Amikor valaki egy bevált formátum megújítására vállalkozik, ott nem ritka, hogy nem várt problémák jelentkeznek. A könyv komplex vizualitásából és narratívájából adódnak a gyengeségei is (ezekről beszélek előbb), de ha van bennünk kellő elszántság és türelem, akkor tényleg működésbe lép a koncepció, és az olvasó egyre elégedettebb, eloszlanak a felhők.

Itt még csak ketten vannak.

Ha az ember ész nélkül lapozni kezdi a könyvet, akkor könnyen azt gondolhatja, hogy dehogy számít mindenki, itt mindenki egyforma. Színes és homogén tömeget látunk. Kinek számítanak? A képek alatti szövegek, amolyan böngészős keresési feladatoknak tűnnek, néha egészen zavarba ejtőek, megválaszolhatatlannak tűnnek. Ha (még mindig ész nélkül) tovább lapozgatunk, akkor lassan figyelmesek leszünk pár momentumra, amelyek majd megoldják a problémáinkat. Rájövünk, hogy a képeken fokozatosan nő a szereplők száma. Egyre több karaktert felismerünk újabb és újabb képeken. Felfedezzük, hogy a könyv végén többféle segítség is helyet kapott. Az egyik példákat mutat be arra, hogyan tudunk egy-egy történetszálat követni az egymást követő képeken. Az ezt követő lapokon pedig választ kapunk azokra a kérdésekre, amelyekre mi magunk nem tudtunk válaszolni a képek alapján; de ami még fontosabb, kapunk pár lényegi háttérinformációt. Erre egyetlen példát írok, kiderül, hogy kit temetnek azon a képen, ahol tizenöt embert látunk egy temetőben. És bizony, ha ismerjük, akit temetnek, rögtön egészen mást jelent számunkra a temetés. Szomorkodhatunk tehát (na nem temetésen, hanem azon), hogy elveszett a böngésző formátum egyszerűsége, mondhatjuk, hogy ez így túlbonyolított, túlbiztosított, de értékeljük inkább, hogy mit kapunk cserébe.

Itt már kilencen, de lesznek többen is…

Ha ily módon kitanultuk a könyv működését, kezdhetjük elölről, attól a képtől, amin nincs senki, sorra bejárhatjuk az életünk helyszíneit (egy lifttől egy cukrászversenyen át egy tüntetésig; igen, ezek a képek alapján többnyire európai, a középosztályhoz köthető helyek, események… de ne legyünk telhetetlenek) addig a képig, amin ezren néznek egy üstököst. Van még egy oldal, de azon már nem látszik senki, túl távoli a nézőpont, kozmikus… talán az üstökösé. Második nekifutásra is ugyanazt a színes tömeget látjuk, de már nem homogén, mert folyton ismerősökbe botlunk. Követjük tehát az egymást keresztező történeteket. Ha kell, hátra lapozunk, összevadásszuk a szükséges információt. Néha kicsit munkás, de megéri. És ami különös, ha már megismertük a könyv mechanizmusát, haladhatunk összevissza, működni fog.

Gyorsan még megjegyzem, de a fentiekből talán sejthető is, a Mindenki számít az a könyv, amelyiknél érdemes komolyan venni a kiadó életkori ajánlását: 5 éves kortól.

Ha ezt mind elmondtam, rátérhetek a tanulságra, mert a könyv, ahogy maga az olvasói kaland is ezzel könyvvel valódi tanulságot tartogat. Mégpedig azt, hogy a valóság nem adja könnyen magát. Más azt mondani, hogy mindenki számít, és megint más tényleg bejárni azokat az utakat (és itt fontos a többes szám), amelyek elvezetnek ennek a mélyebb megértéséig.

Kristin Roskifte: Mindenki számít. Fordította: Piróth Attila. Csimota, 2021. 64 oldal, kemény borító.

Ennek a könyvnek három egeret adtunk. Jó szívvel ajánljuk!

(Legszívesebben 2 és felet adtunk volna, de azt nem lehet, a 2 meg kevés lenne, akkor már inkább 3.)

A bejegyzés megírásához használt könyvet a kiadótól kaptuk.