Medvének túlságosan emberek, embernek...

Hét strigula. Ennyi sorakozik előttem, egy post-iten. Ennyiszer kezdtem neki, hogy ajánlót írjak Dino Buzzati Medvevilág Szicíliában című könyvéről. Pontosan ennyiszer töröltem ki azt a három sort, amit írnom sikerült. Ez az egyik kedvenc könyvem. Nemcsak a kedvenc könyvem, hanem az iránytűm. Az irigységem állandó tárgya.

Próbálom felfedni a titkát, mitől működik ennyire jól. Számtalanszor nekiálltam, hogy most olyan szemmel olvasom, hogy megfejtem, de nem sikerült. Ugyanis mindahányszor belekezdek, alig pár mondat után beszippant. Menekülni képtelenség. Ha meg az ember benne van a mesében, akkor már nem lehet megfejteni, nem lehet szakmai szemmel nézni, csak lubickolni benne.

Azt hiszem, ennek a mesekönyvnek az a titka, hogy nincs is titka. Dino Buzzati egyszerűen elmesél egy történetet. Sőt, úgy kezdi elmesélni, hogy előbb minden szereplőről ír egy rövid jellemzést, ami nem kifejezetten egy felcsigázó, in medias res indítás. Aztán belecsap, és csak mondja, mondja. A történetet a szerző néha hagyja megdöccenni, ahogy néhol a képek – ezeket is a szerző készítette – is suták (vagy álsuták). Szépek, színesek, tele vannak medvével, kalanddal, végtelenségig lehet őket böngészni, a vonalak magabiztosak, a kompozíciók kiérleltek, de azért van bennük valami gyerekrajzszerű naivitás. A képek alatt feliratok, amelyek rendre előre elárulják, mi fog történni. Az elbeszélő ki-kiszól a szövegből, üzenget a fejezetcímeken keresztül, a képaláírásokban. A szöveget néha versek szakítják meg, amitől a felolvasás meg-megszakad. A medvék egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogy egy rendes mesehősnek kell. Nem is hősök. Nem is cukik. Némelyikük kedves, de nem azok az imádnivaló, brummogó szőrmókok. Medvének túlságosan emberek. Embernek túlságosan medvék.

Ez a furcsa egyveleg mégis olyan átütően, frissen, tökéletesen tud működni, hogy képtelen vagyok elolvasni úgy, hogy ne nevessek közben hangosan, ne ijedjek meg a szellemektől, és ne szoruljon össze a szívem minden medvehalálon. A végén pedig mindig bőgök. Sokadszorra is elemi erővel hat. Miután először olvastam, elkezdtem kísérletezni, tudok-e olyan rajzokat készíteni, mint Buzzati. (Ne már, hogy ne menjen, annyira egyszerű az egész!) Elárulom, nem ment.

Azt hiszem, leteszek arról, hogy megfejtsem a titkát. Inkább fogom magam, elolvasom még egyszer, és húzok egy nyolcadik strigulát.

1945

Bizony, a Medvevilág Szicíliában 1945-ben jelent meg, kicsi az esélye, hogy ennél régebbi könyv kerüljön a listánkra. Nálunk majdnem hatvan év elteltével, 2004-ben adták ki, nekünk ez a könyv mindig a 2000-es évekhez fog kapcsolódni, sokunk titka volt, hogy létezik, számunkra egyike a legjobb (gyerek)könyveknek. Nemrég elkészült a rajzfilm, és ha nem is kellett háromezer példányban újranyomni, de azért megjelentek belőle példányok itt-ott. Tessék gyorsan beszerezni! A kiadó ajánlása „öt éven felülieknek”, ami talán egy kicsit vakmerő, de azért kipróbálhatjuk már hatévesekkel is, felső határ pedig tényleg nincs.

Dino Buzzati: Medvevilág Szicíliában. A szerző rajzaival. Magyar fordítás: Barna Imre. Ab Ovo Kiadó, 2004. 116 oldal, kemény borító.

Ez a könyv szerepel a Két Egér 100-as gyerekkönyvlistáján!