A hat-, öt- és négyéves testvérhármas, Szaszka, Csabó és Gigi árvák és egymástól külön élnek különféle nevelőszülőknél és gyermekotthonban. Meg akarják találni egymást és szüleiket, és képzeletbelinek tűnő eszközökkel kommunikálva próbálnak megoldási tervet eszkábálni a problémára.
Az egymástól elszakított testvérek élethelyzetei nagyon valóságosak, Paulon Viktória remekül mutatja be mind a gyerekek léthelyzetét és lelki problémáit, mind az őket nevelő felnőttek sokféle viszonyulásmódját. Az írói trükk az, hogy ezeket a nagyon valóságos dolgokat, szó szerint az első mondattól kezdve egy csodás történésekkel tarkított cselekménybe helyezi, miközben a problémák nem válnak meséssé, hanem megmaradnak eredendő súlyukban. A történet a gyerekkönyvek sokaságához képest meglepően és üdítően izgalmas – a könyv dramaturgiailag egyszerűen kifogástalan. Az utolsó oldalakig kitart a feszültség, izgulunk a gyerekekért – még akkor is, ha számítunk az örökbefogadás boldog végkifejletére –, nemcsak a jó dramaturgiai adagolás miatt, hanem azért is, mert a gyerekek figurái valószerűek és életszerűek maradnak akkor is, ha hírpuskát, varázsgömböt, és porszívócső-telefont használnak és egy galambbal beszélgetnek.

Semmit nem tudtam a szerzőről és a történetről, amikor elkezdtem olvasni a könyvet. Rögtön feltűnt, hogy a gyerekek nevei olyanok, mintha roma nevek fantázia-becenevei lennének, és azt is észrevettem, hogy az Agócs Írisz ceruzája és ecsete alól kikerülő, imádnivaló gyerekfigurák akár roma gyerekek is lehetnek. Nagyon szimpatikus ez a diszkrét és precíz egyensúlyozás a megformálásban, mert így szélesebb olvasóközönség is közel érezheti magához a főszereplőinket anélkül, hogy bele kellene bonyolódni az identitás és etnicitás agyonterhelt kérdéseibe.

E nagyszerű könyv méltán kap három egeret, és csak azért nem kerülhet a Két Egér-listára, mert a könyv vizualitása sajnos nem ér fel a meséhez. Nem értem, miért kapták a címek ezt a bárgyún militáns hatású betűtípust, mely egyáltalán nem illik a könyv tartalmához és hangulatához. De ez a kisebbik gond. Noha Agócs Írisz méltán népszerű, és ezúttal is találó módon alkotta meg a karaktereket, a képek kompozíciói ziláltak és nem túl ötletesek, a könyvborítót pedig vizuális szempontból minden vonatkozásban idegennek érzem a belívtől, és még azt sem mondhatom, hogy cserébe csodaszép, mert bennem inkább félkész érzést kelt.

Kár mindezért, már csak azért is, mert mindazon túl, amit fentebb már méltattam, szokatlan hozzáadott értéke a kötetnek, hogy Berg Judit még szokványosnak mondható hátlapi ajánlószövege mellet a könyv végén egy külön laudációt is írt, melyben nagyon pontos elemzést ad Paulon Viktória alkotásáról. És mindez még a szerző megindító utószavával is kiegészül, melyben három örökbefogadott gyermekéről ír úgy, hogy az olvasó számára az eleve gazdag íráshoz képest is többletgondolatokkal szolgál; és ez így egyben a gyerekkönyvek sorában már kétségtelenül nem mindennapi.

Paulon Viktória: Kisrigók. Agócs Írisz illusztrációival. Pagony, 2017. 128 oldal, kemény borító.

Ennek a könyvnek három egeret adtunk. Jó szívvel ajánljuk!

A kritika írásához használt könyvet a saját polcunkról vettük le.