A cseh irodalom azért foglal el kiemelt helyet a magyar olvasók szívében, mert egy ismerős, otthonos kultúrára épül, de a mentalitás eltérései mégis egzotikussá teszik, olyanná, mintha egy szokatlan, külső nézőpontból tekintenénk a saját problémáinkra. Ilyen a Fajankó története is, ami hiába szól rólunk, Magyarországon sosem készülhetett volna el.

A Fajankó avagy egy nagyotmondó fabábu vidám históriája képeskönyv, mozgalmas linómetszetekből áll, a képek mellé a metszet hatást tovább erősítő tipográfiával szedett szöveget kapunk, amely karakterét tekintve kicsit olyan, mintha egy neo-avantgárd művészeti projekt részeként készült pszeudomese lenne. De ha pszeudo is, attól még komoly tanulságokkal szolgál, ha valódi meseként olvassuk. A cím hangulata tényleg vidám, egyúttal a nagyotmondás is igaz a címre, olyan értelemben, hogy hazudik a meséről, hiszen egy idő után látni fogjuk, hogy a fabábu nagyotmondásánál igazából lényegesebb az, amit a valóságról mond, s amit Petya, a történet hallgatója nem tud elkülöníteni attól, ami tényleg nagyotmondás; a história pedig nem különösebben vidám, inkább vidáman elmesélt nem vidám történet. Az egészben ott munkál a német romantikusoktól ismert irónia, amikor töretlen derűvel mesélnek el rettenetes eseménysorokat. Eszünkbe juthatna Hoffmann gyökéremberkéje, a kis Zaches, ha nem lenne egy másik, egy nagyotmondó fabáburól gondolkodva sokkal kézenfekvőbb, irodalmi viszonyítási pont, a Pinocchio. Szigorú értelemben a Fajankó nem Pinocchio-parafrázis, mert a történet egészen más, az érintkezés csak a motívumok szintjén érvényes, azonban mégis a Pinocchióhoz viszonyítva bomlik ki az értelme. Pinocchio komisz, hazudós, engedetlen és könnyen befolyásolható gyerek, aki még a saját kárán is csak nehezen tanul. Megtestesít egy máig is velünk élő sztereotip gyerekképet, de mozgósítja bennünk az ösztönt, hogy Pinocchióért mint elveszett gyerekért végig aggódunk, izgulunk, csináljon bármekkora esztelenségeket, állandóan megsuhint minket a tragédia szele. A Fajankó szó (nem tudom, hogy ez működik-e a cseh eredetiben is, vagy a magyar fordítás leleménye) ellenben nem gyereket, hanem sokkal inkább egy infantilis felnőttet jelent, akiről nem feltételezzük, hogy bírna annyi belátással, amennyi a tanuláshoz szükséges. Ez a kép sokkal kevésbé mozgósítja az érzelmeinket, mint a gyerek Pinocchióé. Viszonylag szenvtelenül tudjuk végignézni a fabábu hányattatásait. Van egy beszélni tudó, végtagokkal bíró fabábunk, aki ezeknek az adottságainak semmi hasznát nem veszi, mert amint saját lábára állna, azonnal elsöpri valami nála erősebb — jellemzően repülni kezd, ami a teljes tehetetlenség szimbóluma ebben a történetben. Ehhez jön még, hogy lényegében egész idő alatt senkit sem érdekel, hogy mit mond. Fajankó a kelet-közép-európai fabábu, a sodródó hős, akihez képest Pinocchiót csodálatosan szabadnak látjuk. A sorsa nyomorúságos, szomorú, de nem tragikus, mert szabadság nélkül tragédia sincs. És itt jön be a cseh irodalom csavarja, hogy ez ezen a nyomorúságon minden további nélkül képesek vagyunk szórakozni… lényegében fesztelenül. És még a gyereknek is elmeséljük.

Ha váratlan mélységek is nyílnak meg Vojtěch Mašek szövegében, abban biztos vagyok, hogy a Bologna Ragazzi Award, amit a könyv elnyert 2019-ben, elsősorban az illusztráció érdeme. Chrudoš Valoušek színes linómetszetei a pszeudomeséhez létrehoznak valamiféle pszeudorégiséget, és habár eszünkbe juttatja például a 17. század metszeteit, de jelenkori képregényes színvilággal teszi, kellő távolságot tart minden mintától, olyan mintha imitálna, de egy nem létező dolgot imitál (az imitációt imitálja). Tele van illusztrátori, grafikusi manírokkal, amelyek szinten nagyon is jelenkoriak, de ezek valamiféle pszeudokonvenciókként részévé válnak a létrehozott stílusnak. Ha csak a képekre hagyatkozva nézzük végig a könyvet, egy bizarr passió tanúi leszünk. A hiányzó tragikumot a képek erejével sem lehet pótolni, de kapunk helyette egy nagy adag tragikomikumot. Az igazi passiót a megváltás követi. A könyv kellően enigmatikus utolsó képe nem ígér ilyesmit.

Ha visszatérünk a szövegre, a könyv utolsó mondata Petya gondolata: „Hogy mennyi élményben lesz még részem ezzel a remek kis Fajankóval!” Mit gondolhat erről szerencsétlen Fajankó?

A magyar könyvkiadás most már jó ideje naprakészen követi a nemzetközi trendeket, ebben nincs lemaradásunk, szégyenkeznivalónk. A csehek annyiban különböznek tőlünk, hogy nemcsak követik, hanem ha csak csekély mértékben is, de alakítják a nemzetközi trendeket.

Vojtěch Mašek: Fajankó, avagy egy nagyotmondó fabábu vidám históriája. Illusztrátor: Chrudoš Valoušek. Magyar fordítás: J. Hahn Zsuzsanna. Csirimojó, 2022. 96 oldal, kemény borító.

Ez a könyv szerepel a Két Egér 100-as gyerekkönyvlistáján!

A bejegyzés megírásához használt könyvet a kiadótól kaptuk.