinek az érintése kellemetlen neki, mérlegelés nélkül fogadjuk el (és ő is fogadja el azt mástól); ha már biztonságban érzi magát, majd akkor képes lesz szemlélődni, megpróbálni megérteni másokat, elolvasni a Garmann nyarát. Tehát a könyv utolsó mondatai jelentik a kezdőpontot: „Nem vagyunk egyformák. Ezért az a legegyszerűbb, ha kopogtatunk. Kopogni még a felnőtteknek is kell. De akár kopogtatnak, akár nem, a legfontosabb, hogy bármikor, bárkinek SZABAD A NEM.

Ezt a könyvet Szegedi Katalin illusztrálta, így a formátum és a téma miatt is eszünkbe juthat két korábbi könyve, a Lenka és a Palkó. A rajzok maguk a hétköznapiságot hangsúlyozzák, ezzel ráerősítenek a szövegre, viszont vizuálisan talán egy kicsit kevésbé izgalmasak, mint az illusztrátor emlegetett korábbi könyvei. Viszont nagyon szeretem azokat a képeket, ahol egy egészen szűretlen gyereki nézőpont érvényesül, pl. amikor Zsófit látjuk, az egész képen az egyik metszőfogának a hiánya uralkodik el (éppen a Garmann nyarában láttunk hasonlót).

Összegezve azt gondolom, hogy mindkét könyv jó beszélgetések elindítója lehet, és ha valaki (pl. szülő) rászánja magát, hogy mindkettőt felolvassa, a két eltérő megközelítés újabb felismerésekhez is elvezethet.

Kertész Erzsi: Nem mese – Segítő könyv. Kasza Julianna rajzaival. Pagony, 2016, 2021. 64 oldal, kemény borító.

Ennek a könyvnek három egeret adtunk. Jó szívvel ajánljuk!