Lázár Ervin gyerekkönyvei klasszikusnak számítanak, fölösleges őket versenyeztetni a mai mezőnnyel, inkább szolgálhatnak referenciául. Abban az esetben kerülhetnek fel klasszikusok a listánkra, ha a kortárs kiadásuk szolgál valami saját jogon is jelentős újdonsággal; külföldi szerzők műveinél ez lehet egyszerűen az, hogy végre (sokszor évtizedek után) ki merte adni valaki, a hazai klasszikusoknál pedig az a legegyszerűbb eset, amikor olyan új illusztrációt kap egy mű, ami valamennyire magát a szöveget is megújítja. Így keveredett Lázár Ervin is a százas listára a Szegény Dzsoni és Árnikával, ami a szöveg szempontjából kicsit esetleges döntés, hiszen A Négyszögletű Kerek Erdő ugyanúgy megérdemelné ezt a helyet, mint A Hétfejű Tündér vagy a Berzsián és Dideki – és ha valaki más címeket mondana, jó eséllyel meg is tudná indokolni. (Ismerek pár embert, akik nem szeretik Lázár Ervin írásait, de nem hallottam tőlük meggyőző érveket.)

Sokan vannak, akik Lázár Ervin meséit kizárólag Réber László illusztrációival tudják elképzelni. Talán jól mutatja, mekkora ereje van ennek a vélekedésnek, hogy a Móra Könyvkiadó is A Négyszögletű Kerek Erdő Buzay István által újraillusztrált kötetei megjelenése után visszatért az 1985 óta sokszor megjelent Réber-féle változathoz. Persze szórványosan jelentek meg korábban is mások által illusztrált kötetek, ezek közül (szerintem) a legszebb A kalapba zárt lány Pittmann Zsófi képeivel. De az igazi fordulatot a Móra sorozata hozta meg, amikor (saját gyakorlatával is szembemenve) nem elégedett meg a bejáratott (és Réber esetében tényleg remek színvonalú) illusztrációk újranyomásával, hanem kísérletezni kezdett. Lehetőséget kapott Buzay István (ő illusztrálta a legtöbb könyvet, én a Berzsiánját szeretem legjobban), Kárpáti Tibor, Kőszeghy Csilla, Molnár Jacqueline, Rubik Anna, továbbá más műfajban Bódi Kati és Herbszt László. Érzésem szerint a legnagyobbat Molnár Jacqueline dobta azzal a három könyvvel, amit ő illusztrált, illusztrációi hasonló összhangban vannak a mesékkel, mint az eredetiek, pedig egészen másképp közelítik meg a szöveget, mint ahogy Réber teszi. A Hétfejű Tündér és a A legkisebb boszorkány is és a Szegény Dzsoni és Árnika egy új egységes képi világot alkot, olyat, amivel az egész Lázár Ervin-univerzumot is el lehet képzelni. Hogy a választásunk a Szegény Dzsoni és Árnikára esett végül, az azért van, mert ezt látjuk a legkerekebbnek – amit úgy is át lehet fordítani, hogy a szöveg itt tette legjobban lehetővé az egységességet.

Az eredeti illusztráció, bár elsőre látásra nem üt el Réber többi művétől, valójában jóval stilizáltabb és statikusabb, mint a legtöbb alkotása. Ez magyarázható azzal, hogy a képek a hagyomány tágabb kontextusába akarják helyezni a szöveget, ami érthető, hiszen a Szegény Dzsoni és Árnika lényegében egy Árgyélus-történet, de más mesék motívumait is felfedezhetjük benne, ha akarjuk. Réber illusztrációi tehát ebben az esetben szűkítő értelmezést adnak, egyúttal távolságot is tartanak a szövegtől, ami (érzésem szerint) más munkáira nem jellemző, bár lehet, hogy érdemes lenne ilyen szempontból végignézni az életművét. Molnár Jacqueline közelebb megy a szöveghez, komolyan veszi azt, amit olvas, és tényleg azt ábrázolja, közben a mesei tradíciók is ott vannak a kompozíciókban a motívumhasználatban, de csak eszközként, a képek nem ezekről szólnak. Nem csinál semmi eget rengetőt, de az a naiv megközelítése, hogy szimplán elhiszi, amit olvas, nagyon termékenynek bizonyul.

A könyv azt állítja, hogy a történetet a fülünk hallatára hozza létre a mesélő és hallgatója (akik között érzékelhetően meghitt a viszony), a dolgok menetét az alkotók érzelmei és morális megfontolásai határozzák meg. Felfoghatjuk ezt egyszerűen posztmodern önreflexiónak, de ellentmond ennek, hogy van az egésznek egy kicsit sem zavaró pátosza. Olyasmi ez, amit nem a népmesékből ismerünk, hanem inkább Andersentől vagy Oscar Wilde-tól. Tehát, ha komolyan vesszük, amit olvasunk, akkor eljuthatunk egy olyan értelmezéshez, ami szerint a szabadság egyenlő azzal, hogy az érzelmeinket a szabadon éljük meg. Aki szabadon éli meg az érzelmeit, azon végső soron nem fog még a gonosz varázslat sem. Aki nem jut el eddig a szabadságig, az boldogtalan, elégedetlen, dühös, segítségre szorul (a rablók, Rézbányai, a tizenkét testvér, a Százarcú boszorkány). Molnár Jacqueline illusztrációi az érzelmekre és áttételesen az elbeszélés érzelmi-morális pátoszára épülnek. Ezt a kompozíció, színek és dinamika finom eszközeivel teszik, így erősítik a szöveg hatását anélkül, hogy értelmezni próbálnák. Azzal válnak emlékezetessé, hogy a mese elsődleges, az érzelmeket közvetlenül megmozgató rétegét teszik hangsúlyossá.

Ide kívánkozik két megjegyzés. Az elbeszélés pátosza hitelesíti a történetet, ebből az is következik, hogy ha az elbeszélő(k) érzelmi-morális választásait, elkötelezettségét kihagyjuk, a mese egyes részei banális példázatokká laposodnak. Ezért van, hogy a legtöbb adaptáció (köztük a film) hiányérzetet hagy maga után. Molnár Jacqueline illusztrációjára visszatérve: egy ponton látom azt, hogy az illusztráció nem közvetít érzelmi bevonódást, ez Ipiapacs bandájának a focimeccse az, ami illusztrálva van (talán groteszken), de távolságtartással. Itt sajnos öregedett a szöveg, a futball társadalmi integráló szerepe a mese megírása idején még közeli emlék volt (bár már akkor is csak emlék), mára ettől már annyira távol kerültünk (illetve került a foci világa), hogy groteszk túlzásnak tűnik csak, hogy ilyen módon térjen jó útra egy rablóbanda. Szerencsére a többi epizódot kevésbé romlandó anyagból gyúrták.

Mindenképpen jó döntés volt a Szegény Dzsoni és Árnika újraillusztrálása, mert így egy szeretett klasszikus valahanyadik kiadása helyett kortárs könyvet kaptunk. Kortárssá pedig Molnár Jacqueline keresetlen megközelítése tette. Lehet, hogy ezek a képek is klasszikussá válnak egyszer, de még valószínűbb, hogy nincs megállás, lesznek új illusztrációk, és így kap a szöveg egy-egy újabb életet.
Amúgy idén negyven éves a Szegény Dzsoni és Árnika.

Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika. Illusztrátor: Molnár Jacqueline. Móra Könyvkiadó, 2014 (2016, 2020). 70 oldal, kemény borító.

Ez a könyv szerepel a Két Egér 100-as gyerekkönyvlistáján!

A bejegyzés megírásához használt könyvet a saját könyvespolcunkról vettük le.