Bevezetés Pettson és Findusz univerzumába

Egy megrögzött agglegény és szertelen macskája kalandjai egy sosemvolt vidéken: Sven Nordqvist Pettson és Findusz-sorozata a kortárs gyerekirodalom alapkönyvei közé tartozik. S habár nem ez a kezdő kötet, mégis az Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt a sorozat kulcsa. Ezt szoktuk ajánlani, ha valaki most ismerkedik Pettsosonnal vagy Findusszal – kinek melyik főszereplő a fontosabb.

A gyerekirodalommal foglakozók számára közhely Sven Nordqvist munkásságát méltatni, de ha tényleg a legjobb gyerekkönyvek listáját írjuk, akkor muszáj a legnagyobb közhelyekkel is foglalkozni. Ráadásul itt is az a szerencsés helyzet, hogy Pettson és Findusz-könyvek minőségét illetően a közönség és a szakma véleménye között teljes az összhang.

A sorozat megjelentetése magyar nyelven 2000-es évek elején ízelítőt adott abból a felszabadult frissességből, amit nemsokára általánosabbá tett a hazai gyerekkönyvek helyi jelentőségű forradalma. Némiképpen jelképes, hogy a Pettsonékat akkor kiadó General Press kínálatában mára jóformán csak ezeknek a könyveknek az új kiadásai képviselik a gyerekkönyveket, ahogy a gyerekkönyves forradalom is lecsengett átadva a helyét egy sokkal professzionálisabb, de kevésbé izgalmas könyvpiaci gondolkodásnak. De ne kanyarodjunk el a témánktól.

Pettson és Findusz varázslatosan időtlen története nagyon kedves, jól adagolt, profi. Legjobban talán az éteri földhözragadtsággal lehetne jellemezni. A sorozat köteteiben a szöveg mennyisége viszonylag sok, azaz a szöveg–kép arány a magyar ízlésnek is megfelel, nem érzi a vevő, hogy kevés betűért kell sokat fizetnie. De ezek a könyvek a relatíve több szöveg ellenére is vérbeli képeskönyv maradnak. Nordqvist képi világa imponálóan részletgazdag, nagyon barátságos és alapvetően konzervatív, viszont amit a képi történetmondásban csinál, az meghökkentő és példaértékű. A képek dinamizmusa, ahogy sűrít, történetszálakat, időt ábrázol, nemcsak a legnagyobb illusztrátorok, hanem a késő középkori, reneszánsz és barokk festészet ugyanazokra a problémákra adott eltérő megoldásait idézi. Az alkotó profizmusát dicséri, hogy összes allúzió ellenére a képek száz százalékban egy gyerekkönyv képei maradnak. (Van könyve, ahol tudatosan átlépi e gyerekkönyv-illusztráció határait, a Hová tűnt a testvérem?, ami persze megérdemelne egy külön írást, és ami nagyjából beszerezhetetlen.) Elsőre feltűnőbb, ahogyan a kompozíciók dinamizálják az egyes képeket, képsorokat, vagy ahogyan egy szereplő megsokszorozva, az eseménynek különböző fázisaiban látható ugyanazon a képen; de hamar meglátjuk, hogy ezeknél is nagyobb szabású játék zajlik a motívumok szintjén: a tárgyak, növények, falra akasztott képek, mellékszereplők (főként állatok), a muklák párhuzamos világa egész köteteken, sőt az egész sorozaton átívelő megjelenése már-már nagyepikai világszerűséget eredményez, annyit tudunk erről a világról a képek alapján, hogy ahhoz képest a fentebb még „viszonylag sok”-nak ítélt szöveg már csak sovány adaléknak tűnik.

Pettson mesélni kezd

A sorozat lassan negyven éves történetre tekinthet vissza, első kötetéből – ami nálunk A kandúr szülinapi tortája címen jelent meg 2001-ben – a svéd eredeti 1985-ből való. Választásunk, az Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt eredetije 2001-ben jelent meg, és 2004-ben már olvasható volt magyarul is. Azért nevezhetjük a sorozat kulcsának, mert történet ideje szerint itt járunk legkorábban (illetve itt kap igazi időbeli dimenziót a történet, a legtöbb résznél nem érdekes, hogy időben hogyan követik egymást), és itt össze vannak gyűjtve azok az információk, amiket csak töredékesen tudtunk volna begyűjteni a korábbi kötetekből: mondjuk az a feszítő probléma, hogy kicsodák a könyvek rajzain rendre megtalálható muklák, vagy az, hogy egyáltalán hogyan került Findusz Pettsonhoz. Amellett pedig, hogy egyfajta bevezetés pettsonológiába (finduszológiába), vizuálisan is igyekszik sűrűbbre (következetesebbre) szőni a motívumok hálóját. Tehát praktikus megfontolásból érdemes ezzel a könyvvel kezdeni a sorozat olvasását, és az itt megszerzett ismeretekkel folytatni. De ha valakinek fontosabb a felfedezés öröme, akkor kezdje bármelyik másikkal, és ezt hagyja a végére.

Végül még arra az égető kérdésre kellene választ adnunk, hogy inkább Pettson-, vagy inkább Findusz-sorozatról beszélhetünk-e; vagy másképpen feltéve a kérdést: kinek Findusz és kinek Pettson. Az eredeti és azt hűen követő magyar kiadás inkább Pettson-központú, de pl. az angol nyelvű változat megpróbálja az egészet Findusz-sorozattá átpozícionálni. Ennél izgalmasabb, hogy a gyerekek inkább Finduszként emlegetik, a Pettsonozás a felnőtteknél gyakoribb. Erre egyszerű magyarázat lenne, hogy ki melyik szereplővel tud jobban azonosulni. De amennyire könnyű ezt az azonosulást Findusznál elképzelni, annál összetettebb, hogy mit gondolunk Pettson figurájáról. Egyszer vendége volt Sven Nordqvist a könyvfesztiválnak, aki látta akkor, valamennyit biztos megérthetett a Pettson-jelenségből.

Ha életkori ajánlást akarunk írni, akkor a kezdetet nehezebb meghatározni, 3-4 éves kor mondható azzal a megszorítással, hogy később is érdemes még visszatérni a könyvekhez, felső korhatár pedig nincs, mert igazságtalanság lenne a 99 év felettieket kizárni ebből az élményből.

Pettson és Findusz univerzuma

Ha azt nézzük, mennyire régen kezdődött Pettson és Findusz könyveinek története, nem csoda, hogy számtalan leágazása létezik: születtek lapozók, böngésző, ismeretterjesztő könyv, gyerekszakácskönyv, több fajta foglalkoztató füzet. A Pettson és Findusz rajzfilmek viszonylag jól sikerültek, de a formátum miatt valamennyire le kell mondanunk a könyvek vizuális kifinomultságáról. Az univerzum talán legfontosabb alkotása (az alap sorozat mellett persze) a Lesz nemulass, Findusz! című meseregény, ami szintén megérdemelne egy külön cikket.

Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt. A szerző illusztrációival. Magyar fordítás: Csépányi Zsuzsanna. General Press, 2004–2021, 24 oldal, kemény borító.

Ez a könyv szerepel a Két Egér 100-as gyerekkönyvlistáján!