Most, hogy úgy alakult, hogy elkezdtünk többet foglalkozni a gyerek- és ifjúsági lírával, az első és legfontosabb meglátásunk, hogy amíg a gyerekvers létező körülhatárolható dolog, addig ifjúsági versekről nem igazán lehet beszélni. Van fiatalok által írott líra, van fiatalokról szóló líra, de ezek többnyire teljes joggal részei a felnőtt lírának. Az ifjúsági és young adult-epika gyakorlatának, ahogyan a nagy témákat leegyszerűsíti, áramvonalasítja, úgy tűnik, a líra esetében túl nagy az esztétikai ára. Így az a (szerintem szerencsés) helyzet, hogy az ifjúság kénytelen felnőtteknek szóló verseket olvasni, és lassan belenőni, megérni a szövegek befogadására, legyenek azok olyan klasszikusok, mint Shakespeare szonettjei, vagy éppen kortársak versei. Ebben a folyamatban sokat számítanak az olyan antológiák, mint a Szívlapát, de még nagyobb segítséget jelentenek azok a könyvek, ahol kénytelenek vagyunk a szöveggel komolyabban dolgozni, mert ez feltétele a könyv befogadásának, ilyen a Hogyne szeretnélek, amiről nemrég írtunk, és ide tartozik (talán szándéka ellenére) Szabó Imola Julianna kötete, a Holtak aranya, holdak ezüstje is.

A szerző menthetetlenül lírikus alkat, kis túlzással: akármihez nyúl, végül úgy is líra lesz belőle; megengedőbben fogalmazva: bármilyen műfajban alkot, lesz annak egy lírai magja, ha ezen keresztül próbáljuk megfogni, akkor jutunk legközelebb szövegei megértéséhez. Alkatából ered, ahogyan ebben a kötetben a bestiárium műfaját átformálja. A lengyel mondák, mondai alakok (sok eseteben tényleg szörnyetegek, démoni lények) tömör leírását nem allegorikus szöveg, erkölcsi példázat követi, hanem egy-egy lírai reflexió. Így az a ritka helyzet áll elő, hogy a lírai szövegek értelmezéséhez segítséget kapunk, ismerjük az alapanyagot, következtethetünk arra, hogyan jöttek létre a szövegek. (Azt viszont soha nem fogjuk megtudni, hogy a forrás ismerete nélkül működnek-e, azt gondolom, igen, de már nincs lehetőségem tesztelni.) Egy vers olvasásakor általában sokkal fontosabbnak tartom azt, amit az olvasó megél, megért, mint a vers létrejöttének a vizsgálgatását – ami persze ettől még legitim megközelítés, csak gyakran messzire visz a lényegtől. Ebben az esetben azonban a szerző maga kínálja és segíti ezt a megközelítést, ami így már tényleg termékennyé válik. Szabó Imola Julianna lírai szövegei nehezek, amikor azt gondolom, hogy mégis érdekesek lehetnek egy kamasz olvasó számára (bár nem látom nagyon konkrétan magam előtt a kamaszt, aki ezt a kötetet olvassa), azt éppen a meglévő támpontok miatt gondolom, amelyek segítenek ezeket a nehéz szövegeket megfejteni, megérteni.

Szabó Imola Julianna a totális líra kockázatos útját választotta, hiszen az erőteljes, plasztikus képek könnyen válhatnak egy ponton komikussá, a szürreálist érezhetjük képzavarnak, a szimbólumokat ködösítésnek. A kamaszok pedig különösen hajlamosak a lírával szemben egy értetlenkedő-kritikus attitűdre. Azonban, ha kulcsot kapnak a kezükbe, akkor nem ragadnak le a primer megértés problémájánál, hanem egészen eltérő kérdéseket tudnak feltenni: hogyan működik a szereplíra (sőt: milyen szöveg születhetne más szereplő nézőpontjából); mi az, ami nem az alapszövegből származó motívum, hanem a beszélő (vagy konkrétan szerző) tapasztalatából, élményvilágából jön; mennyire érvényesül a női nézőpont, és hogyan érvényesül a férfi szereplők, hím bestiák estében; mi az, amit speciálisan lengyelnek, szlávnak érzünk; mi az, ami univerzális toposz. És így tovább. Mivel a szerző a mondák, megidézett bestiák egy-egy aspektusát bontja csak ki, akár kreatív írási kihívásként is felfoghatjuk (vagy felfoghatják a kamaszok) más aspektusok kidolgozását. Amikor mindezt írom, a fejemben persze valamiféle iskolai szituáció van, lehetőség egy esztétikailag érdekes kortárs szöveg mélyebb megértésére. Ezért neveztem költészeti ábécének, ami itt nem annyira a versírás, mint a versértés ábécéjét jelenti.

Az elmúlt években grafikusként is komoly sikereket ért el a szerző, így nem meglepetés, hogy a könyvet a saját illusztrációval készítette el. A képek leginkább a magazingrafika műfajához állnak közel. Ez a műfaj Magyarországon nem igazán futotta ki magát, talán a lengyel közönség számára ismerősebb lehet. Az ilyen grafikáknak az erejét a merész, de könnyen érthető asszociációk és a dekorativitás adják. Ezek az erősségek a könyvben is érvényesülnek, de a stílus korlátai is – hiszen az egy magazin dinamikus környezetére van kalibrálva, ahol ráadásul nincs szükség túl sok képből álló sorozatokra. A Holtak aranya, holdak ezüstje viszont egy erősen megszabott rend szerint felépülő kötet (és erre a rendre szüksége is van, mert a választott műfaj kötöttségei mellett még a kétnyelvűséget is meg kell oldania), vannak benne nagyon erős, emlékezetes képek, de a mennyiség és rend miatt hamar mechanikusnak kezdjük érezni ezt a vizualitást, az is nyilvánvaló, hogy ilyen mennyiségben nehéz mindig kreatívnak lenni (sőt a kreativitás sem érdekes akárhányszor), nekem a könyv három külön grafikus vonulata is sok, vizuális túlbiztosításnak érzem. Így a vizuális megformálást, minden erőssége ellenére (például amilyen finoman felidézi a bestiárium műfaj vizuális kellékeit) nem érzem annyira eltaláltnak, mint a szöveg megvalósítását. Lehet, hogy  a szöveget egy egyszerűbb vizuális világ jobban erősítené.

A Holtak aranya, holdak ezüstje izgalmas lírai kísérlet, időtlen szöveg. Komolyan kíváncsi lennék, hogy egy középiskolában milyen karriert tudna befutni, mert látom benne a lehetőséget, hogy kinyisson egy ajtót a líra felé.

Szabó Imola Julianna: Holtak aranya, holdak ezüstje. Lengyel fordítás: Monika Jurczak. A szerző illusztrációival. Cser Kiadó, 2020. 84 oldal, kemény borító.

Ennek a könyvnek 2 egeret adtunk. Ne szalassza el!

A bejegyzés megírásához használt könyvet a kiadótól kaptuk.